Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Tervezői és kivitelezői háttér - Felhasznált anyagok

gozatok terjedtek el. A gipsz olcsósága, megmunkálásának egyszerűsége, színezhetősége, valamint a vele kapcsolatos jó tapasztalatok oda vezettek, hogy az 1890-re a rátétek, kőbábos korlátok, kisebb betétszobrok többségét is ezen anyagból készítették. A gipsztagozatok elterjedésével együtt járt az igényesebb épületeknél kitett helyeken a mészkő tagozatok alkalmazása is. E faragott tagozatok készítése volt az a terület, ahol a színvonalas kófaragómunka az épületszobrászattal találkozott. Külön helyet foglaltak el a kerámia épületdíszító elemek. Zsolnay Vilmos majolika és pirogránit, Marhenke Vilmos majolika elemeket gyártott. Az anyagában színezett, illetve mázas kerámia elemek tartóssága, idójárásállósága, színtartása, problémamentes és kis költségű sokszorosíthatósága, - szemben az öntött fém szobrok kiszedéskor sérülő minta-negatívjaival -, valamint az elemek relatíve kis súlyából (t.i. belül üregesek voltak) és mérettartásából következő könnyű beépíthetősége ellensúlyozták a gipsz tagozatok készítésével szembeni viszonylag csekély többletköltségüket. Zsolnay asztali tömegáru, valamint egyedi műtárgy gyártására szakosodott, de készített az 1870-es években sorozatban gyártott díszítő tagozatokat is. Ezen utóbbi gyártási profilt - mert a szállítás (Pécsről) tömegméretekben nem volt kifizetődő - idővel átengedte Marhenkének. (Zsolnay idővel Budapestre telepített hók-üzeme elsősorban belső burkolólapokat gyártott, tömegáruként.) Egyedi tervezésű, iparművészeti szintű ornamenseket és egyéb kerámia díszítő elemeket azonban továbbra is gyártott és készített - művészek mintái után -, és az ő termékei a Parlament - művészileg kritikusra sikeredetett - kerámiaszobrai is. Marhenke Vilmos, egyéb épületszobrászati tevékenységét egészítette ki kerámia szobrok gyártásával, amelyet építészeti tagozatok tömeggyártásával tett gazdaságossá. E két említett vállalkozó mellett, Langer Ignác egyedi kerámia szobrok és dombroműves díszek készítésével kísérletezett, az előbbieknél - technikai, vagy üzleti okokból - kevesebb sikerrel. A kerámia szobrok és díszek alkalmazása, kedvező tulajdonságaik ellenére nem vált általánossá. A mázas, színezett kerámia, mint anyag, túlságosan karakteres volt ahhoz, hogy a gipszhez és kőhöz hasonlóan idomuljon az átlagos eklektikus homlokzat-kompozíciókhoz. Ellentétben a faragott és gipszből készített díszítő elemekkel, a kerámia tagozatok és szobrok színezéséhez és felületéhez - illetve nagyobb kerámia felületek textúrájához -, alkalmazkodnia kellett az építész tervezőnek a homlokzat komponálása során. Különösen áll ez az általánosan alkalmazott neoreneszánsz főpárkányok jellegzetes téglaelemes fogsoraira, valamint majolika fűzérdíszes képszékeire. Nem véletlen, hogy a kerámia elemek tervezésével járó nehézségeket csak néhány tervező vállalta. Ybl Miklós, Kauser József és Hauszmann Alajos a kerámia elemeket csak az épület homlokzati kompozíciójába illesztett eszköznek tekintette. Steindl Imre, Peez Samu és Lechner Ödön, egyes épületeik egész homlokzati kompozícióját kerámia elemek alkalmazásának rendelte alá. A XIX. sz. végén kezdtek elterjedni a műkő - tkp. finom adalékanyagos beton szobrok. Bár időjárásállóságuk kedvező volt, természetes színük és felületük barátságtalansága útját állták elterjedésüknek. Csak a szélsőségesebb gesztusokat kedvelő szeceszszió, és még inkább a korai modern építészet kezdte kihasználni a műkő elemek alkalmazásában rejlő esztétikai és technikai lehetőségeket. Az eklektika korában csak Schrödl Emil gyártott nagyobb mennyiségben műkő szobrokat és tagozatokat, az anyag későbbi alkalmazóival ellentétben inkább épületbelsők (melléktereinek) díszítése céljából.