Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Tervezői és kivitelezői háttér - Felhasznált anyagok

tagjai juthattak be, a politika és a pénz porondján mozgókat megillető tekintély és befolyás nélkül. Általánosságban még meg kell jegyeznünk annyit, hogy az 1870-1900 között magasabb színvonalon dolgozó iparművész-mesterek, a XX. század elején szinte kivétel nélkül a szecesszió felé fordultak, mig a középszer csaknem egyöntetűen kitartott az eklektika mellett. FELHASZNÁLT ANYAGOK A szobrok döntő többsége kemény, vagy félkemény mészkőből készült. Ezen anyag választását pestkörnyéki beszerezhetősége - és ebből következő viszonylagos olcsósága -, egyenletes minősége, könnyű megmunkáihatósága, valamint meglehetős tartóssága indokolta. Keményebb követ, beszerzésének nehézségei - drágasága - és feldolgozásának problémái miatt nemigen alkalmaztak. Márványt, külső - különösen a kitett - helyeken, a közép-európai időjárás szélsőségei miatt nem használhattak fel. Öntött fém szobor készítésének az 1870-es években még elsősorban technikai akadályai voltak; a fővárosban nemigen akadt szoboröntésre vállakozó. Később az öntés költségei állták útját a szoborkivitelezés e módjának; néhány kivételtől eltekintve, fémból csak köztéri szobrot öntöttek. Külön problémát jelentett, hogy a külső bronz idővel színét változtatja. (A kortársakat foglalkoztatta a szabadtéri bronzszobor színeváltozásának kérdése. Csak a XLX. sz. végén tisztázták, hogy azonos összetételű szobrok más-más városban [környezetben] másként viselkednek; a nagyvárosok fűtőanyagaként használt szén helységenként eltérő kéntartalmából következően, a levegőben oldott kénsav koncentrációjának eltérő mértéke okozza a szobrok különböző elszíneződéseit.) Ám míg köztéri, magában álló szobornál elfogadható a szín-, vagy árnyalatváltozás, megengedhetlen terv szerint kivitelezett homlokzati dísz esetében. így, az elszíneződő és madárhullatékkal csúnyán szennyeződő drága bronzból nem alkottak épületdíszítő szobrot, vagy tagozatot. Készítettek ellenben - igaz ritkán -, öntött ónszobrot. Ezen anyag mellett szólt olcsósága, öntésének technikai egyszerűsége, az ón felületének kiváló öntisztuló képessége és időjárásállósága. Ennek ellenére az ón, mint szoboranyag nem terjedt el, vigasztalan tompa szürke színe miatt. Az 1870-es évekből, eredeti helyén mindössze egy pár ónszobor áll (V. Akadémia u. 10.). Később csak időjárásnak különlegesen kitett helyeken - például kupolákon - helyeztek el ónszobrokat (V. Bajcsy-Zsilinszky út 78., VI. Andrássy út 2.). Lehetséges volt az ón színezése is, e módszerhez azonban csak az Országház belsejének díszítőszobrainak készítésekor folyamodtak. Fel kell tételeznünk, hogy külső ónszobrot azért sem színeztek, mert nem ismertek időjárásnak ellenálló színezési módot. A XIX. sz. második felében, anyagi okok miatt jelentős épületeknek is gyakran csak a főhomlokzatot készítették kőből (Opera, Szépművészeti Múzeum, VI. Andrássy út 12.), illetőleg egyes kőburkolatos építmények visszahúzott (árnyékos) felületei vakoltak készültek (volt Kúria). Átlagos épületek ablakkeretezését és szemöldökpárkányait vakolatból húzták. Ez ellentében állott a XIX. sz. elejének, kőkeretezést (is) alkalmazó gyakorlatával. Az 1880-as években a nagyobb ki ülést is biztosító, drótbetétes gipszta-