Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991)

Bevezető - Az eklektikus épületszobrászat forrásai és stílusfejlődése

AZ EKLEKTIKUS ÉPÜLETSZOBRÁSZAT FORRÁSAI ÉS STÍLUSFEJLŐDÉSE A barokk szobrászat zaklatott világát a XIX. század elején a klasszicizmus kiegyensúlyozott formái váltották fel. A szobrászat „klasszicizmusa" Pesten - ahogyan Európaszerte mindenütt -, Canova és köre hatása alatt szökkent szárba. Canova nagy tehetségű és színes egyéniségű művész volt, aki az antik szobrászat hagyományaira támaszkodva, ám az antik alkotások egyszerű másolásán túllépve és a barokk szobrászat tanulságait felhasználva fejlesztette ki figyelemre méltó kompozicionális fegyelemről és nagy jellemábrázolási készségről tanúskodó egyéni stílusát. Csekélyebb hatása volt az antik ideálok külsőségeit komolyabban vevő Thorwaldsennek - akinek tökéletes, hideg antik-utánzatai nem versenyezhettek Canova érzéki realizmusával. Az ekkoriban jelentős kereskedővárosként gyorsan gazdagodó Pest polgárságának módjában állott színvonalas mesterembereket - Dunaiszky, Uhrl, Bauer -, sőt, tehetséges művészeket - Casagrande, Huber - is foglalkoztatni. E szobrászok - még a kevésbé tehetségesek is -, eléggé felkészültek voltak ahhoz, hogy tisztában legyenek az európai szobrászat uralkodó stílusirányzatával. Antik és reneszánsz hatású műveket alkottak, de nem kerülhették el, hogy ne szembesüljenek a pesti barokk mesterek, - elsősorban Hebenstreit József és Conti Lipót Antal - műveivel. A barokk szellem tovább élt a (katolikus) templomok díszítési igényeiben is. így a pesti klasszicista szobrászat, e stílus megkívánta feszes kompozícióját és merevségét, a jelentős társadalmi feszültségeket tükröző, „áradó és örvénylő" barokk szeszély^ssége lágyította. A pesti klasszicista szobrászat meglepően naturalisztikus, hullámzó és testhez simuló lepelfaragásait egyszerre ihlették az itáliai reneszánsz példái és Thenny, Hebenstreit és más pesti mesterek igényességre és szakmai tudásra valló technikai megoldásai. A XIX. sz elején a korabeli lateiner-műveltség antik eszmények felé fordulása befolyásolta a kialakuló - dzsentroid tudatú - magyar polgári középosztály gondolkodásmódját. Az antik szellem és az ezzel kapcsolatos műveltség túlélte az építészeti-képzőművészeti klasszicizmust; a XX. sz. elejéig uralkodó maradt az oktatásban. A kor polgársága - legalább középiskolát végzett városi-kisvárosi lakossága - természetesnek tartotta, hogy amiképpen bibliai olvasmány-élményeivel szembesül a templomokban és a kegyhelyeken, úgy „világi" olvasmányainak hőseivel találja magát szemben profán épületeken. Meghökkentő az az alaposság, ahogyan a kor átlagembere az antik világ irodalmában eligazodott. A kor épületein, - elsősorban tárgyalt korunk elején, az 1870-es, 1880-as években -, nem csupán a főistenek (Zeusz, Héra, Aphrodité...) alakjaival találkozhatunk, hanem például olyan ma már - a mitológiaszakértők kivételével - kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert alakok, mint Hygeia, vagy Minyasz király leányai is felkerültek a homlokzatokra. A kibontakozó eklektika a diadalmas polgárság politikai apoteózisa volt. A polgárság - és laza keretek között mozgó politikai ideája, a polgári liberalizmus - gyakorlatilag a kiegyezéssel kerekedett a korábbi, erősen feudális elemeket tartalmazó abszolutisztikus uralmi rendszer fölé. Az akkori középosztály tudatában volt annak, hogy politikai sikerük, gazdasági sikereik függvénye és felülkerekedésük tartósságát csak a gazdasági eredményeket biztosító szabad verseny garantálhatja. Egy személy sikere egyúttal az illető letagadhatatlan politikai sikere is volt; el is ismerte ezt a korabeli ál-