Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Fejérdy Tamás és Lombos István - Szegvári Péter: Az épített örökség szerepe a regionális és kistérségi fejlesztésekben

egy kihívás, mert kapcsolódási pontjaikat most már nem feltétlenül, csak az ország belseje felé történő integrálódásban találhatják meg. Hál' istennek az európai regionális politika ebben segít, hiszen 2007-től az ún. területi kooperáció az Európai Unió harmadik célkitűzésévé válik. Sőt hadd mondjam örömmel, hogy magyar kezdeményezésre megjelenik egy új szomszédsági és partnerségi politika is, amely nem csak az európai uniós országok közötti térségi együttműködéseket segítheti, hanem pl. a nem európai uniós országokét is. Ez új dimenzió Magyarország számára Ukrajna, Horvátország, Szerbia-Montenegró, Románia irányába is. Én azt gondolom, hogy a területi integrálódás nem véletlenül jelenik meg a területpolitikánkban. Az integrálódás egyik eleme persze az, hogy hogyan tudunk felfűződni mondjuk transznacionális európai hálózatokra, hogyan találjuk meg határmenti városaink európai városhálózatba való felfűzhetőségét és a határmenti együttműködéseket hogyan próbáljuk meg erre felhasználni. így francia támogatással most azon kísérletezünk, hogy az észak-magyarországi kastélyprogramot próbáljuk középkelet-európai értelmezésre átvinni egy területi integrálódási program keretében. Nem szabad egymással szembe állítani Budapest és a régiók központjainak a szerepét. Nekünk egyformán fontos, hogy Budapest és térsége európai metropoliszként szálljon versenybe és tartsa meg értékeit, ugyanakkor meginduljon egy regionális innovációs városhálózati kapcsolatrendszer építése is. Vagyis az ún. versenyképességi pólusokban egy Miskolc-Kassa tengelyre épülő városfejlesztési program nagyon is jelentősen segítené Miskolc versenyképességi pólussá válását és azt a többpólusú regionális célkitűzést, amiről már beszéltem. Nem tekinthetünk el a külső és belső perifériák felzárkóztatásától, tehát egyetlen egy településünk sem maradhat leszakadt helyzetben olyan speciális helyzetű térségek sem, mint a tanyás térségek. Az országos koncepcióban két kiemelt, környezeti szempontból fontos területet nevesítettünk, ami nem felel meg a statisztikai lehatárolásoknak, ez a Balaton és a Tisza térsége. Hozzá teszem, hogy a társadalmi vitán nagyon erősen fogalmazódott meg ugyanígy a Duna-völgyi települések kérdése is integrálva a Duna vízügyi kérdéseit, hiszen a Duna egyben egy európai közlekedési folyosó is. Itt rögtön utalok a fenntartható és a környezeti értékek fejlesztésére, szemben mondjuk a közúti közlekedéssel, hiszen a Duna-völgynél óhatatlanul megjelennek értékvédelmi elemek is, gondoljunk itt például a komáromi erődre, amely a turisztikai fejlesztés szempontjából is fontos lehet. Nagyon lényeges, hogy a fejlesztési prioritásoknál a sajátos adottságú vidéki térségtípusok, a természeti és kulturális táji értékekben gazdag területek hasznosítható fejlesztési forrásként jelenjenek meg. Az, hogy hol és milyen értékek jelennek meg, ezt a helybéliek tudják, tehát a regionális koncepciókban ezeknek meg kell jelennie. A tanyás térségek revitalizációjával kapcsolatban az MTA azt mondta, hogy ne kergessünk álmokat, és ne ébresszünk illúziókat a tanyás térségekben élőkben. Nem feltétlenül arról volt szó, hogy mi azt mondanánk, hogy mindenképp meg lehet tartani a tanyás települések életminőségét hoszszú távon is, de ha valaki ezt az életmódot választja, akkor ez legyen egy élhető világ, és épüljön be a településhálózati rendszerbe. Ilyen értelemben az aprófalvas elzárt zsáktelepülések felfűzése is nagyon fontos. A vidéki térségek, természetesen különféle társadalmi, etnikai adottságokkal rendelkező térségek is.