Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában (A 23. Országos Műemléki Konferencia Balassagyarmat, 2005)

Plenáris ülés. Elnök: Varga Kálmán és Fegyverneky Sándor - Nagy Mihály: A „mesterséges környezet” mint a fejlődés része

NAGY MIHÁLY A „MESTERSÉGES KÖRNYEZET" MINT A FEJLŐDÉS RÉSZE Szeretnék gratulálni a szervezőknek, hogy ezt a nagyon is aktuális témát napirendre tűzték. Magam is úgy gondolom, hogy a következő években - vagy akár a 2020-ig terjedő időszakban - a fejlesztéspolitika komoly hatással lesz az örökségvédelemre. A cím „Az épített örökség szerepe a társadalmi-gazdasági fejlesztés folyamatában" értelmezésem szerint magában rejt egy kérdést és egy aggályt, hogy vajon lesz-e, és ha igen, milyen szerepe lesz az örökségnek a társadalmi és gazdasági fejlődésben. További kérdés, hogy az örökség a társadalmi, vagy a gazdasági fejlődésben jut-e szerephez. Erre mindjárt elöljáróban szeretnék válaszolni. Úgy látom, hogy komoly lehetőségek vannak és jelentős források fognak megnyílni, ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy rengeteg munkával kell majd bebizonyítani, hogy az épített örökségnek valóban van szerepe és helye a társadalmigazdasági folyamatokban. Ahhoz, hogy az Európai Unió forrásához hozzájussunk, először gondolkodásuk logikáját kell megértenünk. A logikáról szeretnék néhány technikai részletet elmondani. Kész receptet persze nem tudunk adni arra, hogy hogyan lehet hozzájutni a pénzekhez, ezt a hamarosan elkészülő operatív programok fogják tartalmazni. Az épített örökség fogalma mindannyiunk számára egyértelmű, hiszen az örökségvédelmi törvény világosan kimondja, hogy mi számít ebbe a körbe. A kultúra értelmezése viszont magyarázatra szorul. Gyakran találkozunk azzal a megállapítással, hogy szocializációnktól függően mást és mást értünk kultúrán. Három nagy fogalmi rendszert lehetne említeni: az egyik az intézményesült kultúrát tekinti kultúrának (azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amelyeket múzeumok, levéltárak, közművelődési intézmények vagy az Örökségvédelmi Hivatal közvetít a lakosság felé). A kultúrának ez a legszűkebb - és véleményem szerint elavult - értelmezése. Ennél bővebb a szociológiai értelmezés, amely bemutatja a kultúrának a társadalom fejlődésében játszott szerepét, és van egy még szélesebb értelmezés, az antropológiai, amely szerint az emberi lét legfontosabb jellemzője az, hogy beleszületünk bizonyos kultúrákba, kulturális közegben élünk, állandóan kulturális konstrukciókat hozunk létre, azaz társadalom és emberi élet nem létezhet kultúra nélkül. Amikor az épített örökséget próbáljuk elhelyezni a kultúra kontextusában, illetve a kultúrát a fejlődéspolitika kontextusában, akkor mindig arra kell gondolnunk, hogy a kultúra ott van az élet minden egyes területén. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban látnak napvilágot olyan tanulmányok, amelyek kiemelik a kultúra szerepét a fejlődésben - itt idézhetném a Világbank, vagy az OECD gondozásában megjelent tanulmányokat. Kulturális antropológusok azt mondják, hogy „kulturális lencsén", egy kulturális szemüvegen keresztül kell vizsgálni minden egyes emberi tevékenységet, így a fejlesztéseket is. Hasonló fogalom a „kulturális reflex" amit a mi szóhasználatunk szerint horizontális elvként lehetne lefordítani. Ez annyit jelent, hogy bármilyen kihívással, bármilyen megoldandó feladattal találkozunk - legyen az munkanélkü-