Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS - LŐVEI PÁL: „A" SZEKCIÓ

lékvédelem látókörébe. Előbb a barokk, majd fokozatosan a XIX. század, később a XX. század korábbi időszakai. A műemlékvédelem azonban a történettudományhoz hasonlóan, láthatóan nem a biológia evolucionista modellje szerint változik, sokkal inkább a történelmi körforgás elméletéhez hasonló módon, egyszer már túlhaladottnak gondolt jelenségek, magatartásformák élednek újjá. Valószínű, hogy a fejlődés nem az értékekben, a műemlékvédelem változásaiban fogható meg, hanem a társadalom egészében, és a társadalmi változások azok, melyek az értékekben is megjelennek. A műemlékekkel foglalkozók felelőssége történeti felelősség. Az értékek világos tudatát kell közvetíteniük a társadalom egésze számára, mert amit ezekből az értékekből a jelen követelményeinek feláldozni engedünk, az elpusztul, megszűnik. Az érték sajátos formában jelenik meg az ipari épületek, építmények, együttesek esetében, erről beszélt előadásában Váczi Piroska. Sok ipari objektum van, amely pusztán, mint építészeti alkotás, nem is igen számíthat műemléki védelemre. Kiindulni a fogalmi meghatározásból lehet. Az ipari örökség a TICCIH, az ipari örökséggel foglalkozó nemzetközi szervezet meghatározása szerint az iparral kapcsolatos ingó és ingatlan tárgyaknak, írásos dokumentumoknak és termelésben résztvevő emberek visszaemlékezéseinek az együttese. Ezen belül az ipari építészet Császár Lászlótól származó definíciója ma is érvényes. Azok az épületek és kultúrmérnöki objektumok tartoznak ebbe a körbe, amelyek végigkísérik a termék útját: az előállítástól a fogyasztásig. Az ingatlanok és az ingó tárgyak az ipari örökség esetében tehát még kevésbé választhatók szét, mint a műemlékvédelem más területein. Álnak módja azonban, hogy hogyan tartható meg a termelő kapacitásként már nem, vagy csak korlátozottan használható berendezés a védett vagy védendő épületegyüttesen belül, sajátos módszereket igényel. Közgazdasági, jogi, történeti, vidékfejlesztési, urbanizációs, műemlékvédelmi, turisztikai, oktatási szempontokat figyelembe vevő, komplex megközelítés vezethet csak eredményre. Ehhez a ;ó külföldi példák vizsgálata sok segítséget nyújthat, de a mi műemlékvédelmünknek is be kell fektetni a szükséges munkát és gondolkodást. Ez nem takarítható meg. Az ipari emlékek megőrzésének különböző szintjeit lehet elkülöníteni. Lehetőség van a törvényi eszközök alkalmazására, a műemléki védelem alá helyezésre. Ez azonban önmagában nem biztosítja az emlék megmaradását. Ideális esetben az együttes egészében vagy legalább részben használatban maradhat. Ha nem, a berendezések megóvására többféle út is adódhat, a helyszíni teljes megőrzéstől a múzeumba való elhelyezésig. Végül, ha a fennmaradásnak már semmi esélye nincs, akkor lehető legteljesebb dokumentálás a megőrzés egy formája. Az ipari emlékek megőrzése valójában széles körű menedzseri tevékenységet igényel. Ennek érdekében meg kell teremteni a kommunikációt a közigazgatási, a szakmai és a civil szféra között. Az információk összegyűjtése és továbbadása, a partnerkapcsolatok kiépítése, az összehangolt együttműködés megszervezése vezethet csak eredményre.