A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Lászay Judit: Öröm, átok, kötelesség, lehetőség – Műemlékeink fenntartása

század elején, hogy református templomok famennyezeteit a gyülekezet eladta — jobb esetben az Iparművészeti Múzeumnak — s az árából tatarozott, vagy, mint például a töki templom esetében 1905-ben, orgonát állíttatott belőle. A famennyezet letétként ma a Bartók emlékház koncerttermét díszíti, a templom belseje csupasz, jellegtelen lett, „elvesztette arcát". Csakúgy, mint a vilonyai, sólyi és még oly sok templom. Ez a veszély anyagi források hiányában ma egyre erősödhet! A restaurálási technikák fejlődése sajátos helyzetet teremtett korunkban. Példaként álljon itt a belvárosi templom középkori Keresztrefeszítés jelenetének sorsa, amely eredetileg a szentély egyik ülőfülkéjének hátoldalát díszítette. Az ötvenes években a fal nedvessége miatt Bartha László leválasztotta a falról, s ma restaurálva más, később Deák Klára restaurátor által leválasztott részletekkel együtt az egyik oldalkápolnában van kiállítva. Úgy 15 éve kolléganőm és más szakemberek döbbenten találkoztak a BÁV-hoz beadott tárgyak között a levett freskódarabbal, amely kétségkívül ugyanúgy eredeti volt, mint a templomban lévő. Bartha két menetben húzta le a festésréteget, s rögtön készített egy második példányt, amely szintén nagy mennyiségű eredeti részletet tartalmazott. Ez a szintén eredeti példány néha várhatóan felbukkan majd újra és újra a műkereskedelemben. (Ezért kell betenni minden hiteles töredéket a restaurált tárgyba!) S ha megnézzük az ülőfülke hátfalát, azon még marad némi festés, ami nyilván hiányzik mindkét „eredetiből". Több országban a magántulajdonosok egyik nagy problémája az ingatlan és a hozzá tartozó ingatlan berendezési tárgyak egységben tartása adózási, örökösödési okokból. Például a burgundiai Tanlay kastélyának sokgyermekes tulajdonosa sem szeretné, ha utódai kényszerűségből kiürítenék az épületet. A következőkben röviden csupán néhány eleme az irányelveknek, melyek figyelembe veszik mind a tulajdonos, mind az emlékek megőrzésének érdekeit. A védelem szempontjából fontos, hogy a jogszabályok kiterjedjenek e témakörre is. A műemléki törvény tervezete már az új szempontok figyelembevételével készült. A műemléki nyilvántartás tartalmazza listaszerűen a tartozékokat — noha ennek hiánya nem jelentheti a védelem hiányát. Az ilyen részletes adatfelvétel megkönnyítheti például a műtárgy kiviteli engedélyezéssel foglalkozók dolgát, kideríthetőbb egy-egy kivitelre szánt tárgy eredete. A rendőrség is csak megfelelő információk alapján tud hatékonyan nyomozni. Minden tulajdonos érdeke, hogy hitelt érdemlően tudja bizonyítani, mi van a birtokában. A Római Katolikus Egyház Dokumentációs Irodája még főleg a felszerelési tárgyak számbavételére koncentrál. A biztosítók számára szolgáltatott lista sem elégséges néha: a református egyház pl. csak az ingatlanairól rendelkezik jó adatbázissal. A nyilvántartásunk így adatokkal szolgálhatna a rendőrségnek is műtárgylopási ügyekben. Szükségszerűen a nyilvántartásoknak szolgáltatás szerűen kell működniük. Hasznos lenne — a New Scotland Yard-hoz hasonlóan — akár szórólapokon tájékoztatni a tulajdonosokat, hogyan tudják ők maguk egyszerűen, minden stílus-meghatározás nélkül dokumentálni kincseiket. Színes fotón megörökítik azokat úgy, hogy egyszer a tárgy tágabb környezete, egyszer pedig az maga közelről, esetenként mérőszalaggal, látható legyen. Az Interpol számos műtárgyat nem juttathat vissza volt tulajdonosának, ha az nem tudja megfelelően igazolni, honnan lopták el. Itt újra felvetném egy korábbi javaslatomat, miszerint a VAB átadások során az állami tulajdonból kikerülő, kikerült épületek esetében listát kell készíteni azok figyelemre méltó tartozékairól. Az új tulajdonosok nincsenek tisztában azzal, mire is kellene ügyelniük. Az átadás során kevés információt kapnak, de sokszor még annak is örülni kell, ha legalább a helyszínrajz és tulajdoni lap az OMvH-hoz kerül.