A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

A szekció - Nagy Tiborné: A műemlék és tulajdonosa

Ián nem rendelkeznek szociális bérlakásokkal vagy szükséglakásokkal, átmeneti lakásokkal, így az önkormányzat tulajdonában maradó műemlékeket fenyegeti az ilyen célra való használat veszélye, ami egyenes út a megsemmisüléshez. Ha számszerű adatokat is nézünk: kb. 4 millió épület van Magyarországon, ebből kb. 10 500 védett, lakóépület 2331 db. Arányaiban: Székesfehérvárott 72 házat kértek eddig, de 32 esetben megtagadtuk az eladást — hozzájárulást 35-öt adtunk ki —, s ezek nagyrésze csak olyan feltételekkel értékesíthető, hogy azokat csak az önkormányzat tudja teljesíteni, a lakók nem. Kőszegen 57 műemlék közül eddig 43 esetén járultunk hozzá az eladáshoz (ezek házszámok, nem lakásszámok), megtagadás: 14. Most pedig két közismert budapesti kerület példái (azért választottam ezeket, mert legtöbben — értelemszerűen — ezt ismerjük.): Az V. kerületben az eddig tárgyalt 68 épületből 5 volt az, amelynek a lakásonkénti eladásához nem járultunk hozzá, illetve valanülyen lényegi feltételt szabtunk (Apáczai Csere János u. 3., Nádor u. 19., Régiposta u. 15., Szervita tér 3., Ferenciek tere 10. — a Párizsi udvar). Valamennyiük közös jellemzője, hogy gyakorlatilag mindazt egyesítik magukban, ami eddig elhangzott az épületek eladásának problémáiról. Az V. kerületben gyakori probléma — de a Belváros minden privatizációs ügye erre megy —, a befektetők, akik megvásárolnak egy-egy nagyobb házat, azonnal óriási magasságú épületeket akarnak a helyére tenni, mert olyan „hülye" nincs, aki az ilyen „szakadt" épületek tömeges vásárlásával be is éri, nyilvánvalóan a hely kell nekik. Azért akarják lebontani a Vigadó épületének modern szárnyát is, mert oda egy sokkal nagyobbat építenének. Ha a szándékot tovább visszük, nagyjából láthatjuk a város jövőjét, tehát nagyon oda kell figyelnünk. A Fehérhajó u. 5. az egyik első privatizációs ügyünk, amelyikben azt a feltételt kötöttük ki, hogy az épület — a földszinti szükséglakás kivételével — eladható a lakóknak lakásonként. Ez az egyhelyiséges szükséglakás eredetileg üzlet volt, s a WC ma is az udvaron van. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy itt milliókért cserélnek gazdát az üzletek. Mi mégis eljutottunk a bíróságra önkormányzattal, lakóval és mindenkivel, az ember nem is érti, miért. Ha az önkormányzat ad a lakónak egy egyszobás komfortos lakást — az valószínűleg boldog lett volna —, cserébe kapott volna egy nagyon jó, elegáns üzlethelyiséget. Mégis elmentünk az utolsó fórumig. Végülis nekünk lett igazunk, de alakulhatott volna, másként is. Ferenciek tere 10., Párizsi udvar: Ennek a közismert háznak a teteje — 9 lakás és az IBUSZ irodák vannak alul — eredetileg úgy működött, hogy az IBUSZ-hoz tartozó apartmanokat alakítottak ki benne üzletfeleknek, szolgálati lakásoknak, ahol fogadásokat is lehet adni. Alul ma már 1-2-3 m

2-es üzlettulajdonok, maga az IBUSZ és 9 lakás van. Egy, az V. kerületi IKV által végzett nem hivatalos felmérés (az önkormányzat az eladás felé szorítja őket) alapján meghaladja az 1:10-t a lakásra és a közös helyiségekre költendő költség, ami abszurdum a lakók tekintetében. A következő példa az eddig legnagyobb vihart kavart — legalábbis a sajtóban — lakásprivatizációs ügy, a budai vár, bár a kellős közepén vagyunk még, és a végkimenetelét nem nagyon lehet látni. A probléma ez esetben is az, hogy miért ne lehetne az itt lévő házakat eladni, hiszen a lakók is lesznek olyan jó gazdák, mint az önkormányzat. Senki nem beszél azonban arról, vagy csak nagyon ritkán, hogy ezek a házak milyen helyzetben vannak, s hogy eladásukkal a tulajdonosok esetleg olyan helyzetbe kerülnek, amelyeknek nem urai. Ha képletesen akarom kifejezni, ezek a házak egy nagy ementáli sajton állnak. Ezt szeretném bemutatni.