Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

Román András: Műemlékvédelem és településfejlesztés

ROMÁN ANDRÁS MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS Konferenciák témája — a műemlékvédelem és településfejlesztés — két tevékenységet vet össze és vizsgál meg, azok egyes ismérveivel együtt. Két olyan tevékenységet, amely egyaránt az ember épített környezetével foglalkozik, ha más aspektusok szerint, ha más szervezeti formában, ha néha más-más érdekeket is szolgálva. Bevezető előadásomban arra teszek kísérletet, hogy érveket állítsak ezzel az ellenérdekeltséggel szemben. A műemlékvédelem célját és feladatát meglehetősen pontosan megjelöli a tevékenységi kör elnevezése: fenntartani, megóvni, konzerválni, a társadalom igényeinek szolgálatába állítani a műemlékeket, kiaknázva egyúttal azon tudatformáló szerepüket, amivel történeti, esztétikai, etikai értéküknél fogva rendelkeznek. Azok, akik maguk is foglalkoznak műemlékvédelemmel, azok tudják és hozzáteszik még: a védelem szélmalomharc hasznosítás nélkül, okosan hasznosítva viszont a műemlék még profitot is tud termelni. A műemlék így a mindenkori jelenben szolgálja a társadalmat, de csak akkor, ha megvalósul az összetett szó második tagja, a védelem, azaz a megőrzés, a múlt tárgyiasult értékeinek fenntartása. A településfejlesztés (látszólag épp ellenkezőleg) jövőbe néző tevékenység. Feladata az, hogy a települések — főként a városok — spontán fejlődését műszaki és nem műszaki beavatkozással: tervekkel, döntésekkel, szabályozásokkal, ösztönzésekkel és tiltásokkal a döntéshozók által kívánatosnak tartott irányba befolyásolják. Itt tehát rögtön két vonatkozásban is különbséget lehet felfedezni műemlékvédelem és településfejlesztés között: míg az elsőnek a megőrzés, a konzerválás, a múltbeli állapot mind tökéletesebb rögzítése a célja, az utóbbinak a változtatás, egy, a maitól eltérő helyzet létrehozása. S éppígy azonnal szembetűnik egy másik különbség is: a műemlék tudatos védelem nélkül csak különös szerencsével marad fenn, marad történetileg-esztétikailag csorbítatlan állapotban, a település viszont akkor is fejlődik, ha nem működik tudatos fejlesztési tevékenység (legfeljebb nem a helyes vagy kívánt irányba). A műemlékvédelemnek tehát sokkal inkább feladata akciók kezdeményezése mint a településfejlesztésnek, amelynek inkább a befolyásolás, a helyes mederbe való terelés a célja. Látni fogjuk, hova vezet, ha a településfejlesztés megfeledkezik erről, s a voluntarizmus, az erőszakos változtatás irányába hat. Az elmúlt évtizedek magyar történelmében meglehetősen jól ki lehet tapintani ezen különbségek következményeit. Nem változtatott ezen az a körülmény se, hogy a kétféle tevékenység hosszú időn keresztül egyazon tárca irányítása alá tartozott, egyes időszakokban még azonos minisztériumi főosztályhoz is. A magyar műemlékvédelem hazai és nemzeteközi elismerésre tett szert, ámbár, amikor a műemlékvédelmet dicsérték, leginkább a helyreállítási gyakorlat magas színvonalára gondoltak, s a soproni zsinagóga, Csempeszkopács vagy a diósgyőri vár mintaszerű helyreállításából vontak le jó következtetéseket. Az se kétséges azonban, hogy ezzel egyidejűleg a magyar műemlékvédelem nagyot alkotott a történeti városok egyes központjainak rehabilitációjában is. Az, ami Budán és Sopronban e tekintetben történt, szintén a legjobb nemzetközi nívón áll, egyben az se kétséges, hogy a vezető szerep a műemlékvédőké volt, a városrendezés (az akkori város-