Adam Biro - Lővei Pál szerk.: Biró József emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1991)
A képzőművész Biró József (Pataki Gábor)
is megpróbálkozott: Piacon című képén (4. kat. sz.) ugyan az előtér jelenete nem ízesül szervesen a háttér vásári forgatagával, de a magabiztosan összefogott figurák remek komponáló készséget sejtetnek. Nem csoda hát, hogy az érettségiző diáknak korrigáló Réti továbbtanulásra bíztatta, s a Képzőművészeti Főiskolán növendékéül fogadta Birót, aki végül 1931-ben szerezte meg festődiplomáját. A főiskolás évek alatt született s ránk maradt művei a fiatal alkotó mohó, szerteágazó érdeklődését jelzik. Leghagyományosabbaknak portréi, fej tanulmányai tűnnek, amelyeken nem csupán mestere finom, visszafogott konzervativizmusának hatása érződik, de a Női mellkép (17. kat. sz.) zaklatottabb ecsetkezelésén, tüzesebb színein keresztül felsejlik az oly sok fiatalt bűvkörébe vonó Rudnay vonzása is. Tájképein, városábrázolásaiban, túllépve a szolid nagybányaiságon, ^dekoratív poszt-impresszionizmussal kísérletezett; tán legszebb ide vágó művén a téli csupasz fák ágai szabdalják szét laza ritmussal a látványt, a kék—lila színfoltokból felépített házakat és templomot, a tér járókelőit és autóit, szinte egy Utrillo-mű hangulatát idézve fel (A pesti Ferenciek tere — 12. kat. sz.). Dekorativitás iránti érzékét különösen jól kamatoztatta plakáttervein (14—15. kat. sz.), melyeken a műfaj adta lehetőségeket kihasználva megcsillanthatta szelíden csípős humorérzékét is. A látvány absztrahálásában, abroncsokba fogott lapos színfoltokká bontásában a legmesszebbre a Fák címet viselő, 1928-as kompozíciójában (13. kat. sz.) jutott el. A színes üvegablakot idéző, az egymásra rímelő zöld és okker „mozaikszernek" ritmusával kísérletező mű azt bizonyítja, hogy Biró nem maradt érintetlen a magyar képzőművészetnek a kései szecesszióból az art deco felé forduló vonulatától sem. A legkülönösebbnek azonban azok a művei tekinthetők, amelyek Rippl-Rónai József tagadhatatlan hatásáról tanúskodnak. Ripplnek, Martyn Ferencen kívül nem volt tanítványa, követője is alig. Biró ráadásul nem Rippl késői, oldottabb periódusához fordult, inkább a századforduló tájékán keletkezett pasztellek visszfénye érződik néhány alkotásán, így az 1931-ben készült Gyászruhás nőn (21. kat. sz.) is. Ezt a vonzalmat sejteti az olajtechnika ellenére a pasztellre jellemző hatásokkal operáló s újfent Biró karikaturisztikus hajlamát igazoló Harsányt Klára arckép is (19. kat. sz.). Ezek, s az itt nem említett festmények és grafikák jelzik, hogy Biró egyaránt s gyakorlatilag egyszerre próbálkozott a Nagybányán elsajátított szelíd poszt-impresszionista látásmód elmélyítésével, portréin a konzervativizmusba oltott posztromantikával, a szecesszió dekorativitásba hajló áramlatainak felelevenítésével, sőt, egyik grafikájának {Házak, \97J — 11. kat. sz.) tanúsága szerint az expresszív látásmóddal is. Kísérletei általában a Főiskola falai között maradtak, a fennmaradt adatok szerint csupán a MIEFHOE (Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Egyesülete) Művésztársaságának — amely egyébként Birót elnökévé választotta — 1929-es első,* majd 1931-es kiállításán szerepelt (ez utóbbin már említett Gyászruhás nő című művével). Több irányba tájékozódott tehát, s egyiknek sem lett elkötelezettje. Tehetségét mindenesetre igazolják alkotásai, de nem tudni, milyen művész vált volna belőle, ha időközben egyre erősebb érdeklődése nem vezeti őt a művészettörténész pálya felé. Kevés számú műve, amely túlélte a történelem viharait, így is jóval több puszta kuriózumnál. Pataki Gábor * (B.): A MIEFHOE Művésztársasága kiállítása. Múlt és Jövő, 1929. 268—269. — itt közölték illusztrációként Bírónak a 16—18. kat. számú portrékhoz, fejtanulmányokhoz hasonló, Egy szegény ördög című képét, amely akkor Fónagy Béla tulajdonában volt (jelenlegi őrzési helye ismeretlen). Egy további elveszett portré-tanulmánya látható egy, a festőnövendék Birót palettával és köpenyben ábrázoló fénykép hátterében.
