Plank Ibolya: Hollenzer László (1870-?) műemléki fotográfus emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1990)

Hollenzer László műemléki és művészi fotográfus

A világkiállításon kitüntetett képek végre biztos állami munkához juttatták mesterüket, amelynek körülményeiről így ír: Midőn ezen gyertyafényű felvételemimet kirakataimban kiállítottam, azokat Möller István kir. tan. építész úr a Műemlékek Országos Bizottságának figyelmébe ajánlotta; melyre 1902-től fogva a bizottság legteljesebb megelégedésére mint hivatásos fényképész dolgozom..." A MOB Iktatókönyvi bejegyzéseiben valóban 1902-ben jelenik meg a „Hollenzer és Okos fényképész czég" neve a Möller István vezette ásatások fényképfelvételei kapcsán. Ettől fogva a Bizottság számára 32 éven át fényképezte a történelmi Magyarország egész területén a műemléki épületeket és azok helyreállítási munkálatait, zömmel 30x40 cm-es zselatinos-üveglemezekre. A lemezleltárkönyvek és naplók szerint 1902 és 1934 között 33 helyiségről ill. objektumról 736 felvételt készített, amelynek 84,6%-a maradt fenn üvegnegatívok és eredeti pozitivek formájában. Mivel ez a tekintélyes mennyiségű és értékes anyag gyűjteményünk szempontjából is rendkívüli, érdemes kitérni a Bizottság műemléki és ezzel kapcsolatos fotográf áltatási tevékenységének alakulására, amely a Hollenzer és Okos cég alkalmazásának kezdete körül vett nagyobb lendületet. „...Az országban szétszórt emlékek szemmeltartása, a még nem ismertek megismertetése, a restaurátióban levőkfelügyelete..." mellett, már az 1870-es 80-as években megkezdte a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága az emlékek és műtárgyak rajzi, grafikai és művészi felvételét. A költséges fotográfia alkalmazására ekkor még csak kivételesen került sor, de a műemléki kataszter készítése során, vásárlások, ajándékozások és kivételes megbízatások révén a gyűjtemény fényképfelvételekkel is gyarapodott. Az 1877. évi tervtári leltár szerint a rajzok és fotók aránya a következő volt: 445 rajzlap, 210 fénykép, 126 db térkép ill. térrajz. A műemlékvédelem hőskorának meghatározó személyisége Henszlmann Imre művészettörténész, a „Párhuzam az ó-. és újkori művészeti nézetek és nevelések közt" című 1841 -ben megjelent tanulmányában, az első fotográfiai eljárással a dagerrotípiával is foglalkozott. Elvetette annak művészi, egyedi értékeit, és csupán a technikai teljesítményt, a másolt téma hűségét tartotta értékelhetőnek. A technikailag és a kivitel szempontjából is tökéletesedő fotográfiai eljárást azonban Henszlmann elfogadta mint dokumentatív műfajt, hiszen mar 1873-ban több erdélyi templom nagyformátumú „photográfiáit" javasolta megvételre, és 1876-ban Klösz Györggyel lefotóztatta egy műipari és történelmi kiállítás nevezetesebb darabjait. Az 1880-as évek végétől az intézménynél szigorú követelményként lépett elő a valóság korrekt és pontos rögzítése, ami a gyűjtemény fejlesztési irányát is megváltoztatta. A szemléletváltozás mögött, a műemléki munka elveinek módosulása, a feladatok sokasodása és a szervezetet érintő változások álltak, melyek közül a legfontosabb az első magyar műemléki törvény megszületése volt 1881-ben és ezzel egyidőben a Bizottság ideiglenes jellegének megszűnése. A MOB a történelmi Magyarország egyre több területén kezdte meg az egyházi, a városi vagy a magántulajdonban levő műemlékek kutatását és helyreállítását, mindemellett, a Vallás-, és Közoktatási Minisztérium felügyelete alá tartozó állami szervnek egyre több müemlékfelügyeleti, tanácsadói és ellenőrző feladatot is el kell látnia. 1902-ben megtörtént az áttörés a Bizottságon belül a fotográfia alkalmazásának terén is, és ettől kezdve a művészetileg és történetileg értékes műemlékekről, a helyreállítási munkálatokról rendszeresen készíttettek fényképeket. A „Hollenzer és Okos" cég ebben a lendületes időszakban kapcsolódott be a munkába, és saját megítélésük szerint: „...a Műemlékek Országos Bizottsága és annak