Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - ÁGOSTHÁZI László: Magyar műemlékhelyreállítások az OMF korszakában

nyada lakatlanná, esetleg gazdátlanná válik; ezt csak alig ellensúlyozza az üdülési kínálatú falvakban kialakuló második otthonteremtési folyamat - az urbanizálódás a falvak képét oly mértékben átformálja, hogy a hagyományos lakóház sokszor már szinte diszharmonikus az új képben; ma már „nem illik" ilyenben lakni, legalább „modernizálni" kell kívülbelül a régit. Az emlékanyag sorsáért feleló'sséget érző építészek, néprajzosok szívós gyűjtőmunkájának eredményeként kirajzolódott az ország népi építészetének térképe, számot lehetett vetni azzal, hogy hol mi található és őrizhető meg, s főleg: a megőrzésnek milyen lehetőségei képzelhetők el. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés (átalakulás) eredményeként nem minden arra érdemes alkotás őrizhető meg. Megoldásként két lehetőség kínálkozott a rendszeres fenntartási hozzájrulás juttatásán kívül: a tájházakként védett alkotások szakszerű, példamutató helyreállítása, és afféle helyi múzeumként való berendezése, másrészt pedig alkalmas helyeken több emlék épületegyüttesként való megőrzése, lehetőség szerint korszerűsítve és új tartalommal megtöltve. Mindkét módozatra van számos jelentős példa (16). A szinte felsorolhatatlan sok tájház (17) közül a teljesség igénye nélkül ki kell emelni az egyik legelsőt, a parádit, a Békés: Durkó u. 8. sz. alattit, az Endrőd: Sugár út 20. sz., a nagyvázsonyi u. n. Schumacher-házat, a Nagydobsza: Fő utca 68. sz. alattit, a gönci u. n. huszita házat, vagy akár az ónodi, a karádi, az abasári, a nagybörzsönyi és a vörsi tájházat. A népi építészeti alkotások sorában legalább említeni kell azokat is, amelyek nem lakóépületek. A szentesi, a szegvári, a kiskunhalasi, a tési szélmalmot, a túristvándi vízimalmot, a verpeléti kovácsműhelyt, a szendrői kékfestő házat, a szarvasi szárazmalmot, a hegymagasi Tarányi-présházat és a sok-sok más emléket, amelynek felkutatása, s nem egyszer restaurálás-szintű helyreállítása mind a tárgyalt korszak eredménye (18). Az együttesek formájában műemléki védelmet nyert népi építészeti alkotások között a hollókői volt az első hazánkban. A falumag szakszerű és példás helyreállítása nem csak új tartalmat és pezsgő idegenforgalmi életet kölcsönzött, hanem az első falu volt, amely - méltán - elnyerte a Világörökség jegyzékébe történt felvételt is. Ám a védett együttesek sorában található Tihany, Magyarpolány, a szalafői és a cáki épületcsoport, a mezőkövesdi lakóházak, a Fertőszéplakon helyreállított öt lakóház, a villánykövesdi és a hajósi présházak sora - hogy csak néhányat említsünk a hosszú listáról. A népi építészeti emlékek kutatásának, helyreállításának természetes és szükséges folyományaként fordult a figyelem a mezőgazdasági épületek felé. Magtárak, malmok, majorsági épületek, szeszfőzdék és természetesen mindezek együttesei kerültek a 60-as években az érdekődés középpontjába. Többségükre az volt a jellemző, hogy az építésükkor kijelölt funkciót szolgálták, legfeljebb kisebb-nagyobb átalakításokkal igazítva a mezőgazdaság - a II. világháborúig lassan fejlődő - követelményeihez. A néhány korábbi kivételtől eltekintve többségükben a századfordulón létrejött alkotások tehát jól tükrözték eredeti állapotukat s ezáltal is méltón kerültek a műemlékesek és a mezőgazdaság-történészek figyelmének fókuszába (19). Ennek köszönhető - egybek közt - az is, hogy, ma Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére elkezdődött a védelemre méltó majorságok összeírása, számbavétele. A jelentősebb, a fenntartás tekintetében is megnyugtató helyzetű együttesek védetté nyilvánítására és műemléki szempontú helyreállítására is sor került. Kiemelkedő a Mezőhegyesen található hajdani Állami Méntelep, melynek központi együttese és különféle majorságai is gondos karbantartást, helyreállítást nyertek (20). Amíg itt az eredeti rendeltetést szolgálják az épületek, addig Szántódpusztán, a hajdani bencésrendi uradalom balatonparti majorsága esetében a funkcióváltás tudta az épületek pusztulását visszafordítani és a helyreállítás feltételeit megteremteni. A védetté nyilvánított épületegyüttest az idegenforgalom, a hagyományőrzés és a kultúra szolgálatába állította az átfogó terv szerint végzett céltudatos helyreállítás (21). Talán ennél a sokféle rendeltetésű (állattartás, terménytárolás, pincészet, uradalmi- és cselédlakások, műhelyek stb. ) épületegyüttesnél történi először az, hogy a nem