Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - A műemlékhelyreállítások filozófiája Pódiumbeszélgetés – vezette: ROMÁN András

Sedlmayr János: Koromnál fogva is föltételezhető, hogy a leghívebb híve vagyok a Velencei Kartának. Én 40 évig eszerint dolgoztam, és ha eszerint dolgoztam, akkor munkám rendszerint eredményes volt. Érthető tehát, hogy a Karta mellett kiállók, de újracsiszolását fontosnak tartom. Nem szövegben, hanem alkalmazásban, mert már 1964-ben, amikor Budapesten a Velencei Kartárói az Akadémián beszéltünk, voltak eredményes munkáink a Velencei Karta szellemében. Mégis kifogásoltam benne legalább egy szót, amely úgy hangzott, hogy: eredeti. Ezt elfogadhatatlannak éreztem elméletileg és gyakorlatban is, mert az eredeti funkciót nem lehet visszaadni egy épületnek, mint ahogy az eredeti állapotot sem lehet visszaállítani. Mivel minden változik, ez az értelmezés félreérthető. Ez szerintem akkor is és azóta is kifogásolható. Tehát ezeknek a szövegrészeknek a csiszolására gondolok. Valamint szeretném leszögezni, hogy szerintem a Velencei Karta a műemlékhelyreállítás kartája, nem pedig a műemlékvédelemmé. Ez azt jelenti tehát, hogy a műemlékvédelem kartája ettől erősen eltérhet. Fejérdy Tamás: Két szempontból is nagy hiba lenne a Velencei Kartát leírni, egyrészt mert olyan vitathatatlan értékei vannak, amelyek, úgy gondolom, hogy itt Európában változatlanul érvényesek, de ha globális szemléletben gondolkodunk, akkor természetesen az elveket kultúrkörökként finomítani kell és az ICOMOS helyesen teszi, amikor ebbe az irányba tágítja nézeteit. Nagy hiba lenne azonban a Velencei Karta jogosultságát megkérdőjelezni, gyakorlati szempontból is. Addig, amíg nincs helyette jobb, addig egyszerűen vétek kategorikusan kijelenteni, hogy nem jó, hiszen néhány kitételétől eltekintve a Velencei Karta tulajdonképpen szellemében meglehetősen rugalmas. Tehát nagyon-nagyon sok minden belefér és viszonylag kevés dolog az, amit kizár. Akkor, amikor műemlékvédelem ürügyén szélsőséges megoldásokkal találkozunk, - akár a visszaálmodásig való kiépítésekkel vagy a pénz, a gazdasági élet mindent elsöprő kényszerének bűvöletében megvalósuló méltatlan kompromisszumokkal - akkor hiba lenne, ha ezt az erkölcsi fogódzót magunk kezdenénk fűrészelgetni anélkül, hogy újabb, erősebb támaszunk lenne. Herb Stovel: Tamás, nagyon nehéz nem egyetérteni a véleményeddel. Egy kanadainak nagyon könnyű a Velencei Kartát kritizálnia. Tudnék idézni cikkeket és véleményeket, amelyek szerint: Európa-centrikus, csak a műemlékekkel foglalkozik, csak kőépületekre alkalmazható, de faépületekre nem, hogy elsődleges szempontja az épületek helyreállítása, nem pedig a megőrzése, fenntartása, és így tovább. Mindezek ellenére úgy vélem, hogy rendkívül fontos a Velencei Karta, mert 33 éven keresztül mindmáig biztosította az egyesítő erőt vitáinkhoz. Adott egy közös nyelvet - még ha nem is értünk egyet sokmindenben - és ez alapvetően hozzájárult párbeszédeinkhez. Addig, amíg vitáinkhoz kiinduló pontként használjuk, azt gondolom, mindig lesz érvényessége. Román András: Hadd tegyem hozzá az eddigiekhez alighanem generációs nézetet takaró véleményemet, de én is azt gondolom, hogy a Velencei Karta érvényes és mindaddig érvényesnek tartom, amíg valaki be nem bizonyítja számomra azt, hogy valamiben nincs igaza, de ilyenre eddig még nem volt példa. Persze megengedem, hogy a Karta nem mindenben pontos. Dercsényi Dezső mesélte, amikor hazajött 1964-ben Velencéből, hogy a Karta bizonyos improvizációval készült. Pierro Gazzolának és Raymond Lemaire-nek nem volt kész szövege, amikor Velencébe érkeztek, hanem ott egy vagy két éjszaka alatt fogalmazták meg. Nyilvánvaló, hogy ebbe a