XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Matucsák Tamás: A fesztáv nem számít

MATUSCSÁK TAMÁS A FESZTÁV NEM SZÁMÍT (Nagy térlefedő szerkezetek és védelmük) 1. A támaszköz szerepe Az építészet története nem választható el az építés fejlődésétől, a rendelkezésre álló anyagoktól és technikától. Az építési tevékenység alapvető feladata, hogy a megkívánt igényeket funkcionálisan kielégítő épületet olyan módon alakítsa ki, hogy az a fellépő nehézségi erők és a meteorológiai, valamint különleges, járulékos terhek felvételére is alkalmas legyen. Egy-egy rutinszerű feladatnál az általánosan alkalmazott megoldásokkal viszonylag kisebb a tartószerkezetek szerepe — de meghatározóvá válik az épületmagasság vagy a támaszköz növekedésével. Az alkalmazott anyag, statikai modell, a kivitelezési lehetőségek minden korban meghatározzák a támaszköz növelésének korlátait is, újabb és újabb erőfeszítésekre sarkalva a korlátokat túllépni vágyó tervezőket. Emlékezzünk a Colosseum lefedésére, Philippo Bruneleschi-re és a firenzei dómra, Bramanté-re, Michelangelo-ra, és a St. Pietro kupolájára. A XIX. század második felében a XX. század elején, az előző évszázadokban alkalmazott lehetőségek rendkívüli mértékben kiszélesedtek: az öntöttvas, majd az acél, a sodronykötél, a vasbeton, a ragasztott fa és a ponyvaszerkezetek alkalmazásával. A szerkezeti anyag szilárdsági jellemzői mellett a támaszköz szempontjából meghatározó a statikai modell felvétele, a tartószerkezet erőjátéka. Kiindulásnak a kéttámaszú gerendát tekintve: azoknál a szerkezeteknél kedvezőbb a nagyobb támaszköz kialakításának feltétele, amelyeknél a külső erőkből számítható nyomatékokat egyensúlyozó belső erők karját erőteljesen megnövelve külön nyomott és húzott elem alkotja az erőpárt. Ezt nagyon jól érzékelteti az 1. sz. ábra, amely azonos qn=29 kN/m terhelés és azonos keresztmetszetek esetén a különböző síkbeli tartószerkezeti megoldásokkal megépíthető támaszközöket hasonlítja össze. Az összeállításól levonható tanulságokból kettőt szeretnék kiemelni: — az erőtani szempontból legkedvezőbb megoldások általában teljes szerkezeti magasság növelését, és vízszintes megtámasztását igénylik, — a nyomott elemek esetén a kihajlás, húzott elemek esetén az alaktartás megoldása jelent statikai szempontból meghatározó feladatot. Az egyszerűbb kivitelezésű egyirányú síkbeli szerkezetekkel szemben tartószerkezeti szempontból kedvezőbb megoldást jelentenek a térbeli erőjátékú, kétirányú szerkezetek.