XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)
Előadások: - Klein Rudolf: Építészet és identitás
2.2.1. Konzervatív nemzeti építészet (az 1920-as évek és az 1930-as évek eleje), mely nagyjából négy táborra tagozódik: 2.2.1.1. A keresztény-konzervatív tábor, tekintélyelvű volt, a múlt formavilágát kedvelte, és nem rendelkezett kidolgozott elméleti platformmal. Fő képviselői Fábián Gáspár és Petrovácz Gyula. Ez a tábor élvezte a hatalom jóindulatát. 2.2.1.2. Az anti-liberális (status quo) konzervatív tábor Szekfú Gyula történész és Klebelsberg Kuno miniszter vonalán haladt, a liberalizmust okolva a nemzeti (trianoni) tragédiáért. Ihletet a múltból merítettek, nemzetfelfogásuk viszont széles volt, kirekesztés nélküli. Építészeti nyelvüket tekintve e tábor nem volt homogén. Wälder Gyula erősen kötődött a történelmi hagyományokhoz, különösen a XVIII. századi barokkhoz, mely ízlés tekintetében képes volt közös nevezőre hozni a falut és a várost, jobbágyokat és nemeseket, egyfajta nemzeti egységet teremtve meg. Kotsis Iván viszont anti-plebejus beállítottságú volt, és a műemlékek kutatását és azok szellemiségének továbbvitelét szorgalmazta. Mindemellett nem zárkózott teljesen el az úgynevezett Új Építészet, azaz a modernizmus elöl. 2.2.1.3. A liberális tábor mindent magyarnak tartott, amit áthatott a magyar szellem, nem tartva szükségesnek különleges erőfeszítéseket az építészet magyarrá tétele érdekében. Ezen fölfogás építészei nem érzékeltek semmi különbséget a magyar és európai (nyugati) szellem között. Főbb képviselők: Komor Marcell, Jakab Dezső, Kozma Lajos, Pogány Móric. 2.2.1.4. A romantikus nemzet-koncepció az elfogadott nemzeti történelmi formákat részesítette előnyben egy sajátságosan magyar építészet megteremtése érdekében. Főbb képviselők: Kertész K. Róbert, Lechner Jenő. Az utóbbi félelmének adott hangot a „nemzetközi stílus" térnyerése kapcsán. Elutasított mindennemű individualizmust és organikus közösség után vágyódott. Kiemelte — ahogy ő fogalmazott — a „faji karakter" fontosságát. A faji karaktert megkísérelte visszavetíteni a magyar építészettörténetbe. A gyakorlatban ez nem jelentett mást, mint a felvidéki reneszánsz felélesztését. (Kertész valamivel liberálisabb volt — számára a turáni mítosz szélesebben értelmezett nemzeti eszmeként jelent meg.) 2.2.2. A nép-nemzeti koncepciók (1920-as évektől egészen 1933-ig) 2.2.2.1. A turáni faji gondolat a nemzeti/faji múlt és szellemének kutatását szorgalmazta kifejezett anti-szemita és anti-germán nézeteket vallva. A kulturális megújhodást a romlatlan falunépétől várta. Főbb képviselői Medgyaszay (eredetileg: Benko) István, Thorockay Wigand Ede. A korábban Wagner-tanítvány Medgyaszay csak az ősi népleiket fogadta el mint kiindulópontot, melyet mint józanságot, vidámságot és a kontrasztok kedvelését operációnak. Thorockay elítélte a számára kozmopolita városi életet és a falusi kultúrához, a népi építészethez való visszatérést hirdette. Ez utóbbi számára funkcionalizmust (nem a modern értelemben), egyszerűséget és kontextuális gondolkodást jelentett. 2.2.2.2. A transilvanizmus a turanizmussal párhuzamos mozgalom a két világháború közötti Erdélyben. Fő alakja, Kós Károly, Erdély multikulturalitásából kiindulva és a reálpolitika lehetőségeivel élve igyekezett megteremteni a vidék regionális építészeti identitását. Ideológiája és habitusa távol állt a modernizmustól, de egy-egy épület illetve részlet erejéig — látványos siker nélkül ugyan — megkísérelt közelíteni a nemzetközi stílushoz.
