Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Alexander Ruttkay: Felvidéki várak és várkastélyok

itt volt a dukátus egyik fontos székhelye — dukátusi ezüstérmek térképezése is bizonyítja ezt — érdekes itt Géza dux aktivitása pl. az itteni két szent remete Zoeard és Benedek legenda kiépítésénél, ami végül nagyon korai kanonizációhoz vezetett, aminek következtében a két szent maradványai és ereklyéi a nitrai vártemplomba kerültek, és 1083-ban az itteni Sz. Emmeramus patronicium bővítését jelentik. Csak megjegyzésként: a mai ismert románkori Sz. Emeramus templom csak a 4. építési fázist jelenti az itteni egyházi építész történetében. A 9—11. századi kontinuitás bizonyos elemeit a demográfiai, gazdasági és várbeli kérdéseken kívül az egyház területén is meg lehet figyelni (ez pl. a zobori monostor kérdése, a bratislavai és nitrai káptalanok gyökerei, és főleg a nitrai püspökség 12. század elejére datált újraalapítása), bizonyosan a régi hagyománynak megfelelően. Északra a honfoglaláskori és korai árpádkori tartós hatalmi jelenlét területéről a 10. század folyamán alapjában véve tovább tartottak a korábbi szlovien társadalmi viszonyok. Itt is persze a magyar szomszédság volt a legfontosabb indítvány. De a 10. század 1. felében a Viszla menti és sziléziai ún. fehérhorvát fejedelemség hatásával kell számolni észak Szlovákia területén. A század második felében és a 11. század elején fontos szerepet játszik a korai cseh és lengyel állam expanziója. Régészeti hagyatékot, amely ezeket a mozzanatokat dokumentálnák, eddig nem ismerünk, de biztos, hogy főleg a lengyel Boleszláv déli kitörése dél Szlovákia területén is a kezdetleges árpádházi államszervezési intézmények fejlődésének a félbeszakítását is jelentették egészen 1018-ig. Az északabbi területek belső fejlődése ebben a korszakban ismeretlen. De mivelhogy a szlovien települési hálózat a 10—11. században sokkal sűrűbbnek bizonyul, mint ezt feltételezni volt szokásos, természetesnek látszik, hogy az itteni fejlődés a nagymorva fejedelemség széthullásának a következménye, azaz kisebb területi egységek létezésével kell számolni az itteni szlovien arisztokrácia vezetése alatt. Néhány 10. századi földvár a szlovienek védővonalát képviselhették dél felőli támadások ellen (pl. a Garam völgyében Garamszentbenedek környékén (Hronsky Sv. Benadik), vagy Sáros megyében (Sarisské Sokolovce). Érdekes, hogy ezek a földvárak éppenséggel a 10. század második felébe tartoztak. Északra tőlük helyenként a 9. századi erődítményei működtek még (pl. a Ducovéi és a Nyitrianská Blatnicai udvarhelyek). De itt is a 10. század folyamán változások mentek végbe, és az árpádházi államalapítási szervezés már nem tulajdonképpeni nagymorva, de hazai szlovien-szláv létesítményekkel találkozik, ezeket megszünteti, vagy pragmatikusan bekapcsolja — úgy mint az itteni vezető réteg képviselőit is — az új állam szerkezetébe (pl. Zvolen Trencín, Bojnice, Spis várai). Itt vagyunk a 11. században, akkor már a régészeti leleteket itt-ott a várakat illető írott forrásokkal is alá lehet támasztani, eseteleg a várépítés és használat szociális státuszát is pontosítani. A középkori feudális székhelyek száma eléri a 320-at. Többnyire várakról és udvarhelyekről van szó, a 15. századtól megjelennek a kastélyok is. A 14. század előtt fontos érdekkört képvisel az ún. kővárak, profan kőépítészet kezdetének a kérdése. Azok közé tartozom, akik nem kötik feszesen a várépítés tömeges megjelenését a tatárpusztítás után következő időre, habár a 13. század második felének — és ezt persze nem kötném csupán a „tatár fenyegetéssel" össze — hatalmas kultúrtörténeti jelentősége van. Az a 17 „vár", avagy Kővár, ami ellentállt a Tatároknak, biztos, hogy csak kisebb része a kőből épült akkori feudális székhelyek számának. Másrészt az ilyen várak csak kis részét alkották — és ez a későbbi középkorban is érvényes — a többi feudális székhely típusok mellett. Ami a tipológiát illeti, a 11. századtól ki kell hagyni az etnikai eredet kérdését, így az új feu-