Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Josef Maier: Várhelyreállítások műszaki megoldásai Németországban

erősséggel, habarcsnyomógépekkel új habarcsot fröccsentenek be. Ez csatlakozik a még szilárd, visszamaradt régi habarcshoz s a felül és alul elhelyezkedő kő rétegekkel valamint az oldalsó illesztési fugákkal. A külső kőfelületen a fugák a habarcsot ledörzsölik és glettelik. Rövid kötési idő után a kőfelületeket vízzel vagy homokkal könnyedén le kell tisztítani. Ennél a tisztítási folyamatnál természetesen a faragott, a profilozott vagy díszítéssel ellátott köveket le kell takarni és így megvédem. Amennyiben ez lehetséges, a habarcs színének a megfelelő adalékanyagok segítségével, az eredetihez kell alkalmazkodnia, de olyan festék használata, amely a habarcs minőségét csökkenti, mellőzendő. A nagyközönség általában a habarcsot túl újnak, túl világosnak tartja, de az első évek után ez a kritika már elmarad, mert ezalatt a habarcs patinázódik, a moha meg a zuzmók hamar helyreállítják az ismerős optikai benyomást. Összességében ez a munkafolyamat visszavezetést jelent a második vagy harmadik pusztulási fázisból az elsőbe, ami továbbélési esélyt jelent. Az eljárás legnagyobb előnye, hogy tömör, külső felület keletkezik és ezáltal csökken a víz behatolása. A külső falfelületnek jól záró új hézagolása előfeltétele az elgyengült falazat szükséges és lehetséges megerősítésének. Hiányos konstrukciók, nem homogén módon kitöltött falazatok (2 külső héj között kimosott elporladt habarcs) szükségessé tehetnek habarcstejjel történő injektálást is. Ezeknél az injektálásoknál lényeges a régi habarcs elemzése és az injektált anyagnak ezzel való vegyi összeférhetősége. Ha pontosan megfigyeljük a romfalakat és azok leglepusztultabb területeit, akkor először a felső fallezáró szakaszok tűnnek fel. A tetők és más lefedések lerombolása után a falak gyakran évszázadokon keresztül ki voltak téve a pusztulásnak. Nedvesség, hirtelen hőmérsékletváltozás, a fugázó és a falazó habarcs megrepedése és a megtelepülő növényzet hatására általában kb. 1 méter mélyen töredezetté tették a falazat egyes részeit és szétmállasztották ezeket. A felül fekvő kövek először kilazultak, majd egyenként kiestek a falazatból. A többrétegű falazatoknál, ahol a betöltött habarcs szétmállott, az a veszély állt fenn, hogy mivel a falhéjak nem kötődtek erőteljesen egymáshoz, mindkét oldal mállásnak indult. Az ellenőrizetlen vegetáció, amely néha falvastagságú is lehet, gyakran vált ki ilyen rombolást. Egy középkori falazatot előzetes felmérés és konszignáció készítése után lebontják, majd a fényképek és a dokumentáció alapján, új habarccsal ismét felépítik. Kevésbé értékes falazatot is újból elkészítik, de anélkül, hogy a régi kőosztást reprodukálni kellene. Általában csak a teljesen lepusztult réteget kell lebontani és ismét felfalazni. Az alatta lévő falrétegeket elegendő újra fugázni. Fontos, hogy legalább 3-4 rétegű kősort érintő legyen a kezelés. Általában a felső fallezárásokat vízszintesen képezték ki habarcssimítással vagy lapos kövekből, habarcsba ágyazva. A lefedéseknél szükség van vízelvezető felületek kiképzésére, amelyek azt a kívánt irányba vezetik, különösen akkor, ha a romfalak két oldalán lévő szerkezetek a vízterhelést nem azonos mértékben bírják. Ezeket az egyszerű fallefedéseket gyakran alkalmazzák, de nem mindig tartósak. Az alábbiakban két fallefedési módot fogok bemutatni. Ha a fallefedés sima, a várak látogatói szívesen felmásznak és bejárják a mellvédes falakat. Ez különösen veszélyes, ha a fal egyik oldala nagyon lejt. Ezért a falat egy meredek, kb. 45°-os lefedéssel kell ellátni. Ezeket a „püspöksüvegeket" külön ráfalazással kell előállítani ún. gördülő kötéssel, ez nagyon költséges. Vastagabb falaknál a lefedendő felületek túl nagyok lesznek és gyakran kialakul egy önsúly, ezért a „püspöksüveges" lefedést csak keskenyebb mellvédes falaknál — kb. 60—80 cm szélességnél lehet alkalmazni.