Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

RITOÓK PÁL: A historizmus bérházai Budapesten

A palotabérházak (Nobelzinshaus) a soklakásos bérház és a városi palota kombinációjából jöttek létre. A palotabérház egy vagyonos építtető rezidenciája, amelyben az előbbitől jól elszigetelve, átlagos bérlakások is helyet kapnak: a reprezentáció keveredik az üzleti vállalkozással. A munkáslakóházakat általában egy nagyvállalkozó vagy cég építtette saját munkásai számára. Ideális esetben családiháztelepen helyezték el a munkásokat és családjukat. A másik esetben egy vagy több, nagy méretű emeletes lakóházban kaptak szállást a munkások. A felsorolt épülettípusok közül a bérházak épültek legnagyobb mennyiségben, ezért figyelmünket ezekre összpontosítjuk. A városi lakosság nagymértékű növekedése és koncentrációja már az ókori Rómában szükségessé tette olyan emberek, családok elhelyezését egy épületeben, akiknek vagyoni helyzete nem tette lehetővé saját lakóház építtetését, s így a lakásokat bérbe kellett venniük. A városon belüü helyhiány arra ösztökélte az építtetőket, hogy emeletes házakat építsenek. A bérház mint épülettípus további fejlődési állomását Augsburgban találjuk, ahol a Fuggerek 1511—23 között 100 darab három és kétszobás lakást építtettek a Fugger cégnél alkalmazott családok számára, de idegenek is bérbevehették. Az épületsávokban (tulajdonképpen sorházaknak tekinthetőek) két lakás egymás fölé került. Egy lakás előtérből, konyhából és két vagy három szobából állt. A bejáratok az utcáról nyíltak, így az emeletiek is. A szobákat a konyhából fűtötték. Ezzel összeségében olyan megoldás született, amelynek célszerűségét nehéz volt felülmúlni. A későbbi századokban német területekről ismerünk olyan épületeket, amkelyeken a függőfolyosó előzményeit figyelhetjük meg. A XIX. század második felében épült bárházak előzményeit a barokk polgárházakban és bérházakban kereshetjük. A polgárház és bérház egyre inkább elvált egymástól, nem annyira megjelenésüket, mint inkább funkciójukat tekintve. A városi polgárházban már a középkortól kezdve általában egyetlen család, a tulajdonos és házastársa lakott. A városiasodás Közép-Európában is létrehozta a bérházat, amely már eltért az egy ház — egy család elvtől. A közép-európai bérház alaprajzi alaptípusai már II. József idején kialakultak. Nagy számban lehet erre példát találni Bécsben vagy Prágában. Magyarországon a városi polgárházak száma ekkor még csekély, és méretük is kisebb a prágai vagy bácsi társaikénál. Magyarországon a XVIII. században még ritka a körülépített telek. Sokkal gyakoribb az utcával párhuzamos kétmenetes épület, ami esetleg L vagy U alakban tovább bővült a telek belseje felé. A homlokzatok általában szerényebbek, sokkal szerényebbek a nemesség városi palotáinál. A fő hangsúlyt a kapu kialakítása kapta. (Példa: a Krisztház Pesten) A reprezentatív kiképzésű kocsiáthajtóból indult az általában egy- vagy kétkarú, meglehetősen szűk és meredek lépcső. Az udvari szárnyban fedett folyosó vezetett a hátsó lakásokhoz. Az utcai szárny a legreprezentatívabb kialakítású. A barokk polgári lakóházak ritkán érték el a kétemeletes magasságot. Hazánkban a bérház elterjedését a kapitalizmus kora hozta meg. A leglátványosabban Pest város lakossága duzzadt fel, többek között az idetelepülő értelmiségiekből, hivatalnokokból és a városi életmódot választó nemességből. A megnövekedett lakosság újfajta igényekkel lépett föl: új egészségügyi kívánalmak, új lakáskultúra és új életforma alakult ki. Ezeket az igényeket először II. József ideién próbálták várostervezési, városrendezési módszerekkel kielégíteni. A XVIII. századi kezdeti próbálkozások után a XIX. század elejétől a pesti Szépítő Bizottmány hatékonyan befolyásolta a város fejlődését, építési szabályzatban meghatározva a beépítés módját, a párkánymagasságot, az emeletszámot. A beépítés módjának meghatározása a kialakult utcahálózaton, telekosztáson és telekbeépítésen keresztül közvetlenül kihatott a lakóházak felépítésére. A középkori eredetű barokk városmagon kívül két tendencia érvényesült. A XVIII. században a városfalakon kívül nagy terület alakult ki, amelyen a városlakók mezőgazdasági termelést foly-