Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

RITOÓK PÁL: A historizmus bérházai Budapesten

tattak. A szántóföldek, legelők: fokozatosan átadták helyüket a kisebb parcellákon folyó intenzívebb gazdálkodásnak és házaknak, de a terület legjobb esetben is csak falusias képet mutatott a keskeny és mélytelkeken fésűs beépítéssel. Ez a fajta beépítés a fokozatos összeépülés nyomán átalakult zártsorúvá. Majd a házak — először csak gazdasági melléképületekkel — tovább bővültek az udvarok felé. Először (ahogy azt a barokk városi lakóházaknál is láttuk L, majd U alakban, végül teljesen körbeépítették az udvart. A terület falusias jellege azonban megmaradt. Azokon a helyeken, amelveket a XIX. század valamelyik nagy városrendezése (a két legfontosabb a Sugárút és a Nagykörút) érintett, vagy teljesen új beépítésű terület volt, átalakult a városszerkezet. Erre a hálós utcaszerkezet és a kisebb telekméret voltjellemző. Azokon a helyeken azonban, amelyeket a városrendezések elkerültek, sok helyütt máig fennmaradt a korábbi utcahálózat és az arra jellemző teleknagyság. Az innen eredeztethető keskeny és hosszan elnyúló, viszonylag nagy telkek rendkívül előnytelenül hatottak a bérházépítésre. A XIX. század legelején a Belváros meglévő és újonnan épülő házai többnyire egy-, ritkábban kétemeletesek, a háromemeletes ház nagyon ritka. Az első évtizedben gyakoriak voltak a régi házak átépítései, az emeletráépítések. A gyors tempóban kiépülő Lipótvárosban új, többnyire kétemeletes házak emelkedtek. A többi külvárosban az előbb leírt falusias jelleg volt az uralkodó. Az 1800-as évek után épült városi bérházak homlokzata mértéktartó megformálású. A homlokzat síkban tartott, óriási pillértagolás és az ablakok feletti íves vagy háromszög alakú szemöldök a leggyakoribb megoldás. Kedvelik az egyensúlyt, a szimmetriát. Eleinte ritkán alkalmaznak rizalitot, majd a középrizalit válik jellemzővé. A homlokzatok tengelyszáma lehetőség szerint páratlan, a kapu a középtengelyben nyílik. A földszintet gyakran sávozták. Az emeleti részek legtöbbször simák, a falfelületek tagolását a párkányok, és a nyílások keret- és zárókiképzései adják. A telkeket ekkor már egyre gyakrabban körülépítik, és a többudvaros nagy háztömbök sem ritkák. Az utcai fronton kétmenetes, a többi oldalon egymenetes épületek reprezentatívabb tereit a földszinten továbbra is a kocsialáhajtó és az előcsarnok, valamint a lépcsőház alkotta, míg az első emeleten a piano nobile nagyszabású tereit mintaképéül vevő utcai lakás, amelyben gyakran maga a tulajdonos lakott vagy egy vagyonos bérlő. Az utcai front földszintjét üzletek és raktárak foglalták el, az épület többi részét a konyhák, személyzeti szobák, mellékhelyiségek, a földszinten istállók, kocsiszínek. ,,A soklakásos bérháztípusnál ez a beosztás úgy módosult, hogy az utcai szárnyon a reprezentatívabb, nagyobb lakások foglaltak helyet, míg az olcsóbb, egy-két szobából, konyhából, esetleg kamrából álló lakások az udvari szárnyakon helyezkedtek el valahol a hátsó részeken található mellékhelyiségekkel." (Bibó István) A lakásoknál az egyik fő problémát az alkóv-szerű hálófülkék megoldása képezte. A lakások beosztásánál egyre inkább szerepet játszott az optimális helykihasználás. Az igazi kihívást pedig a szabálytalan alakú telkek jelentették, amelyek próbára tették a tervezők találékonyságát. Ez a probléma végigvonul a XIX. századon, és minden korszak érdekes megoldásokkal szolgált. A klasszicista lakóházak építészetileg egyik legérdekesebb része a kapualj-előcsarnoklépcsőház térsor. Sokáig továbbélt a későbarokk forma: egyszerű, cseh boltozatok sorával fedett kapualj, orsópilléres, általában többkarú lépcsőház. Ez azonban gazdagodott, lassan átalakult és olykor méretekben is nagyszabású megoldások születtek. Először a csehboltozatok száma csökkent, méretük pedig nőtt. A boltozatot hevederek tagolták, amelyek pilaszterek, féloszlopok folytatásai voltak. A traktusmélységet és az utcai szárnyak kétmenetes voltát nyilvánvalóvá tették a kapualjak részletformái. A legigényesebb lakóházaknál a kapualj udvari traktusa fülkékkel, olykor oszlopokkal díszített előcsarnokká bővült. A lépcsőházakban egyre ritkábban lehetett találkozni tömör orsópillérrel, helyette két, négy, sőt hatpilléres tágas lépcsők vezettek az emeletre. A kapu-