Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

RITOÓK PÁL: A historizmus bérházai Budapesten

RITOÓKPÁL A HISTORIZMUS BÉRHÁZAI BUDAPESTEN Először elnézést kell kérnem, hogy a címben megjelölt témát nem tárgyalom teljes összetettségében. Mindenkit szeretnék emlékeztetni arra, hogy a Renate Wagner-Rieger által szerkesztett híres, a bécsi Ringstrasse építéstörténetét bemutató sorozat elkészítése több mint tizenöt évet vett igénybe, és csak a szoros értelemben vett szerzők száma meghaladta a húszat, a számtalan közreműködőről nem is beszélve. Vagyis maga a téma rendkívül szerteágazó, a rendelkezésre álló idő korlátozott, az előadó kompetenciája úgyszintén. A historizmus mint művészettörténeti korszak behatárolására számtalan kísérletet tettek mind a külföldi, mind a hazai szakirodalomban. A kérdéssel legutóbb ,,A historizmus művészete Magyarországon" című kötet egyes szerzői foglalkoztak. Célszerűnek látszik elfogadni a klasszicizmustól és romantikától való elkülönítést, még akkor is, ha egyes szerzők — nem indokolatlanul — e két korszakot is a historizmus fogalomkörébe sorolják. A korszakolás viszonylagosságának illusztrálására idézem Evers véleményét, aki 1830—1890 közé helyezi, valamint Müllert, aki a XIX. század második felét jelöli meg a historizmus korszakaként. Az előbbiekben említett Ringstrasse sorozat lakóházakról szóló kötetének szerzője, Klaus Eggert Renate Wagner-Rieger nyomán az 1855 és 1896 közötti időszakra teszi a historizmust. Ezen belül három korszakra tagolja anyagát: a „romantikus", a „szigorú" és a „későhistorizmus" lakóházait vizsgálja. Hazai körökben Winkler Gábor vállalkozott a rendcsinálásra, és az alábbi korszakokat különböztette meg: „korai, romantikus historizmus és egyszerűsítő historizmus" (1780— 1860), „szigorú akadémikus historizmus" (1850—1880), „későhistorizmus" (1880—1910). Mind Eggert, mind Winkler korszakolása meggyőző és célszerűnek látszik, azzal a megjegyzéssel, hogy Magyarorszápon a romantikát a 60-as évek elejétől kezdte felváltani a főleg a reneszánsz formaelemeit reprodukáló historizmus, majd a későbbiekben csakugyan érezhető egy újabb váltás a 80-as években. A XIX. század lakóháztípusai között különleges helyet foglalnak el a kastélyok, várkastélyok. Epíttetőik részben a pénz-, részben a születési arisztokráciából kerültek ki. Ezek az épületek „a tulajdonos kiemelt társadalmi helyzetét reprezentatív megjelenéssel jelzik, a belsejükben az életszükségletek kielégítésére szolgáló lakószobákon kívül fényűzően berendezett, ünnepélyes események célját szolgáló termek is sorakoznak" (Sisa József). A villák olyan kerttel övezett, szabadonálló épületek, amelyek többnyire egyetlen család pihenését szolgálják igényes kivitelben. A városi palota a születési és pénzarisztokrácia tagjainak reprezentatív lakóépülete, esetleg épületcsoportja, amely nagyobb számú személyzet elhelyezését teszi lehetővé és istállót és kocsiszínt is magába foglal. A bérházak olyan, általában többszintes lakóházak, amelyek több, különböző nagyságú és minőségű lakást tartalmaznak. A bérházakat üzleti vállalkozás céljából építik és lakásaikat bérbeadják.