Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

KOMÁRIK DÉNES: Budapesti lakóépületek történeti feltárásának metodikája

zés, mely közösségi (eseteinkben gyakorlatilag intézményi) visszhangra, őt körülvevő megerősítésre talált. E kettő egymásra találásától, együttműködésétől függött e vállalkozások sikere, színvonala, fejlődése és tartóssága. Ami Budapestet illeti, műemlékvédelmének jelentős eseménye volt, midőn közel negyven éve a főváros ingatlankezelési szervezetében a műemlék-lakóházak (Budapest műemlékeinek 65%-a) felújításának és helyreállításának lebonyolítására önálló osztály létesült. Ez az osztály — beruházó jellegének megfelelően — elsősorban előkészítő és műszaki ellenőrzést ellátó munkát végzett, de szinte kezdettől fogva rugalmasan tevékenységi körébe vonta mindazokat a munkákat, melyek feladatának műemléki szempontból is jobb, hatékonyabb, mozgékonyabb elvégzését tették lehetővé. így hosszú időn keresztül műemlékhelyreállításban igen járatos, nagy gyakorlatú tervezőcsoporttal és építéstörténeti kutatást végző tudományos csoporttal rendelkezett. A Műemléki Osztály első évtizedének fő feladata a budai Várnegyed lakóházainak helyreállítása volt. A szinte kivétel nélkül több periódusban épült, általában középkori részletekkel, maradványokkal rendelkező házak építéstörténeti kutatásának nagyobb részét még a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztálya, kisebb részét a KÖZTI végezte. E munkák, melyek gyakran csak a homlokzatra szorítkoztak, nem annyira egyedi levéltári kutatáson, mint a szakirodalom felhasználásával értékelt falkutatáson és helyszíni feltáráson alapultak. E feltárásokban a Műemléki Osztály kezdettől fogva bizonyos mértékig részt vett: helyszíni megfigyelésekkel, felvételi rajzok készítésével, különösen pedig a kiviteli munkák során felmerülő ilyen jellegű feladatok egy részének elvégzésével. E munkákkal kapcsolatán hamar szerepet kapott a kiviteli üzem által veszélyeztetett régi asztalos- és lakatosmunka számbavétele, felmérése stb. Az évek múltával növekedett a Váron kívüli, túlnyomórészt XIX. századi lakóházak felújításának mértéke. Ezekhez a Műemléki Osztályon igen szerény terjedelmű ún. előtanulmányok készültek, melyek csak a standard irodalomban található minimális anyagot rögzítették, alkalmilag kiegészítve a Kiscelli Múzeumban őrzött régi fényképek, s az akkori Fővárosi Tanács tervtárában található fontosabb tervek reprodukciójával. Mindezt a munkát az előkészítő csoport két munkatársa látta el egyéb tevékenysége mellett. A fotózási feladatok elvégzésére is csak egy idő után, 1962-től kezdve rendelkezett az osztály saját fényképésszel. Ilyen előzmények után alakult meg 1965-ben a Műemléki Osztály tudományos csoportja, melyhez a kutatókon kívül fényképész és gyűjteményi előadó is tartozott. A csoport munkájának gerincét a helyreállításra kerülő műemléképületek építéstörténeti kutatása, ún. tudományos dokumentációk készítése képezte. A tudományos dokumentációk a helyreállításra váró épületek építéstörténeti monográfiái voltak, melyek kidolgozásánál jelentős szerepet játszott az a követelmény, hogy lehetőleg minden, a helyreállításhoz szükséges támpontot meg kellett adnia. Ennek megfelelően a kutatás és feltárás során speciális szempontok is érvényesültek, s a dokumentációt szakvélemény (helyreállítási javaslat) egészítette ki. Mint ahogy tartalmilag sem korlátoztuk magunkat csupán a helyreállításhoz közvetlenül és feltétlenül szükséges anyagfeltárásra, hanem bizonyos monografikus teljességre törekedtünk, ugyanúgy a dokumentáció szerkezetében is érvényesítettünk távolabbi célkitűzéseket. így igyekeztünk egy leendő, és teljességre törekvő műemlék kataszter számára ezeknek az épületeknek az esetében minden forrásanyagot — a tanulmánytól függetlenül — áttekinthető csoportosításban rendelkezésre bocsátani (levéltári források, gyűjtemények anyaga, bibliográfia). A tudományos dokumentációk — gyakorlati kényszerűségből — két, egymással összefüggő, de egyenként lezárt részből álltak. Az első tartalmazta mindazt, ami a tervezés megkezdéséig fel-