Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

KOMÁRIK DÉNES: Budapesti lakóépületek történeti feltárásának metodikája

dolgozható volt, ez az építész-tervező segédlete, az építési engedélykérelem melléklete volt. A második részben dolgoztuk fel mindazt, ami csak később vált feldolgozhatóvá — főleg a helyreállítás közben lehetségessé váló feltárások jöttek itt számításba —, rögzítettük a helyreállítás mikéntjét, elkészítettük a befejezett épület fotódokumentációját. Meg kell jegyeznem, hogy — a befejezett állapot fotózását leszámítva — ez utóbbit többnyire nem sikerült megvalósítanunk. A tudományos dokumentációk tanulmányból, fotóanyagból és felmérési rajzokból álltak. Ez utóbbiakat — a dokumentáció-készítés említett menete miatt — rendszerint csak a második részhez tudtuk csatolni, sajnos távolról sem mindig. Dokumentációink készítésénél mindig igazodtunk a feladat természetéhez, de kidolgozott rendszerünk és kialakult gyakorlatunk elsősorban a XIX. századi műemléklakóházak építéstörténet kutatását igyekezett megoldani. Érdemes megjegyeznünk, hogy a tudományos dokumentációk költsége a helyreállítási összegnek mindössze néhány százaléka, elenyésző mennyiség volt. Ennek révén viszont olyan részletességű — s a feldolgozásra kerülő épületek növekvő száma következtében olyan volumenű építészettörténeti kutatás vált lehetővé, mely egyébként el sem lett volna képzelhető. Jogutódjának munkáját is figyelembe véve, az elmúlt 29 év alatt így mintegy 500 épületről készült valamilyen szintű tudományos dokumentáció vagy kutatási anyag, s a fotótár kb. 40 000 negatívot őriz. E csoport a fővárosi ingatlankezelés szervezetében 25 éven át működött, s 1990 óta munkáját — lényegében változatlan módon — a jogelődjének gyűjteményeit is birtokló Hild-Ybl Alapítvány folytatja. Ennyit röviden a fővárosi műhely kialakulásának történetéről, struktúrájáról, munkájának jellegéről. Az általános kutatási elvek részletes ismertetésével, és a rövid történeti áttekintéssel a budapesti lakóépületek feltárásának, tudományos kutatásának metodikájáról tulajdonképpen a tudnivalók nagy részét már elmondtam. Ezt szeretném némi részletezéssel teljesebbé tenni, néhány tanulságot levonni, és a legszükségesebbeket röviden összefoglalni — ami természetesen néhol ismétléseket is eredményez. A már ismertetett körülményekből következett, hogy feladataink zömét a XIX. századi fővárosi lakóházak kutatása tette ki, s ebből adódott, hogy akarva-akaratlanul is ennek a módszerét kellett kidolgoznunk. De — amellett hogy lehetőség és igény adódott rá — tudatosan is törekedtünk arra, hogy egyéb feladatokkal is foglalkozzunk, ha ez lényegesen kisebb hányadát tette is ki munkásságunknak. Bármily előnyös is ugyanis egy szűkebb területen való kimerítő jártasság — amint ezt még látni fogjuk —, mégsem szerencsés az ebből esetleg adódó túlságos beszűkülés, sem művészettörténet-szemlélet, sem a módszerek ismerete szempontjából. Nagyobb látókörű, szélesebb horizontú, átfogóbb módszeres készültséggel rendelkező kutató a maga szűkebb területén is eredményesebben fog működni, nem beszélve arról, hogy az építészettörténet nagyobb területével érintkezve szakmai önérzete, önbecsülése is több lesz — és ezzel törődni kell. így nem egy barokk templom, kastély, középület, sőt alkalmilag — szerencsés véletlenek következtében — több vidéki emlék feldolgozását is elkészítettük. Mint futólag már említettem, az épületek fizikai megkutatásával alig foglalkoztunk. Ez adódott rajtunk kívül álló gyakorlati okokból és abból, hogy a XIX. századi lakóházaknál erre alig volt szükség — ha mégis, tanulmányunkban utaltunk arra, hogy a kiviteli munka során mit kell elvégezni. Ez azonban — és szeretném hangsúlyozni — általánosságban nem követhető, gondoljunk csak pl. a sok évszázados soproni lakóházakra, melyek példaszerű kutatása e követelménynek messzemenően eleget tett.