Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

KOMÁRIK DÉNES: Budapesti lakóépületek történeti feltárásának metodikája

Ami a tudományos kutatástól eszmeileg el nem választható, említett rögzítést illeti, abban az a lényeges, hogy elvégezzük mindazt, amit később visszamenőleg már nem, vagy csak nem kielégítően tudunk elvégezni. A műemlékek tudományos kutatásának harmadik sajátságaként említem az adott célra utaltságnak megfelelő szervezettség szükségességét. A hangsúly itt természetesen az „adott célnak megfelelően van, hiszen valamilyen szervezettség, az együttműködésnek valamilyen rendje, a munkának bizonyos időbeli folyamatossága minden termékeny tudományos munkának követelménye. A folyamatosan felmerülő egyedi műemléki feladatok megoldása érdekében azonban nem lehet esetenként a művészettörténethez általában fordulni. Egy-egy feladat megoldása kivételesen lehet sikeres így is, bizonyos speciális feladatok megoldása olykor nem is lehet másképp, de a műemlékek tudományos kutatásához folyamatosan, e célból szervezetten kell kutatók csoportjainak rendelkezésre állniok. Hogy ez gyakorlati célszerűség és szükségszerűség, könnyű belátni. De a szorosan vett gyakorlati szükséglet kielégítése mellett többről is szó van itt: tudományos műhelyek kialakulásáról, ami nemcsak a szükséges módszerek egyre tisztultabb és kifinomultabb kimunkálását biztosítja, hanem azt a közeget, mikroklímát is, ami nélkül tudományos ill. egyáltalán szellemi munka nem lehetséges. Azon túl, hogy az épületek kutatását kívánatos ily módon valamilyen szervezettséggel végezni, kívánatos a kész kutatási munkákat nyilvánosan (mintegy közgyújteményszerűen), hozzáférhető módon együtt őrizni, s amit lehet (minél többet), azt publikálni (adatokat, épületmonográfiákat, önálló tanulmányokat), hiszen mindez — túl azon, hogy más műemléki munkákhoz, kutatásokhoz adalékul, tanulságul szolgál — a magyar építészettörténet alapkutatásához is tartozik. A publikálást, nem utolsósorban a szorosabb kutatáson túlmenő, annak anyagát ugyan hasznosító, de átfogóbb témák feldolgozását célul tűző tanulmányokét is, egyéb meggondolásból is fontosnak tartom. Ez nemcsak tudományos szempontból hasznos, hanem a kutatók kedvét, érdeklődését, becsvágyát is növeli, ami nemcsak ésszerű, hanem méltányos is, mert az emberi mozzanatot sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek az általános elvek, megfontolások és az azokból eredő módszertani követelmények lebegtek szemünk előtt, midőn a fővárosi lakóházak kutatására műhelyünket évtizedekkel ezelőtt létrehoztuk. Feltárási, kutatási gyakorlatunk összképében szerevesen együtt szerepel három, bizonyos mértékig különnemű, de egymástól valójában nem független mozzanat. Először e műhely egyedi jellegű létrejötte, kialakulása, valamint struktúrája és szervezettsége; másodszor ugyancsak egyedi sajátságai (többletei és hiányai), vagyis saját profilja; s végül egy meghatározott XIX. századi épületfajta kutatási gyakorlatának, módszerének kialakítása. Az utóbbi, szűkebb értelemben vett jelenlegi feladatunkon kívüli másik kettő rövid ismerteteését azért tartom hasznosnak, sőt ide tartozónak, mert praktikus tanulságai, bizonyos értelemben vett (egy lehetséges) példa-jellege gyakorlatiasan összefügg alapvető kérdésfelvetésünkkel. A műemlékek feltárásának tényleges gyakorlatára ugyanis — mint minden emberi tevékenységre—jellemző az (intézményeken belüli vagy kívüli) egyéni kezdeményezések léte, és a különféle partikuláris — eseteinkben lokális — változatok kialakulása. Hadd utaljak arra, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos osztályának kezdettől fogva meglevő (és az idők folyamán bizony életszerűen, természetesen alakuló-változó) országos tevékenysége mellett létrejöttek decentralizáltan működő műhelyek, mint a soproni, pécsi, győri — mindegyik más-más jelleggel, feladatokkal, lehetőségekkel, mentalitással. Mindegyiknél ott munkálkodott valamilyen — természetesen nem légüres térben, nem általános előzmények nélküli — egyéni kezdeménye-