Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

MEZEY ALICE: A Szlavnizai előnevű gróf Sándor család esztergomi palotája és bajnai kastélya

arra is utalnak, hogy textil kárpit borította a falakat. Lehetséges, hogy könyvtár volt, vagy a család archívumát őrizték itt, amelyet Sándor Vince említ meg végrendeletében. A földszinti két helyiségben pedig működhetett átmenetileg az a kocsma, melynek megnyitásához 1778-ban Sándor Antal a városi hatóságok engedélyét kérte. A XIX. század elején — feltételezésünk szerint a budai várbeli Sándor palota, a későbbi miniszterelnökségi rezidencia építésével összefüggésben — Sándor Vince az esztergomi házat eladta, ugyanis az 1820. évi összeírásban már Jenik János úr tulajdonában van. Az Ő idejében készülhetett el a lépcsőház mai formájában, a függőfolyosó, a funkcióját vesztett ötablakos emeleti nagyteremben a válaszfal visszaépítése és a szobák patronos, mustrás kifestésé. Pontosan még nem ismert időpontban költözött a házba a következő polgári tulajdonos, a Kamenszky család. Kamenszky István, a jeles orvos 1825-től volt a vármegye főorvosa^ tehát valamikor ebben az időpontban már lehetett Esztergomban lakása. Talán Jenik János után 0 bérelte a házat, mert úgy tűnik, a tulajdonjogot csak fia, Elek szerezte meg. Unokája, Gyula királyi kúriai bíró pedig feleségével a házban alapította a Szent Gellért Társaságot. A Kamenszky család egymást követő generációi több, de nem jelentős átalakítást és bővítést végeztek a házban. Az archív fényképfelvételek alapján a század 30-as évei után, de még 1945 előtt a homlokzat architektúráját felújították és leegyszerűsítették. Az ablakok közötti pilasztereket lizénákká silányították, az emeleti ablakok íves és tompaszögű, váltakozó, a régi megyeháza homlokzatán ma is látható formájú szemöldökeit leegyszerűsítették, uniformizálták. A Jókai utca 3—5. felől a főépülethez csatlakozó melléklépcső folytatásában felépítették a ma is álló, négyszögből nyolcszögbe átmenő alaprajzú, csúcsíves ablakokkal ellátott tornyot, melybe a padláslépcsőt helyezték furcsa módon. Az Országos Szent Gellért Társaság működésével hozták kapcsolatba a tornyot. Valójában a Társaság kápolnája a kapualj tengelyében, a kerítésfalhoz simulóan elhelyezett kerti lakban volt. A késői historizálást és romantikát idéző építmény egy helyiségből áll, homlokzata előtt lombfurészes ornamentikájú fatornác, oldalhomlokzatain gótizáló vakolatarchitektúra, belső felületein díszítőfestés van. Az emeleti helyiségeket lakták, ezek többrétegű patronos kifestésé a funkciótól és a reprezentációs szándéktól függően, mindig a kor ízlésének felelt meg. A nyílászáró szerkezetek, a betétes ajtók, a sötétítő táblás ablakok és azok míves réz vasalatai igényes enteriőröket sejtetnek. A földszinten feltételezhetően ebben az időben lakókat tartottak. A bajnai Sándor-Metternich kastély, amelyet a család 1945-ig használt ugyan, elsősorban Hild József, Pest nagy építője által alkotott, monumentálisan ható külső megjelenése révén ismert, de alaprajza nem sokban különbözik a tipikusnak mondható kis- és közepes méretű, XVIII. század közepén épült barokk kastélyokétól. A földszint közepét a jelen esetben reprezentatív kialakítású, tizenkét boltszakaszos kocsiáthajtó foglalja el, az emeletre vivő boltozott lépcsőház nyílik belőle. A középfőfal két oldalán boltozatos termek nyílnak, melyek szimmetriáját az északi oldalon a lépcsőház és az emeleti közlekedő folyosó bontja meg, majd a két oldalhomlokzat mögött három-három szoba van. A kastély földszintjén, az előcsarnok egyik boltszakaszában található az a kifestés, amely egyértelműen utal arra, hogy itt volt az a kápolna, amelyet Batthyány prímás 1776-ban engedélyezett. Ezt megelőzően a canonica visitációs jegyzőkönyvek oratóriumot említenek a kastélyban. Az emelet alaprajzi rendszere a földszinthez hasonló. Itt a figyelmet a XVIII. századi fűtési rendszerre szeretném külön felhívni. A lépcsőház hosszában a középfőfalban, az esztergomival azonos módon kialakított íutőfolyosó van, melyből négy helyiség fűthető. A másik oldalon az emeleti kályhák csigalépcsővel érhetők el, lehetővé téve a szobák sarkába épített kályhák kívülről való fűtését.