A barokk kor műemlékei (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1990 Eger, 1990)

Galavics Géza: Barokk művészet Magyarországon

téncti folyamaiának teljesebb vizsgálata, s általa a hazai társadalmi struktúra egy jellegzetes, képzőművészeti alkotásokon keresztül elérhető szeletének mélyebb megismerése célozható meg. Az 1650-60-as években a magyar főurak számára készült műalkotások politikai válság légköréből nőttek ki. Bécs és a török porta közt ugyanis hivatalosan bár több évtizede béke volt, ám a török mégis egyre pusztította, rabolta a királyi Magyarországot. Ellenük fellépni, hadra kelni csak a végvárak katonasága és a magyar főurak seregei tudlak, ám ezt Bécs a leghatározottabban tilalmazta. Bécsből nézve egyszerűen békcszcgőnek tartották őket. Két malomkő közt őrlődve úgy érezték, ha nem védelmezik magukat, elpusztul az ország, ha viszont támadnak, királyukkal kerülnek szembe. S közben Magyarországon mindenki azt várta, hogy a Habsburg uralkodó nagy, törökellenes támadó hadjáratot indít, de a 30 éves háború végekor a seregek szétoszlottak s a békét meghosszabították. Ekkor kezdtek igen eleven politikai tevékenységbe a királyi Magyarország politikusai, megszületett a közönségét kereső politikai publicisztika műfaja, s megszólaltak a művészetek is. Legkorábban a költő és katona Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem c. eposzával, amelyben dédapja példájával fogalmazta meg a török elleni harc folytatásának szükségességét. Nyomában hasonló programú képzőművészeti alkotások egész sora születik majd a következő másfél évtizedben. Különösen azután, hogy 1652 augusztusában holtan marad a vezekényi csatatéren az ország egyik legelőkelőbb családjának feje, a 26 éves Esterházy László s vele másik három Esterházy. Haláluk szinte sokkolta a korabeli magyar társadalmat. A Vezckénynél elesetteknek 1652 őszén Nádasdy Ferenc kezdeményezésére nagyszabású vitézi temetést rendeztek, a nagyszombati jezsuita templomban díszes Castrum dolorist állítottak s ezt is, s a többezres temetési menetet is, metszetben örökítették meg. Ugyancsak Nádasdy Ferenc sárvári vára dísztermében - Zrínyi eposzának képzőművészeti párjaként - nagyapja, Nádasdy Ferenc csatáját festette meg, körben a 15 éves háború más magyarországi csatáinak falképeivel; Esterházy Pál számára Nádasdy Ferenc augsburgi udvari ötvöse elkészíti az Esterházy kincstárba az Esterházy László halálát ábrázoló hatalmas dísztálat és a díszkanna funkciójú lovasszobrot; a nagyszombati jezsuiták pedig az egyetemen egy különleges grafikai műfajjal, nagyméretű tézislapokkal állítanak emléket az Esterházy család törökellenes harcokban helytálló hőseinek éppúgy (1654), mint a töíök ellen harcoló érsekújvári főkapitány Forgách Ádámnak és a Forgách ősöknek (1663), vagy Magyarország török ellen harcoló nádorának, a legendás erejűnek tartott Wesselényi Ferencnek is (1663). A Zrínyiek a családi ősgalériában megőrzött portré nyomán metszetben idézik a dédapa portréját, s ők is, miként az Esterházyak és a Batthyányak is, a családi ősgalériába illesztették a török ellen harcoló önmaguk és eleik képmását is. Gondolatilag rendkívül egységes, nyelvi kifejező eszközeit, megjelenési formáit tekintve pedig igen gazdag és változatos az 1650-60-as évek politikai válságából született műalkotáscsoport. Szinte sugározza a korszak vezető magyar nemességének politikai öntudatát és erejét, megtestesíti hazájuk iránti felelősségérzetét. Általuk tudta a magyar főnemesség megfogalmazni, képileg is láthatóvá tenni azt a szerepet, amelyet a válsághelyzet kínált számára, az országot védő, a török ellen harcoló vitéz katona szerepét. S mivel ez a szerep nagyon is igaz és valóságos szerep volt, érvényességél visszavclílik a múltba - s ezért jelennek meg törökverő vitéz ősök méltó unokáiként -, de kivetítik a jövőbe is, amikor a tézislapokkal az ország legnagyobb iskolája növendékcinek kívánnak modellt és követendő példát adni. Ez a műalkotás-csoport éppen azáltal válik ki egyéni arculatával a közép-kelet-európai korabarokk művészetből, mert az európai művészet egyetemes formanyelvén igen erős intenzitással tudott nemzeti tematikát megszólaltatni. A nemzeti tematika fogalma számomra itt természetesen nem a „nemzeti művészet" kategóriáját sugallja. Hiszen az, hogy egy európai művészeti stílust miképpen adaptál saját viszonyaira és hogyan formál a maga arculatára egy-egy ország vagy régió művészete, az természetesen nem nemzeti tematika kérdése. Nem is ezért került ez a jelenség ilt előtérbe. Hanem azért, mert úgy tűnik, hogy az adaptáció során c folyamaiban éppen az a társadalmi réteg vagy csoport játszik döntően meghatározó szerepet, amely - különösen kiélezett helyzetekben - át tudja törni az európai képzőművészet hallatlanul erős nyelvi kifejezés- és toposzrendszerét, s kora művészetét egyéni, a megrendelő saját személyiségére és vágyaira szabott eredeti megoldásokkal tudja adaptálni. S ez a folyamat éppen ezekben a nemzetközi tematikai közkincstől eltérő, hazai változatokban vizsgálható a legáttctszőbben. S mivel e változások kezdeményezője legtöbbször a megrendelő, a feudális művészeli gyakorlat e meghatározó tényezője, ezért fordul a figyelem nem kis mértékben feléje. A török kori magyar társadalomban az ország sorsáért felelősséget érző és tenni akaró főrangúak azonban c korszak előtt is voltak, s utána is lesznek. Válsághelyzet is bőven akadt e századok magyar történetében. Ahhoz tehát, hogy éppen ekkor szülessen ilyen különleges műalkolás-csoport mindenképpen több tényező szerencsés egybeesése kellelt. Bizonyosan fontos szerepe volt annak, hogy megrendelőik nemcsak az ország sorsával foglalkozó politikai, de a művészi reprezentáció kérdéseire is fogékonyak és felkészültek voltak. Többek közt azért is, mert egy részüket az ellenreformáció iskolarendszerében eleve úgy nevelték, hogy