A műemlékvédelem és társtudományai (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1989 Eger, 1989)

Horváth Zoltán: Vértesszentkereszt – laboratóriumi vizsgálatok a műemlékvédelem szolgálatában

A T2—T3. felvételek a nedvességgócokat mutatják. Már e képekből is levonható az az általános következtetés, hogy a nedvesség a falkoronán keresztül lép be a szerkezetbe, és a falsíkra merőlegesen, rendszerint a fugákon és az eredeti kvádereken keresztül távozik. Külön felhívjuk a figyelmet aTlO—T13. számú felvételek összevetésére. A TI 1. felvételen látható túlnyomórészt műkővel burkolt falsík jól illusztrálja az előzőekben elmondottakat. Ez esetben még a felvételi szög és az anyagi különbségből adódó emissziókülönbségek sem zavaróak. Itt is el kell mondanunk, hogy az intenzív kőpusztulás mindig ott jelentkezik, ahol a szerkezet nedvességtartalma kiugróan magas. A további felvételek ráirányítják a figyelmet a tervezés és kivitelezés hiányosságaira is. A tanulságok a következők: TI6. felvétel: a téglafalazat — szigetelés hiányában — a lábazat és a falkorona irányából egyaránt jelentős vízterhelést kap. Ennek következtében csak idő kérdése, mikorra fagy szét. T17—18. felvétel: eredeti lábazati elem műkő kiegészítő szerkezettel. A T18. felvétellel összevetve jól látszik a különbség: a kiegészítés anyagának (a műkő receptúrájának) megválasztása és az alkalmazás helytelen volta eredményezte az eredeti kőelem rohamos tönkremenetelét. TI9—20. felvétel: a kőkonzerválás elmradásának következménye a szerkezetből a fugákon át távozó víz által indukált kezdődő kőpusztulás a még ,,ép" kőfelületen. A felvételek további részletekkel szolgálnak a pusztulás okaira vonatkozólag. Ezek a következők: 1. A vízterhelés elsősorban a falkoronától indul. 2. Az intenzíven pusztuló részek ott alakulnak ki, ahol a nedvességgócok elhelyezkednek. A vízterhelés eloszlására jellemző, hogy a szerkezet legszárazabb része a talajjal közvetlenül érintkező lábazat! (Lásd T31—34. felvételek). A T26. felvételen bányaművelésből származó falrepedés látható. 3. A kiegészítő műkőszerkezeteknek az eredeti falazathoz való csatlakozása nem kellően megoldott. (Lásd T37-es felvétel.) A T39. és T40. felvételek jól mutatják a nedvességgócokat. A műkő köpenyfal és az eredeti falmag csatlakozási hiányosságai miatt a falszerkezet erősen-károsodott (T37. felvétel). A környezetszennyező források lokalizálása légifényképezéssel A kémiai vizsgálatok során bizonyossá vált, hogy a kőfelületen agresszív környezeti hatásokra keletkezett vegyületek akkumulálódtak. A helyszíni szemlénk alapján feltételeztük, hogy ha a közeli meddőhányó olyan szennyezőanyagokat bocsát ki, amik az építőköveken kémiai mállást indukálnak, akkor valószínű, hogy hatásukra a környék növényzete is károsodik. Olyan módszerre volt tehát szükség, amelynek segítségével a romegyüttes több négyzetkilométeres környezetéből szerezhetünk információt a növényzet állapotáról. A mezőgazdasági gyakorlatból ismert, hogy a károsító anyagok a növény életében olyan funkciózavarokat okoznak, amelyek megváltoztatják a klorofillképződés normális menetét. A változás az: infravörös tartományban tanulmányozható. A fentiek ismeretében olyan repülési programot terveztünk, amelynek során célszerű magasságból párhuzamos fényképsorozat készült, látható és infravörös fényre érzékenyített, színes filmre. A felvételek két 6x6 cm-es kamerával készültek, függőleges optikai tengellyel. A felvételek időzítését úgy választottuk meg, hogy az egymás melletti képek között legalább 20% átfedés legyen. A repülés a Vízügyi Filmstúdió felszerelésével történt 1988 szeptemberében. Az L7 és L9 felvételek kivételével minden kép színes infravörös érzékenyítésű filmre készült. A területet 1:7 5000 méretarányú térkép alapján azaonosítottuk. A romegyüttes a meddőhányótól ÉNy-i irányban kb. 1,5 km távolságban fekszik. A két objektum közötti szintkülönbség kb. 50"m. Az ép növényzet a hamis-infrafelvételen mindig vörös színű. Az ettől való színeltérés egyértelműen klorofillképződési zavarokra utal. A felvételek értelmezésére a MÉM Műszaki Intézetének munkatársaival konzultációt folytattunk. A kialakult vélemény alapján a romterület közelében és a meddőhányó körüli 100—150 méteres gyűrűben jelentkező színváltozás (világosabb tónus) a lombkorona betegségétől — abnormális korai száradásból — származik. A meddőhányó területe, a terepviszonyok, valamint a romtól való kicsiny távolság alapján joggal feltételezhetjük, hogy a romegyüttesen tapasztalt kémiai mállást is a meddőhányóból származó vegyületek okozzák. Hasonló jelenséget tapasztaltunk a kövön levő zuzmótelepek vizsgálatakor. A zuzmók úgynevezett negatív indikátornövények, vagyis megjelenésük, illetve eltűnésük jellemző a termőhely légszennyezettségi viszonyaira. A köveken elpusztult zuzmók (Lecanora, Lecidea, Verrucaria) telepek nyomait fedeztük fel. Ezek a rendkívül igénytelen szervezetek nem veszélytelenek a kövekre, mivel saját szükségleteiket jóval meghaladó ionmennyiséget képesek felhalmozni, és úgynevezett zuzmósavakat (antranorsav, lecanorin stb.) választanak ki, amelyek a legellenállóbb kőzeteket is megtámadják. Rendkívül érzékenyek azonban a levegő kén-dioxid szennyeződésére. Ennek hatására a növény klorofillja károsodik. A zuzmók hajdani megjelenése és kipusztulása egy időközben kialakult szennyezőforrásra utal. Ez a forrás nagy valószínűséggel" a romterület közelében létesített meddőhányóval azonosítható.