Műemlékállományunk bővülése, új műemlékfajták (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1987 Eger, 1987)

Maia Kairamo: A XX. századi műemlékek védelme és Alvar Aalto építészete Finnországban

M AI A KAIRA MO A XX. SZÁZADI MŰEMLÉKEK VÉDELME ÉS ALVAR AALTO ÉPÍTÉSZETE FINNORSZÁGBAN A művészi elemek különös hangsúlyt nyernek az olyan épületek esetében, amelyek a politikai hatalomhoz vagy a valláshoz kapcsolódnak: pl. templomok, várak, erődítmények, városházák, banképületek. Napjainkban a műemlékek történeti értéke kulcsfontosságú lett. Egy műemlék jelenlegi formája, eredetisége és „a kövekben írott történelem" — mindezek tárgyai a műemlékvédelemnek. Egy műemlék eredeti formájának a helyreállítása csak akkor célja a restaurációnak és a műemlékvédelemnek, ha az adott műemlék építészeti értéke miatt védett. Finnország történetében az építészet különösen nagy szerepet játszott. Finnország — a többi európai országgal összehasonlítva — aránylag fiatal állam, az 1808—1809-es háborúig csupán Svédország keleti tartománya volt. Ezt követően I. Sándor, orosz cár mintaállammá akarta átalakítani újonnan szerzett területét. Rövid időn belül az egykori svéd tartományt átszervezték, és egy nagyszerű fővárost építettek. A klaszszicista építészet szabályai hirdették az új nemzet létét a világnak. Kb. egy századdal később a cárizmus a konzervatív imperializmus irányába fejlődött. Az Oroszországhoz tartozó kis népek igyekeztek nemzeti arculatukat megtalálni. ^ A századfordulón — a nemzeti eredetiség jegyében — a művészetek: a képzőművészet, az irodalom és az építészet a népművészetben kerestek ihletet, hogy ellensúlyozzák az akadémiai eklektikát. A művészeti szimbólumokkal politikai tiltakozást fejeztek ki. A finn művészek Karéliába utaztak, illusztrálták a Kalevalát, a finn szűz táj és a Kalevala által ihletett zenét szereztek, az építészek pedig nemzeti romantikus stílust fejlesztettek ki, amely a szecesszióhoz hasonlított. Finnország az orosz forradalom kapcsán önállóvá vált. A munkásosztály és a polgárság közötti feszültségek polgárháborúhoz vezettek, amelyet a polgárság nyert meg 1918 tavaszán. A kulturális és anyagi szempontból tönkrement ország újjáépítéséhez építészekre volt szükség. Modern ipari államot kellett felépíteni. Gyárakra, iskolákra, kórházakra, lakóházakra, sportlétesítményekre stb. volt szükség. Az 1920— 1930-as évek funkcionalizmusa társadalmának — építészeten keresztüli — megreformálása volt a célja. A finn ipari vállalatok, bankok és biztosítók hamarosan magukévá tették az új építészetet. A funkcionális építészet nagy feladatokat kapott. Alvar Aalto vezető szerepet kapott ebben a fejlődésben. A finn társadalomban az építészet szerepe mindig is különösen fontos volt. A nemzeti romantika építészeti értékei, sok, az 1930-as évekből származó épület és mind Aalto által tervezett — védendőnek tekintett országunkban. Tehát a műemléki hatóságoknak viszonylag újabb épületeket is védett értékként kell kezelni. Ez a fajta védelem sokszor ellentmond az épülettulajdonos gazdasági érdekeinek. A felgyorsult korban a tőke forgásának a lerövidülése arra vezetett, hogy az épületbe befektetett tőke is rövid időn belül amortizálódik. Ha a nyereség nem elégíti ki a tulajdonost, nincs más hátra, mint lebontani az épületet vagy eladni spekulatív áron az ingatlant. A történeti vagy művészi értékeknek kevés súlyuk van az ilyen kalkulációkban. Előadásomban néhány nemzeti romantikus és funkcionalista épület megőrzési problémáival fogok foglalkozni. Hvitträsk 1902-ben épült. Az építészek — Herman Gezelius, Armas Lindgren és Eliel Saarinen — műtermükként és otthonukként építették. Ez a hely kb. 30 km-re van Helsinkitől, a Hvitträsk tó felső lejtőin található. A fiatal építészek itt megvalósíthatták építészeti elképzeléseiket. Az erős szürke kőalapból kiemelkedik az épület faszerkezete, akár egy ókori erődítmény. Feltűnő cseréptető fedi az épületet. Az épület egyes részletei és a díszítő elemek a kézműves hagyományokat örökítik meg. Újraformált középkori templomboltozatok fedik a parasztszőnyegekkel díszített szobákat. A népi hagyományokat új művészi szintézisbe hozták az építészek. A Saarinen család az 50-es évek közepén eladta a birtokot, és a 60-as években ismét piacra került. A műemlékvédelmi hatóságok próbálkozásai ellenére az állam nem vette meg a Hvittrásk-ot, és így ez egy magánalapítvány kezébe került. Étteremmé, szállodává és kiállító helyiségekké alakították át, de ez nem volt elég nyereséges. így végül is néhány évvel ezelőtt az állam megvette a birtokot. Ennek következtében védett lesz. A rendszeres karbantartás hiánya és a kereskedelmi spekuláció az utóbbi évtizedekben az építészeti minőség romlásához vezetett. A jövőbeni helyreállításoknál arra törekszenek, hogy az eredeti értékeket állítsák vissza. A Nemzeti Múzeum megépítésének a gondolata az 1800-as évek utolsó évtizedeiben merült fel. A múzeumnak a nemzeti megújulást kellett támogatnia. A múzeumi gyűjteménynek egy új nemzeti stílust kellett inspirálnia. A múzeum épületét — mint klasszicista palotát — eklektikus stílusban tervezték, de heves társadalmi vita után a terveket visz-