A népi építészet védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1985 Eger, 1985)

Dr. Barabás Jenő: A magyar népi építészet korszakai

hetett kamraként. A gazdasági épületek a lakóháztól mindig elkülönülve állnak. A tető általában kétlejtésű s náddal fedett. A tüzelőberendezést tekintve, három jelentős újítás terjed el a korszakban. Csak a 17. századból tudjuk igazolni, hogy a tűzhely a padlószintről számottevően felemelkedett 70-80 cm magasságra, tehát nem guggolva, hanem állva lehetett főzni. Változatlan maradt az, hogy a szobai tüzelőt a konyhából fűtötték, tehát a szoba meleg és füstmentes. Az itteni zárt tüzelő azonban a korszakban megváltozott, folyamatosan eltűntek a kerámiaedényekből felépülő berendezések s helyettük csonkakúp alakú, vagy szögletes sárból épült kemencék épültek, leginkább vesszővázzal. Az előző korszakban még a konyhának nincs födémé, s a füst a padlástérbe húzódott. Főleg a 18. században azonban elterjednek és általánossá válnak a szabadkémények, amelyek a füstöt a házon kívülre vezetik. Ez a harmadik jelentős újítás. Szabadkémények kezdetben favázasak, tehát elég gyúlékonyak, ha jól be is sározzák ezeket kívül-belül. A 18. században azonban a hatóságok a vályogból, téglából készülő kémények építését szorgalmazzák, s ezek kezdenek is elterjedni. 3.5 Északi házterület A Cserhát, Mátra, Bükk, zempléni dombvidék területe ez. Nagyobbára szintén boronaépítkezésű vidék, de az már a 18. században kezd megváltozni, különösen a déli sávban. Helyükbe kisebb mértékben favázas sövényházak, kőfalak, barlanglakások, nagyobbrészt vályog- és tömésfalak lépnek. A tetőforma négylejtésű, a csúcsokban füstlyukakkal. Nincs kizárva, hogy ezen a területen az egyhelyiséges ház több osztatúvá csak a korszak elején válik. A második helyiség lehetett keskeny konyha vagy kamara is. A kamarákat azonban itt is építették külön is, s ugyanúgy szolgáltak a fiatal házasok lakóhelyéül, mint a drávai házterületen láttuk. A korszak végére azonban a kamrákat már leginkább hozzáépítették a lakóházhoz, de hálóhely jellegük ekkor is megmaradt. Jellegzetes a tüzelőberendezés. Itt a lakótérben, szobában nagyméretű szögletes kemencéket találunk, amelyeket azonban még a korszakunk végén is ugyanezen helyiségből fűtöttek, tehát füstös volt. A 17. században kezdtek azonban a kemence szája fölé egy függőleges, henger- vagy négyszögletes alakú füstfogót építeni, amely a füstöt a padlásra vezette. Ez a füstvezető henger azonban inkább csak a 18. században válik szélesebb körben elterjedte. Alkalmazásával a szoba majdnem füsttelen maradt. Alatta és a kemencében égett a tűz, itt főztek tehát a szobában, a konyhának ilyen szerepe még nem volt. A kemencén rendszeresen aludtak. 3.6 Szamosi Mzterület Nagyjából a Szamos folyó vízgyűjtő területére terjed ki, kisebb részben Magyarországra esik, nagyobb része Románia északnyugati területe, vegyesen magyar és román lakossággal. A favázas sövényfalú ház uralkodik itt, ha nem is kizárólagosan. Jellegzetes viszont az, hogy csak innen ismerünk függőlegesen font sövényfalat. Korszakunkban itt még a kéthelyiséges ház dominál, s az alaprajzi fejlődést meghatározza az, hogy a lakóház eredeti egy helyiségében nyílt tüzelő, azaz kandalló van, tehát ebben a helyiségben zajlik le minden fontosabb házbeli tevékenység. Itt alusznak, főznek. Ez meghatározza azt, hogy a második helyiségnek — konyhának alig nevezhetjük, nincs különösen jelentősége. Mégis hozzáépítik a lakótérhez, mert raktározás céljára fontos, esetleg kemencét is építhetnek ide, s belépőtér védi a lakóteret a hidegtől és széltől. De ide vezetik a kandalló füstjét is egy csövön, miáltal védik a szalmatetőt a tűztől. A szabadkémények itt ekkor még alig jelennek meg, a belépő tér tehát padlásnélküli, de a 18. században már bizonyíthatóan építenek ide fából, vesszőből egy kupola alakú füstfogót, amely alá terelik, vezetik a kandalló füstjét, szikráját. Ritkábban építenek már harmadik helyiséget, kamrát is. A kandalló alul nyitott, doboz alakú, s készülhet vesszőből, deszkából, de igen gyakran csempéből épül. A tető meredek, magas, négylejtésű, szalmával fedett, s szelemen nélküli szerkezettel készült. 3.7 Székely házterület Nagyjából a székelyek lakta területre terjed ki, Erdély délkeleti részén. Jellegzetesen boronaépítkezésű terület, más tekintetben a szamosi házhoz áll közel, annak régiesebb formáit őrzi. Ez is nyüt tűzhelyes terület, kandallóval, amelyet azonban sohasem így hívnak, hanem igen változatos nevekkel illetnek. Itt azonban ennek füstjét mindig közvetlenül a padlásra vezetik egy csövön. Második helyiség ugyan itt korszakunkban már általános, de ebből nem alakul ki konyha. A főzés, alvás a kandallós szobában van, ez az egyetlen lakótér. A második helyiség mindig fedett a lakóházzal együttesen, de nincs mindig négy oldalról fala. Leginkább elől nyitott. Főleg rakodótér, de elég gyakori az, hogy kettéválasztják, s hátsó feléből egy kisebb szobát választanak le, amelybe ugyanúgy kandallót építenek, mint a nagyszobába, s itt akkor az öreg szülők laknak. A székely ház tehát nem annyira hozzáépítéssel bővül, hanem méretnövekedéssel és belső osztódással. Igazi konyha itt csak a 20. században kezd kialakulni. A kandallók hasonlók a szamosi házterületével. Főzni mindig a kandalló lábára függesztett üstben főztek, s a parázson sütöttek. Kemence is ismeretes a székely házban, de nincs szabályos helye, ami mutatja másodlagos jellegét. Lehet a szobában a kandallóhoz építve, vagy az előtérben, vagy az udvarban, de gyakran teljesen hiányzik. A háztető itt is négylejtésű, magas és szelemen nélküli is, s fedték nemcsak szalmával, hanem fazsindellyel is.