Képzőművészeti emlékek védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1981 Eger, 1981)

Szakál Ernő: A középkori szerkesztési rendszerek és azok alkalmazása a kőszobrász restaurálásban

mert az az alapelve, és számtalan gótikus küllő- és rózsakörablakon kimutatható; csak éppen nem írtak róla le semmit a középkorban, mert feltehetően a szakmai titkok egyike vol. A Villard d'Honnecourt vázlatkönyvében levő rajz a Chartres-i dóm nagy körablakáról, ezen épül fel, amit a reprodukciókból felismerni ugyan nem nagyon lehet, de ha kielemezzük a geometrikus, érintőkörös rendszer lehetőségeit, egyszerre tiszta képet kapunk arról, hogy a tervet hogyan készítették el a középkorban. E szerkesztési rendszer széles alkalmazási körét számtalan példával lehetne bizonyítani, de úgy érzem elég, hogyha a visegrádi Anjou-kori kútház alaprajzát, a Chartres-i körablak szerkesztősémáját, Dürer végtelen csomóját — melyhez hasonlót Leonardo is rajzolt — és a budavári Mátyás templom körablakát hozom fel analógiának a sok közül. Az elv ugyanaz. A középkori és a mai szemlélet egyaránt érvényre jut abban, hogy „mai" módon rajzoltam meg a „középkori" szemléletet, és odatettem a „méter" léptéket, aminek a középkorhoz semmi köze nincs, hiszen az alapméret az „öl" volt, melyről tudjuk, hogy az koronként, országonként, sőt néha városonként is változó volt, - körszeletekben rögzítve a középkori lépcsőkőosztást, a kútkáva és középpillér egymáshoz való viszonyát, az áthidalóknak és oszlopoknak helyét, és a baldachin alaprajzi konstrukcióját, összevetve ezeket a magasságméretekkel, mert a középkori szakirodalom szerint a magassági méreteket az alaprajzból kell venni, és nem külön meghatározni. Ezt a módszert elsősorban az egész rendszer középpontjában láthatjuk, hogy az alaprajz geometriai rendszerét, a középső körbe rajzolt nyolcszög geometriáját vitték át, alkalmazták a kőrétegek magasságának meghatározására, a vízköpős kőréteg helyével. A kútház rekonstrukciója 1964-ben készült el, és Visegrádon, a Salamon toronyi kiállításon látható, ahol feltűnhet az is a figyelmesebb nézőnek, hogy eltekintve a kiegészítő műkőanyagtól, az eredeti alkotás többféle kőanyagból készült. A helyi andezitbreccsából készültek a lépcsők, az egész középpillér és az áthidalók az oszloplábakkal, az oszlopfők és a baldachin ívdarabjai. Ez a kőanyag nem alkalmas sem oszlopok, sem nagyobb méretű gerendákhoz, áthidalókhoz, ezért ezek tömör kemény m észkőből készültek, míg a kávalapokhoz és a baldachinlefedéshez vörösmárványt használtak fel, mely lapokban fejthető. Az anyagok különbözőségei azonban nem voltak láthatók, mert az egész kútházat élénk színekkel festették ki, melyről sok megmaradt festésnyom tanúskodik. A visegrádi ásatások azonban nemcsak a díszudvarban folytak, hanem feljebb, a kápolnára néző tereszon is. 1955-ben tárta fel itt Héjj Miklós Mátyás király egy másik díszkútját, az úgynevezett oroszlános kútnak a maradványait. Nagy lelet volt az is, bár akkor még nem tudtuk, hogy itt tulajdonképpen két díszkutat találtunk, egy helyen. A Mátyás-címe re s mennyezetlap töredéke, az in situ levő alapsík az oroszlánokkal, és a falba épített kúttálrész, vakmint a sok százra rugó vörösmárvány töredék - a felmérések után hamarosan felcsillantották egy rekonstrukció lehetőségét. « A nagyobb kúttal részeket a helyszínen illesztettük a falba épített részhez, mintegy helyszíni anastylosként, de főként azért, hogy az összefüggéseket kétségtelenül is tisztán lássuk. A munka e stádiumában azonban a faragott köveknek egy másik csoportja is sokasodott, mégpedig egy gótikus falikút elemei, melyek részben a hátfalban voltak felismerhetők, részben pedig a leomlott falanyagból kerültek elő. Először csak részletrekonstrukciók készültek, mint például az oroszlános kút mennyezetlapja, külön a baldachin címersora és a lezáró pártázat, és ezekhez kapcsolódott az összefüggések keresése, elindulva az in situ levő részek adataiból. Az in situ levő oroszlánok hátán lévő oszlopok helye megmutatta azt, hogy az oszloptengelyek egy két négyzetből összetett téglalap sarokpontjaiban állanak, tehát a falikút geometriai rendszere erre épül fel, mely téglalapnak a hossza egy öl méretű. A négyzetekbe rajzolt egyenlőszárú háromszögek metszéspontjai kitűzik a kúttal íves karélyainak középpontjait, tehát a hosszoldal méretéből és a paralelogrammából e pontok helye könnyen meghatározható volt a kivitelező mester számára. Az alaprajz geometriai sémáját tehát már felismertük, de nem ismertük a magasságok összefüggéseit. Ezek felderítésében nagy segítségünkre volt a kottáinak a falazatban maradt része, melyről kiderült, hogy a téglalap hosszának egyharmad része az a méret, ahol a kúttal kezdődik, ez az alsó sík helye. Ugyanezt a geometriai arányt fedeztük fel a baldachin ívsorának kősorában, és a címeres fríznél is. A lezáró pártázatos fríz tömege egy fél ilyen négyzet, teljes magassága pedig az alapnégyzet fele. Mivel az oszlopok magasságát sem a töredékekből, sem a leomlott falból leolvasni nem tudtuk, a rekonstrukcióban a kétszeres négyzetháló méretét alkalmaztuk, alkalmazkodva a felismert rendszer lényegéhez. Tekintettel az értékes töredékekre, és ezeknek tanulmányozhatóságára úgy határoztunk, hogy az eredeti maradványokat kiállítjuk, azokat tartós anyaggal nem egészítjük ki. de hogy képet kapjunk e díszkútról, és az odalátogatók egy szép élményt vihessenek magukkal Visegrád fényes korszakáról, a helyszínen egy vörösmárványból faragott másolatot állítottunk fel. A rekonstrukciós másolatot már bátran kitehettük a szabad ég alá, kitéve az idő viszontagságainak és emlékfotok tárgyának, a Mátyás-kori palota pompájának egy részletét ezzel élményszerűvé téve az oldalátogatók számára.