A műemlék és környezete (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1978 Eger, 1978)

Mendele Ferenc: Falusi népi építészeti együttesek védelme és hasznosítása

Műemlékeink intézményes állami védelme - a többi európai országokhoz hasonlóan - a XIX. század második felében formálódott ki. 1872-ben ideiglenes bizottság létesül a legértékesebb magyarországi épitészeti emlékek védelmére. 1881 ben megalkotják a műemlékek fenntartásáról szóló törvénycikket, felállítják a Műemlékek Országos Bizottságát, a magyarországi műemlékvédelem 1949-ig működő hivatalos szervezetét. 1949-tŐl kezdődően a műemlékek általános körén belül már a népi épitészeti emlékek kutatásával, fenntartásukkal és helyreállításukkal is kötelesek voltunk törődni. A lehetőségek ellenére a népi műemlékek számbavételét, az emlékanyag rendszeres feltárását és helyszini kutatását mégis csak 1958-ban kezdtük meg; az első népi műemlékek helyreállítására pedig 1960-ban, Nagyvázsonyban keritettünk sort. A helyszini kutatások metodikáját, módszereit a két világháború között végzett és rendkivül jelentős népi épitészeti vizsgálatok szempontjai alapján dolgoztuk ki. Bátky Zsigmond és közvetlen munkatársai által kezdeményezett és az ekkor végzett terep-bejárásokra érthetően a történeti-néprajzi szempontok erőteljes figyelembevétele volt a jellemző. Részben velük, méginkább mellettük (Kós Károly munkáját folytatva és továbbfejlesztve) ugyanakkor egy-két, egymástól nagyrészt függetlenül dolgozó épitész, kiemelten dr. Vargha László és dr. Tóth János végzett rendkívül értékes munkát. Elsősorban nekik köszönhetően folytatódott ez a felszabadulás után is (igaz csak szórványosan), a városképi és műemléki vizsgálatok során, valamint a műemléki topográfiák készítésénél. Ezeknek a korábbi vizsgálatoknak, valamint az 1949 körüli, a néprajzi-építészeti értékek feltárását biztositö felméréseknek az eredményeit a gyakorlatban rendkivül nehéz volt felhasználni és - különösen az együttesekre vonatkozóan - ez ma sem egyszerű. Egyrészt, mert a korábbi kétségtelenül igen alapos kutatások értelemszerűen más célt szolgáltak és egyéb feladatokhoz kötődtek, másrészt a felvételek akkori értékelése és elemzése egy olyan társadalmi (és tudományos) közegben történt, amely nem, vagy csak kénytelen-kelletien vett tudomást a népi épitészet vitathatatlan értékeiről. Nagy kár ez, hiszen az 194 9es műemléki törvény sok vonatkozásban még a régi gazdasági és társadalmi viszonyokat tükröző település- és telekrendben, méginkább az addig csak lassan változó-fejlődő kulturális szinten és igényen találta falusi településeinket. Ennek megfelelően a hagyományosnak nevezhető népi épitészeti értékek nagyszáma a falusi műemléki együttesek kiválasztásához ekkor még szinte korlátlan lehetőséget biztosított. Az ötvenes évek közepén közel félszáz (táji, tipológiai és funkcionális változatokat reprezentáló) védelemre érdemes együttest ismertünk és alig több, mint egy évtized múlva még mindig 38 népi műemléki együttes védelmét javasolták kutatóink. Egy ujabb, 1971-es értékelés szerint a Hollókőn és Tihanyban megkezdett rekonstrukciós munkák mellett még további 9 településnél indokolt és lehetséges falusi műemléki együttest védeni. Erre háromnál - Szigligetnél, Csongrádnál és Fertőrákosnál - időközben sort is keritettünk; Szalafő műemléki jelentőségű területté nyilvánítása pedig a közeli jövő feladata. A többinél a falusi településekre különösen jellemző rohamos átépítés zsugorította össze vagy tette jóvátehetetlenül foghíjassá a történeti szempontból értékes régi településrészt;két-három községnél