A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Szakál Ernő: Középkori kőfaragó szerkesztések

(kép 4.) Közel háromszáz évvel Villard után Cesare Cesariano 1521 -ben egy Vitruvius kommentárt jelentetett meg, melynek első könyvében a milánói dóm alaprajzát közli, annak szerkesztőhálőjával. Mivel Cesariano személyesen részt vett a dóm épitési munkáiban, a régebbi rajzokat ismernie kellett, mert azok akkor még megvoltak a dóm épitőmuhelyében. Egyedülálló ez az alaprajz a maga nemében, mert magyarázó leirása is van, mely szerint az egész rendszer kiinduló pontja a két főtengely metszéspontja a négyzet közepében. Azt látjuk, hogy a kör, az egyenlőszáru háromszög és a négyzet egyaránt szerepet kapott az alaprajz kitűzésében. Tévesek az olyan feltevések, hogy például: Bécs-re a quadratura, Prága-ra a triangulatura sémája ráhúzható. Mindenkor és mindenütt felhasználták azokat a geometriai szerkesztéseket, amelyeket ismertek. Milano példája nagyon értékes azért is, mert amikor 1400 körül kétségek támadnak a magasságok meghatározása körül, ugy a quadratura, mint a triangulatura szóba kerül, és a lényeg nem az egyik vagy a másik rendszer, hanem az, amit ez alkalommal Mignot mester mondott, hogy a geometria tudománya nélkül nincs művészet. (kép 5. ) A középkori épitőmüvészetnek és a kőfaragómesterségnek a geometriával való egybe fonódását a bécsi Szt. István templom északi tornyának egyik alaprajzában, Gregor Hanser müvében is érzékelhetjük. A vastagabban rajzolt vonalakkal Maria Vélte publikálta a főbb arányok rendszerét. Francois Boucher szerint 24 emelet vízszintes metszete van a rajzban egymásra vetítve, melyeknél a feljebb levő mindig az alatta levőből következik. Ez az 1520 körül készült toronyalaprajz nem az egyetlen és főképp nem az első. Régebbi rajzok alapján készülhetett, mert az 1450 körüli alapkőletételnél már kész tervvel kellett hogy rendelkezzenek, melynek geometriai alapidomait folyamatosan megtartva, azokból bontva ki elképzeléseiket, az ujabb részek méreteit mindig a régi méretekhez és azok geometriai rendszeréhez alkalmazták. (kép 6.) Eredeti középkori tervek tanulmányozásánál számunkra sokat mondanak azok a részlettervek, melyek egy összetett quadraturához kapcsolódva, bordákat és különféle profilokat határoznak meg. E rajzoknál a négyzetek oldalhossza a falvastagsághoz viszonyitható méretei. A falvastagság quadraturája pedig az alaprajz geometriai konstrukciójához kapcsolódik. (kép 7.) Egy szoborbaldachin és konzol alaprajzi konstrukciójának rajzánál megállapíthatjuk azt, hogy a falpillér erőteljes vájatai egy-egy pálcatagban végződnek, melyek középpontjaiból indul ki az a nyolcszög, melyből minden további arány kibontakoztatható. Egészen halványan e rajzon is felfedezhetők az alapszerkesztés vonalai, azon körök és sokszögtengelyek, melyekre szükség volt ahhoz, hogy a terv kialakuljon. (kép 8.) De nem minden rajz készült azért, hogy annak alapján egy munka készüljön el. Bizonyára sokat rajzoltak gyakorlásképp, tanulmányi célból. Egy keresztrózsának bécsi rajzán a szerkesztés hangsúlyozódott, tehát nyilvánvaló, hogy e rajz mintául, magyarázatul,vagy tanulmányként készült, mert sok ilyen és hasonló rajzot kellett készitenie annak, aki a geometria mesterévé akart válni, megtanulva az euklideszi sikgeometria rajzolásának fogásait, a körök és sokszögek, az egybevágóságok és arányok csodálatos világát. Ezt a gyakorlati tudományt az építőmesterek és kőfaragók a középkorban oly magasfokuan művelték, hogy ma is tisztelettel adózunk neki. (kép 9.) Már lehanyatlott az épitőpályák sajátos egyeduralma, amikor az Írásbeliség és könyvnyomtatás révén szórványosan leirják azt, amit a jövő számára átmentőnek tartanak. Matthaus Roritzer 1486 körül a fiálék helyes szerkesztésmódját teszi közzé, e kőből készült müvek kibontakoztatásának elveit ugy magyarázva, ahogyan azt egy tanitó teszi. Bonyolult primitivitással irja le egy négyzetháló meg-