A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)
Géczy Csaba: A gyöngyöspatai faszobrászati helyreállítás
Gyöngyöspata a Mátra déli lejtőjén a Gyöngyöst Pásztőval összekötő ut mentén fekszik. Keletéit sok szögzárődásu, háromhajós, nyugati homlokzati tornyos, gótikus boltozásu templomának épitészeti helyreállítását 1975-ben fejezte be az Országos Műemléki Felügyelőség. Főoltára a magyar emlékanyagban egyedülálló Jessze kompozició. Restaurálását jelenleg végezzük, elkészülte ez év végére várható. Mostani beszámolónkban megkíséreljük előzetesen összefoglalni a helyreállítás nem mindennapi gondokkal járó munkáját. A település története a honfoglalás óta nyomon követhető. Anonymus szerint Pata vezér ősei szállják meg a területet. A falu első okleveles említése 1234-ből származik, birtokosai az Aba nemzetség tagjai. A község közelében ispáni vár állt, mellette templom épült. Ez lehetett az 1269. óta emlegetett főesperesség temploma; Szent Péter titulusa arra mutat, hogy az egri püspökség legtekintélyesebb főesperességei közé tartozott. Egyház szervezeti fontosságát jelzi, hogy a gyöngyöspatai főesperesség napjainkig fennmaradt. Az ispáni vár közelében emelt templom szerepét a XII. század végén - a XIII. század elején a községben épült templom veszi át, ennek románkori részleteit az épület műemléki kutatása napvilágra tárta; Az uj templom titulusát - Mária születése - máig megőrizte. Az épületet a XIV. században gótikus stilusban bővitik, majd a gazdagodó falu, amelynek Mátyás király mezővárosi kiváltságokat ad, a XV. században ismét megnagyobbítja templomát. Kialakulnak az épület ma látható fő formái, ekkor készül a szentély feltárt alakos falképe. A XVI. század eleji átépítésről sok fennmaradt részletforma tanúskodik, 1544-ben azonban a falut elfoglalja a török. Pata a hódoltság alatt kiváltságos szultáni birtok volt, lakói közösen fizettek adót, bizonyos mértékig megőrizték önállóságukat és gazdasági erejüket. A hullámzó harcok még sem kerülték el, valamikor a XVI. század végén, a XVII. század elején a templom erősen megrongálódott, teteje leégett, a szentély bordás boltozata beszakadt. Középkori főoltára nyilván megsemmisült. 1610-ben javítják ki az épületet, újra vakolják a falakat, a tetőt cserepezik, a szentélyt a megmaradt boltozati elemek felhasználásával uj boltozattal fedik le. Az újjáépítés tényét és időpontját az írásos adatokon kivül a szentély északi falán talált latin nyelvű felirat is megerősíti. Az események ismeretében megállapíthatjuk, hogy főoltárunkat legkorábban az 1610-es helyreállítást követő években emelhették. Az épületbe lépő figyelmét azonnal magára vonja a szentélyben álló oltár. A retabló témája Mária és Jézus családfája. Barokkos vonalú falazott oltárasztalhoz csatlakozó, faragott, sziklás, füvei borított, virágos "mezőn" nyugszik az ős, Jessze hatalmas alakja, akiről Ézsaiás prófétánál olvashatunk a Messiás eljövetelét hirdető jövendölésben: "És származik egy vesszőszál Jessze törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik." Az ős fektéből félig felemelkedve jobbjával alátámasztja fejét, baljával jelentőségteljesen mutat a derekából sarjadó naturális fára. A zömök fatörzs kétszer két szimmetrikus főágra bomlik, a belső szalagfonatos ágak körülfonják a csepp alakú, levéldiszes képkeretet. Az oltárkép Mária születése jelenetét ábrázolja. A kép alakját követő külső főágakból rövid oldalágak erednek, ezek csúcsán