A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)
Dr. Zádor Mihály: Műemléki épületek utólagos falszigetelésének elméleti és gyakorlati kérdései
és kivitelezőinket. Gondoljunk azonban arra, hogy évtizedekig megoldatlan probléma esetében eredménynek kell tekintenünk, ha e feladatot egyáltalában teljesíteni tudjuk, kellő felelősséggel, a lehető legkisebb hibaszázalékkal, az utólagos ellenőrzés és bármikor történő javítás lehetőségeit is biztosítva. Az elmondott alapelvek kidolgozását kísérletek hosszú sorozata követte, miközben a laboratóriumi munkától kezdve, az egyetem tanudvarában felépített modellfalakon történt kísérleteken át a félüzemi, majd üzemi kísérletekig minden munkafázison végigszaladva nyert szabadalmat, majd ÉMI műszaki alkalmassági bizonyítványt a Szilikofób-Anhydro utólagos falszigetelési eljárásunk. Eközben igyekeztünk előmozdítani, hogy a vele egyidőben, más elveken, más anyagokkal külföldön született egyéb kémiai falszigetelések hazánkban is minél szélesebb körű elterjedést nyerjenek. Rendkívül nagy eredménynek tartom, hogy az elmúlt években az a fogalom, hogy "kémiai utólagos falszigetelés" mindinkább ismertté és elfogadottá vált hazánkban és világossá vált az is, hogy ezen az uton lehet leginkább megoldani a legkisebb nehézséggel (pl. szükséglakások biztosítása nélkül) a legkisebb épületkárosodást okozva, a lehető legminimálisabb személyi és tárgyi feltételek biztosításával az utólagos falszigeteléseket. Mivel a kémiai falszigetelések az utóbbi időben egész családot alkotnak már, nézzük meg röviden ezek alapvető típusait, azonosságaikat és különbözőségeit . Bármilyen különösnek is tűnik, a kémiai falszigetelések különbözőségei sokkal nagyobb mértékűek, mint azonosságaik. Azonos bennük csupán az, hogy valamely speciális vegyianyag falazatban történő juttatásával állják útját a kapilláris uton felszivárgő talajnedvességnek. Különbözőségeik azonban rendkívül széles skálán mozognak. A legalapvetőbb különbség az említett tervezhetőség kérdése. A Szilikofób-Anhydro eljárás kivételével a kémiai elveken működő, az utólagos falszigetelések a gyári prospektus alapján, lényegében azonos mennyiségű anyagot juttatnak azonos módon a falazatba. Természetesen ez minden esetben a maximális anyagfelhasználást jelenti, ellenkező esetben ezen eljárások nagy hibaszázalékkal dolgoznának. A másik különbözőség természetesen magában az alkalmazott anyagban rejlik. Az alkalmazott anyagok tekintetében a legáltalánosabban alkalmazott eljárások (valamennyi Magyarországon alkalmazott nyugati import kémiai falszigetelés a Bauio, a Wandex, a Walco, a Pénétrât ezen az elveken alapszik), speciális adalékanyagnak cementbe való keverésével hoznak létre folyékony halmazállapotú cementpépet és ezt juttatják a villanyfúróval készített furatokba. Ezek az eljárások azt a követelményt tűzik maguk elé, hogy a cementpépben levő, a furatokból szátáramló speciális vegyianyag segítségével zárják el a nedvesség kapilláris felszívódásának útját, egyúttal a cementpép a lyukak tömítésének szerepét is ellátja. Itt az ellenőrizhetőség szempontjait figyelembe véve merülnek fel bizonyos problémák, amennyiben a furatba betekintve, nem áll módunkban meggyőződni arról, hogy a vegyianyag valóban szétáradt-e a furatokból vagy a cementpépben maradt. Ezért már kutatásaink kezdetén ki kellett, hogy zárjuk a megoldásnak ezt a módját, vállalván inkább a fúrás, injektálás után a harmadik ütemként szükségessé váló tömítés munkafolyamatát, de elkerülve azt a kockázatot, hogy képtelenek vagyunk egyszerű optikai uton meggyőződni az anyagnak a falazatba történő elterjedéséről. A kémiai falszigetelések előbb említett módszere nemcsak az anyagnak a falazatba történő elterjedése szempontjából problematikus, hanem esetenként, a falazat felületén történő külső, látható felületi bevonat készítését is előírja, igy eleve kizárja, hogy e módszerek egy részét naturális falfelületen is alkalmazzuk. (Pl. kő- vagy téglafelületen.) Márpedig a műemlékek jelentékeny része vagy legalábbis azok lábazata, ilyen naturális, vakolat nélküli megjelenést követel meg.