A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)
Dr. Tilinger István: A magyar műemléki állomány elemzése
A városok esetében nem véletlen, hogy a védett városmaggal rendelkező települések, mivel ezekben koncentráltan maradt fenn az átlagosnál nagyobb számú épitészeti emlék, vezettek listánkon, 16 műemlékileg védett központú városunk közül a legtöbb műemléket (ha fajlagosan nem is a legtöbbet) 3 és fél százat Budapest számlál, majd Sopron következik 106 darabbal, s ezután Eger 61 műemlékkel. Legkevesebb a műemléke Sárospataknak és Kalocsának (9, illetve 10 db)a védett együttesekkel rendelkező városok között, noha ezek értékben rendkivül jelentősek. Az összes védett épület szerinti kimutatás alapján is - Budapest után - a 300-at csak Sopron lépi át, a 200-at csak Győr, a 100-at Eger, Kőszeg, Pécs, Székesfehérvár és Veszprém. Egyéb városainkat tekintve igen nagy a szóródás. Olyan városunk nincsen, amelyben ne lenne védett épület egy vagy kettő. Vannak azonban olyanok is, amelyek a védett együttesekkel rendelkezők átlagával is felveszik a versenyt, mint például: Tata, Gyöngyös, Baja, Keszthely, Debrecen. Ebből az következik, hogy nemcsak a műemlékek abszolút száma határozza meg a műemléki együttesek, védett városmagok fogalmát. Anélkül, hogy messzemenő történelmi következtetéseket kivánnánk az eddigiekből levonni, néhány érdekes megfigyelést mégis kell tennem, hiszen a számok sok mindent elárulnak. Többek között azt is, hogy műemléki állományunk felhasználás szerinti, területi, stilusbeli tagolódása hogyan rajzolja ki a fejlődés képét. Igy például: a védett objektumok majd egyharmadát egyházi létesítmények alkotják. Ez érthető is, ha tartós anyagaikra, massziv szerkezeteikre, veszélyeztetettségük csekélyebb mértékére gondolunk. Mit árul el stilus szerinti statisztikánk? Többek között azt, hogy a XVIII. század előtti emlékeink összesen teszik ki valamivel több, mint felét csupán a barokk kor épitőkedvének. Ez pedig az ellenreformáción és feudális államrendszer felvirágzásain tul nemcsak a megelőző másfél évszázad hódoltsági időszakának következményeiről beszél, hanem a barokk-kori építésekből származó kártételekről is és igy érzékletesen aláhúzza a történelmi igazságot. A területi statisztika pedig kirajzolja a pusztulás országos megoszlását, az Alföld elnéptelenedésének hódoltságkori mértékét. Ez utóbbi felveti azt a gondolatot is, hogy érdekes lenne bizonyos kódrendszer segítségével térképes uton ábrázolhatővá tenni műemlékileg legfontosabb tájegységeinket. Ezt fedvény formájában lehetne öszszevetni az ország más, hasonlóan ábrázolt természetvédelmi, balneológiai, turisztikai értékeivel. Igy kirajzolódnának azok a tájegységek, amelyeken belül minden esetben (pl. ipartelepítés, felszíni fejtés stb.) a legnagyobb körültekintéssel lehetne csak eljárni. Műemléki állományunk elemzésének van még egy olyan szempontja, amelynek előtérbe állítása szintén nem lesz minden tanulság nélkül. Ez az utóbbi idők uj törekvéseit árulja el három vonatkozásban. Kibővíti azon műemlékek sorát, amely történelmünk neves személyiségeinek kegyeleti emlékként szolgál, teljeskörübbé teszi a még néhány évtizeddel ezelőtt építészet-számba sem vett népi épitészeti kategóriát és kiválasztja, védelem alá helyezi a XX. század legjobb emlékeit. A műemlékvédelemnek eddig is feladatát képezte a mult neves személyiségeivei. kapcsolatos helyek, épületek fenntartása. Ezek a szülőházak, lakóhelyek többnyire emlékmúzeum céljait szolgálják. Hiányzott azonban eddig az, hogy megörökítsük azoknak az áldozatos nőknek és férfiaknak emlékét, akiket uj társadalmi rendszerünk előfutáraiként tisztelünk s akik a munkásmozgalom harcaiban nem egy-