Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. Román András: Műemléki szakemberképzés

képzésben nincs lehetőség, hanem ez kizárólag a napi munka során, egyéni önképzéssel sajátítható el. Mindaz tehát, ami a más szakmákban csak kiegészítés, az a mi munkaterületünkön ennél lényegesen több. Mig ott az egyetemen szerzett elméleti tudást kell a gyakorlati mindennapi élet ezernyi apró felismerésé­vel, tapasztalatával kiegészíteni, nálunk ez nem elég. Az építésznek régészetet, elméletet kell elsajátí­tania, a középiskolában tanultnál sokszorta több történeti ismeretet, a bölcsészkarokon végzetteknek mű­szaki tudásanyagot. Hasznavehetetlen a műemlékvédelemben az olyan művészettörténész vagy néprajzos, aki nincs otthon az épületszerkezettanban, aki nem ismeri, méghozzá történetiségében az építés techno­lógiáját. S ha kölcsönösen kiegészítették elméleti ismereteiket, akkor ehhez itt éppúgy szükségesek a praktikus tapasztalatok, mint a vegyészmérnöknek az üzemben. Csak éppen ez is nem egy, hanem több tudományágban. Mindezen ugy lehetne segíteni, ha a kapcsolódó tudományágak alapvető ismereteivel már az egyetemen mód volna megismerkedni vagy pedig a munkaterület (adott esetben a műemlékvédelem) más tárgyaktól elkülönítve, külön tantárgyként, tantárgyakként kerülne előadásra. A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán - a hagyományos és alapvető fontosságú építészettörténet mellett - a ké­sőbbi műemléki szakemberek még leginkább a Műemlékvédelem cimü fakultativ tantárgyból meríthettek ismereteket. Minden dicséretet megérdemel a Kar, hogy felismerte a hiányt és az 1974/75-ös tanévtől kezdődően a tantárgy szabadon választhatóból kötelezővé vált. A felsőfokú építészképzés történetében első ízben valósult ez most meg, éppen ezért jelentősege szinte fel sem mérhető. Pedig ami mcst valóra vált, azt egyszer már elhatározták: a Tanácsköztársaság 133 napja alatt. Az akkori döntés nem realizálód­hatott, mire 1919. őszén megkezdődött a tanév, a munkás hatalom már elbukott. 25 sötét esztendő után jelenkori történelműnkből is ráment 29 év, mire a jövő építészeinek indexébe belekerült a műemlék­védelem neve, mint önálló, kötelező tantárgy. Az építészmérnöki karon ma a hallgatók három tagozat között specializálódnak. Az A tagozaton a szerkezeti, statikai tárgyak, a B tagozaton az általános építészetiek, a C-n pedig a városépítészetiek do­minálnak. A Műemlékvédelem a B és a C tagozaton kötelező tárgy, a IV. évben, egy féléven át, a B-sek­nek heti 2, az A -soknak heti 1 órában. Az igényekhez képest nem sok ez, de a korábbi helyzethez viszo­nyítva nagyon is. A tantervi változás fokozatosan épül fel. Ez okból az elmúlt tanévben még csak a C ta­gozaton indult meg tantárgyunk, a B-seknek az 1975/76 tanév első felében kerül rá sor első izben. Talán nem lesz unalmas, ha részletesen ismertetem, miről hallottak előadásokat a most záruló félévben a jö­vendő városrendezők. Az első alkalommal megismerkedtek a műemlékvédelem tárgyával, alapfogalmai­val és történeti fejlődésével. Ezt követte a műemlékek helyreállítást megelőző tudományos kutatások, a tudományos dokumentációk, felmérések, épületdiagnosztikai vizsgálatok ismertetése. Egy további alka­lommal a műemlékek és városképi jelentőségű együttesek védelméről, ezek műemléki követelményeiről szólt az előadás. A következő téma a történeti városok helyreállítása, az ezt megelőző tudományos vizs­gálatok és kutatások, valamint módszerek ismertetése volt. Külön előadás foglalkozott a helyreállítás ter­vezésének műemléki alapelveivel, egy másika magyar műemlékvédelem szakigazgatási és jogi probléma ­ival. Végül két órában a hallgatók a helyszínen tanulmányozták a történeti városok helyreállításával kap­csolatos kutatás és tervezés gyakorlati feladatait. AC. tagozat városépítő jellegére való tekintettel - mint láttuk - a tananyagban a műemlékvédelem urbanisztikai vonatkozású kérdései domináltak. A B. tagozat részletes tanterve most készül, de nyilvánvaló, hogy itt több szó lesz mindarról, amivel az egyedi mű­emléket tervezőnek kell majd szembenéznie. Az előzőhöz képest dupla óraszám talán arra is módot nyújt, hogy villanásszerűen a kapcsolódó tudományágakról is szó essék, nemkülönben arról is, hogy gyakorlati

Next

/
Oldalképek
Tartalom