Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. Román András: Műemléki szakemberképzés

órákra is sor kerüljön. Sajnos, ez a kezdeményezés nem jár együtt a műemlékvédelemben oly fontos épitészettörténet oktatásának kiterebélyesedésével, sőt ellenkezőleg: az utóbbi évek oktatási reformjai során az építészettörténet egyre inkább háttérbe szorult és az erre fordított óraszám csökkent. Közismert dolog, hogy a tudásanyag körének bővülésével, a tudományos eredmények robbanásszerű sokasodásával egyre inkább szelektálni kell a tanintézetekben előadásra kerülő tananyagot - az általános iskolától az egyetemekig bezárólag. Közismert az, de mégis fájó, hogy a tananyagcsökkentés az építészmérnöki karon leginkább az építészettörténetre vonatkozik. Jól emlékszem, hogy az 1940-es évek végén, amikor magam jártam Friedrich, Rados és Kardos professzorok építészettörténeti előadásaira, három éven, hat féléven keresztül heti 4 órában tanultuk az ókori, középkori és újkori építészetet, amelyhez további heti 4 óra gyakorlat, s vele együttsok-sok átrajzolt éjszaka tartozott. A IV. évben Pogány Frigyes adott elő egy féléven át heti 2 órában képzőmüvészettörténetet. Ma az ókori építészettörténettel egy félév foglalkozik 3 + 1 órában, a középkorival és újkorival két-két félév, 2 + 1 órában. A IV. és V. évben - tagozatonként és ágazatonként eltérő mértékben - külön tantárgyként kötelező a legujabbkori építészet története és az êpitêszetelmêlet. A jelenlegi tanterv ismeri a "kötelezően választható tantárgy" furcsa kategóriáját. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos óraszám keretei között a hallgatók több tantárgy.közül választhatnak, de valamelyik felvétele kötelező. Ilyen tárgy a "Fejezetek az építészettörténetből" cimü. Néhány éve az egyetem mellett felsőfokú képzésnek számit a főiskola is. Személyes véleményem szerint az építőipari főiskolák e rövid idő alatt még nem találták meg helyüket. Technikusnak sok: egyetemnek kevés az, amit adnak. Önálló, sajátos profiljuk még nem alakult ki. Kivitelezők mellett tervezőket is képeznek, holott a ma érvényes tervezői jogosultsági szabályozás ezt megtagadja a főiskolákról kikerült üzemmérnököknek. Ha rajtam múlna, a főiskolákon csak kivitelezőket képeznék. Végzős hallgatóikból kerülhetne ki a kivitelezői és beruházói apparátus szervezett utánpótlása. Esetleg még az is megfontolandó, hogy egy másik tagozaton épitésközigazgatási szakkádereket képeznénk a tanácsok részére. Függetlenül azonban egyéni elképzeléseimtől, az építőipari főiskolák - a magas - és mélyépítésben egyaránt - nagy számban képezik az üzemmérnököket. A műemlékvédelem nem szerepel külön tantárgyként, de erre talán nincs is szükség. A magas építőipari tervező tagozatosok három féléven át heti 1 órában hallgatnak építészettörténetet. Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy Pogány Frigyes professzor kezdeményezésére, Szrogh György vezetésével az utóbbi években az iparművészeti Főiskolán megkezdődött és magas színvonalra emelkedett a belsőépítészek képzése. Elméleti ismeretanyaguk megközelíti a Műegyetemen végzett építészmérnökökét. Most mégsem kívánok erről részletesebben szólni. Egyrészt a hallgatói létszám olyan alacsony, hogy az építészekhez képest elenyésző, másrészt eddig még nem volt példa rá, hogy a Főiskolán végzett belsőépítész hivatásszerűen átpártolt volna műemlékvédőnek. Nem valószínű ez a továbbiakban sem. Kuriózumként az is megérdemel egy percet, hogy az utóbbi négy évben a legtöbb uj diplomás szakembert - szám szerint kettőt - az Országos Műemléki Felügyelőség a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem faipari karáról vett át. Az Épitéstani Tanszéken itt tiszteletreméltó komolyságu építészeti ismereteket oktatnak, sőt Winkler Oszkár professzor és Kubinszky Mihály docens tanítványai közül többen igen jelentős érdeklődést mutattak és mutatnak a népi faépitkezések, azok története és védelme iránt. A Tudományegyetemen végzik tanulmányaikat a jövendő régészek, művészettörténészek, néprajzosok. Műszaki ember lévén nem érzem magam kompetensnek arra, hogy az itt folyó képzést bíráljam.