A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

az eredeti törésvonalhoz igazodva, ragasztóanyag térkitöltéssel oldjuk meg. Különösen indokolt esetben a kiegészítés műgyantával Is elvégezhető, általában azonban a fa jellegétől idegen anyagok szükségtelen alkalmazásától tartózkodunk. Emlékanyagunk többsége esetileg Is festett volt, csak a nemesebb fából készült tárgyak maradtak natúron. Megfigyelhető, hogy a XVII. századi felujitások még tiszteletben tartják a tárgyak eredeti forma- és szinvilágát, a XVIII. század barokk mozgalmassága azonban már nem tűri az egyszerű felületeket, a márványozás utánzatának divatja nyomán a berendezési tárgyakat csaknem kivétel nélkül átfestik. A század első harmadában készült műtárgyak legtöbbjét a rokokó izlés változtatja meg. Sajnálatos módon a mult század egyre csökkenő épitészeti igényessége megfigyelhető a templom belsejében is. Az oltárokat, szószékeket vastagon átmázolják, a márványozásl technika további alkalmazása mellett egyre gyakrabban igénytelen felületkia la kitások is feltűnnek. Az eredeti aranyozást és ezüstözést silány minőségű talmi utánzatokkal frissitik fel. Nem egyszer értetlenül állunk szemben ezekkel a felújításokkal, mert az eredeti vagy korábbi felület állapota egyáltalán nem indokolja a drasztikus beavatkozást. Eltűnik most már a harmónia, a nemes vagy játékos márványozás szinessége, tarka vonalvezetése, a lazurozott fémszinezés melegsége, hiába keressük az arcok, a ruházatok kifejező festőiségét, - barna, szürke, vagy fehér olajfestékkel bemázolt, nyomasztó építményekké válnak az oltárok,gipszfigurákhoz hasonlatossá a faszobrok. Az anyagszerűség teljes félreértése okozza az eredetileg natúr fafelületek bemázolását. Az elszürkülési folyamat vázolása után nem csodálkozhatunk azon, hogy a helyreállításra kerülő műtárgyak döntő többségén három-négy későbbi időből származó festékréteg alatt rejlikaz eredeti felület. Ennek felkutatása, az átfestések eltávolítása, letisztítása a_ restaurálás legfelelősségteljesebb, legdöntőbb művelete. Eredményessége meghatározza a szinkiegészités mértékét is, Általános szabály, hogy a legalsó eredeti felület feltárására törekedünk. Előfordulhat azonban, hogy ezen felület hiányossága miatt csak egy későbbi, de megfelelő szinvonalu átfestés bemutatása lehet a cél. Gyakori jelenség, hogy a megtartandó festékréteg elválik az alapozástól, vagy maga az alapozás kötőképessége csökkent: az elvált réteg felperdül, felhőlyagosodik. Ilyenkora kötőképesség felfrissítése, az elváló területek rögzitése, a festékréteg visszavasalása az első feladat. A tisztitás vegyszeres uton, oldószerek segítségével, vagy mechanikus módszerrel történhet. A megfelelő oldószer kiválasztása a rendelkezésre álló különböző szénhidrogének, alkoholok, kationok és más - sokszor évszázadok óta ismert - szerek közül izgalmas restaurátori feladat. A müveletet csak nagy óvatossággal szabad végezni ugy, hogy hatásossága mellett az eredeti felület maximális megőrzését biztosítsuk. A mechanikus tisztitásnál a festéket éles orvosi szikével távolítjuk el az alatta lévő felületről. Leggyakrabban a különböző módszerek variációja vezet eredményre, de akármilyen módszert alkalmazunk is, mindegyik állandó figyelmet kivan és csak milliméterről-milliméterre haladhatunk előre. Ebből adódóan a tisztitás a faszobrászati helyreállítás légidőigényesebb művelete, s ezt tudomásul véve szabad csak a restaurálás menetét megtervezni. A szakszerűtlenül, hibásan végzett tisztitás nemcsak az eredeti felületen okoz jóvátehetetlen károkat, hanem a műtárgy történetére, vagy a műtárgy és az épület viszonyára vonatkozó jelzések megsemmisítését is jelentheti. Ezért, amikor a műtárgyak tulajdonosai - érthetően és joggal - a hibás, szenynyezett felületek javitását igénylik, erre keresnek vállalkozót, helyesnek tartjuk, hogyha a műemléki igényű feltárásra a személyi vagy anyagi feltételek híján nincs lehetőség, a munkát csak a jelenlegi