A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

munkánkban. József Attila Gát utcai szülőháza, Varga Jenő Nagytétényi uti, Hámán Kató kompolti, Latinka Sándor kaposvári, Szamuely Tibor nyíregyházi, Zalka Máté tunyogmatolcsi, Gőgös Ignác tamási-i, Szálai András ozorai, Fürst Sándor rumi, Szántó Béla homokkomáromi szülőháza, Hamburger Jenő zalaszentgróti lakóháza, a karancsberényi volt Légrády-féle vadászház, mely a Nógrádi Sándor-féle partizáncsoport harcálláspontja volt, mind védett emlékünk és mint ilyenek, a nemzeti kegyelet emlékhelyei is kell, hogy legyenek. Nem helyes a műemlékeket ugy csoportosítani, hogy vannak a főúri, a polgári és a paraszti életformának épitészeti emlékei, mivel azokban mindben az alkotó nép kezemunkája testesül meg. Ezért a szocialista céljainkra jól hasznosítható volt főúri kastélyokat ugyanúgy védjük, mint a polgárság és a parasztság életformájáról tanúskodó épületeket. A népi épületek megmentését például a tulajdonosok fenntartási terheinek részbeni átvállalásával és az épületek uj közösségi célokra történő igénybevételének lehetővé tételével segiti elő kormányzatunk. Pártunknak a Magyar Szocialista Munkáspártnak a szocialista hazafiság kérdésében elfoglalt álláspontja a lenini elveket tükrözi. Révay József erről már 1947-ben igy szól: "A mi hazafiságunk abból indul ki, hogy a demokráciát nem lehet a semmiből épiteni, hanem arra kell épiteni, ami a magyar múltban haladó és becsületes ... A magyar demokrácia nem kezdheti el a nemzet időszámítását önmagával ... Ml nem újra kezdtük, hanem folytatjuk a nemzet életét." Azt valljuk, hogy minden nép jogosan büszke mindarra, ami nemzeti történelmében haladó, előremutató. A mi népünk is büszkén vállalja történelmünk dicső hagyományait, nemzeti kultúránk nagy értékeit, de elvetjük azokat, amelyek lényege a magyar nép és más népek leigázása volt. Történelmünk gazdag, az ország függetlenségéért folytatott harc hagyományaiban, ennek következményeként népünkben erőteljesen kifejlődött a nemzeti öntudat és a nemzeti érzékenység. Ezeketa harcokat egészen a munkásosztály fellépéséig olyan osztályerők vezették, amelyek a nemzeti függetlenségért vivott harcot is osztályérdekeiknek rendelték alá, s nemcsak a nép követeléseit nem teljesítették, de kíméletlenül elnyomták a nemzeti kisebbségeket is. A függetlenségi harcok ezen belső ellentmondása a történelem nagy sorsfordulóin mindig megbosszulta magát, mivel az uralkodó osztályok egymás ellen fordították a magyar és a szomszédos népeket, s az elbukott küzdelmek után a néptömegek elégedetlenségét ugy igyekeztek levezetni, hogy a szomszédos népek ellen gyűlöletet szitottak. Történelmünknek ez a jellegzetessége óvatosságra int bennünket, mivel a nacionalista és soviniszta szemlélet gyakran még ma is él az emberek tudatában. Éppen ezért világos határvonalat kell húznunk a nacionalizmus és a jogos nemzeti büszkeség, a nacionalizmus és az igaz hazafiság között. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt büszkén tekinti magát a forradalmi és szabadságharcos hagyományok örökösének. Álláspontunk szerint a szocialista hazafiság nem más, mint a nép és a szülőföld szeretete, harc a munkásosztály és a dolgozó nép felszabadításáért és mindenfajta elnyomás megszüntetéséért, a proletárdiktatúra megteremtésével a szocializmus felépítéséért. A szocialista hazafiság tehát nem más, mint a dolgozó nép érdekeinek, céljainak szüntelen szolgálata. Ezek után annak tisztázása szükséges, hogy milyen nemzeti hagyományokat kell ápolnunk és becsülnünk. Ezzel kapcsolatosan érdekes megállapításokat tartalmaz Klaniczay Tibornak "Gondolatok a nemzeti hagyományról" cimü tanulmánya. Ebben megállapítja, hogy a polgári társadalomnak nemzeti hagyományrendszere más, mint a szocialista társadalmaké. Véleménye szerint"mind a burzsoá, mind a szocialista nemzet, ha nem akar öncsonkító lenni, előbb-utóbb a hagyomány egészét kell, hogy magáénak vallja."