Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés
ségével. 25 Magyarországon a budavári Nagyboldogasszonytemplom 1874-ben kezdődő helyreállításával kapcsolatban készültek először olyan fényképfelvételek, amelyek egy helyreállítás alatt álló középkori épületet örökítettek meg az átépítés különböző fázisaiban. 24 A műemléki fotográfia fejlődése szempontjából nem közömbös, hogy az Európaszerte kibontakozó műemlékvédelem a 19. század első felében elsősorban a középkori épületek helyreállításában és a meglévő emlékanyag regisztrációs munkálataiban testesült meg. Az épületrestaurálás mint terminus technicus a század első felében újszerű volt. A fotográfia úgyszintén. E két tevékenységgel kapcsolatban John Ruskin egyik műve, az épületrestaurálás módszertanát megalapozó Seven Lamps of Architecture 25 bírt meghatározó jelentőséggel. Ruskin azon túl, hogy új perspektívákat nyitott a középkori épületek restaurálása és megőrzése tetületén, elsők között foglalkozott az építészeti fotográfia tudományos jelentőségével. Felfogása szerint a művészeti alkotások — szerencsés esetben — több generációt képesek túlélni úgy, hogy közben tökéletesen megőrzik mindazt, amit az alkotók eredetileg megálmodtak. Ennek tiszteletben tartása miatt az épület felújításának soha nem szabad az eredeti építői szándékot semmibe vevő újjáépítéssel végződnie. Ruskin az építészeti stílusok tanulmányozásakor a rajzok mellett az aprólékos részleteket is feltáró dagerrotípiák használatára buzdította kortársait. A világ legelső fotográfiai inventáriuma Franciaországban született meg, ókori és középkori emlékekről 1851 és 1854 között, a Comission des Monuments Historicques közvetlen megbízásából. Az egyedülálló munka „Heliografikus Misszió" néven vonult be a fotográfia történetébe. 26 Henszlmann Imre, aki 1849 után Franciaországba emigrált, jól ismerte a Comission des Monuments Historiques munkáját és annak vezető egyéniségét, Violet-le-Duc építészt. Restaurálási terveit Violet-le-Duc már az 1840-es években dagerrotípiák segítségével készítette. Ragaszkodott ahhoz, hogy minden munkát széles körű és precíz épületvizsgálat előzzön meg. A párizsi Notre-Dame restaurálási terveiről, majd pedig a blois-i kastély lépcsőházáról készített fényképfelvételeket, jelentőségükhöz mérten a helyreállítás „történelmi lelkiismeretének" tartotta. 27 A fényképészet ilyen irányú fejlődésének hazai története úgyszintén elválaszthatatlan a magyarországi műemlékek védelmére szerveződő intézmények és múzeumok munkájától. Magyarországon a fejlettebb, nyugat-európai országokkal egy időben, az 1840-es években került napirendre a műemlékek szervezett keretek között történő védelme. Először az 1843-ban megalakuló Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága hívta föl a figyelmet a pusztuló építészeti alkotásokra. 28 A társaságban jelen voltak mindazok — Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris és Kubinyi Ágoston —, akik a Magyar Tudományos Akadémia Archaeologiai Bizottságának, majd később az 1872-ben megalakult Műemlékek Ideiglenes Bizottságának (MIB) tagjaiként aktív szereplőivé váltak a magyar műemlékvédelem hőskorának. 29 A szellemi kontinuitás a dokumentálás módszertanában is megfigyelhető. A MIB keretein belül létrehozott gyűjtemény első összesítése alapján 1877-ben 445 rajzlapot, 126 darab térképet és 210 fényképet tartottak számon, azokat is főleg műtárgyakról.30 Ez annál is érdekesebb, mivel építészeink közül többen maguk is tanulmányozták Nyugat-Európa nagyvárosaiban a gótikus épületeken dolgozó purista építészek munkáit és minden bizonnyal látták a restaurálási munkálatokat dokumentáló fotográfiai sorozatokat is. A kölni és a milánói dómról, a párizsi Notre-Dame székesegyházról és a Louvre-ról készített felvételek már az 1850-es és 60-as években hozzátartoztak az építészeti tevékenység reprezentációjához.51 A fotográfia - mint építészeti és művészettörténeti módszer - Magyarországon már lényeges késéssel, csak a századforduló után bontakozott ki. A megkésettség a fejlettebb nyugat-európai országokhoz képest számottevő, bár figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a magyar tudományos és társadalmi közélet a 19. század közepén még a bécsi Helytartótanácstól független magyar műemlékvédelmi intézmény felállításáért harcolt. A szabadságharc leverése után 1853-tól a bécsi Kaiserliche und Königliche Centraikommission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale hatáskörébe került a magyar műemlékek védelme.52 Az előrelépés lehetőségeit ebben a kérdésben az 1867. évi politikai kiegyezés hozta meg. A társadalmi és politikai feltételeken kívül hiányoztak mindazok a fotográfiai és építészeti társaságok is, amelyek közös álláspontot alakíthattak volna ki saját érdekeltségeikben. Az 1856-ban Angliában megalakuló Architecture Society már létrehozásának évében komoly propagandát fejtett ki a fénykép építészeti felhasználása érdekében. A társaság londoni székhelyén nemzerközi fotográfiai kiállításokat szerveztek, előfizetőket gyűjtöttek, sőt a régi épületek mellett a kortárs alkotások megörökítésére is buzdították építész kollégáikat.55 Magyarországon a fotográfia körül zajló polémiák elsősorban a médium művészi mivolta körül bontakoztak ki először. A magyar művészet- és építészettörténet vezéregyénisége, Henszlmann Imre 1843-ban a kamerát és a mögötte álló embert csupán a látszat kifejezőerő nélküli tolmácsolójának tartotta. Javaslata a következő volt: „Az egész világon csak kevés ember van olly értetlen, ki a műtől azt kívánná, hogy ez még nagyító üvegen át is ollyan maradjon, mintha ép tiszta és természetes szemmel nézetnék [...] legjobban teendünk, haadaguerotyp-félechemismust a művészettől mennyire csak lehet elkülönözzük."54 A fényképezés hasznosságát éppen ennek a gondolatmenetnek a továbbfejlesztésével határozhatta volna meg, erre azonban nem került sor. Elutasító álláspontján a későbbiekben sem változtatott, sőt 1862-ben a Képzőművészeti Társulat bizottsági tagjaként ismét kifejtette elutasító véleményét „a fényképészet szabad művészetnek, vag)' ipar üzletnek tekintendő-e" kérdéssel kapcsolatban. Szakvéleményében a pár nap alatt megtanulható fotografálást a kevés felkészülést és fáradságot igénylő ipari tevékenységek közé sorolta. 55
