Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés

jelzéssel ellátott korabeli levelet, amelyben Kornél házasságkötéséhez gratulál öccse, Károly. (3. kép) Divald Kornél életpályájának alakulása szerencsére számára is igen hamar lehetőséget adott arra, hogy amatőr fényképészeti ismereteit a magánember érdeklődésén túl is kibontakoztassa. 1899-ben, első önálló tanulmánya

10 előmunkálataihoz kezdett először műemlékeket fényképezni, reneszánsz stílusú kastélyok, templomok és harangtornyok alkották témáit. Ekkor azonban még ő maga sem tulajdonított túl nagy jelentőséget képeinek. Az igazi nagy fordulat 1903-ban történt, amikor a Szepesi Történelmi Társulat felkérésére elvállalta a Szepesség építészeti emlékeinek monografikus feldolgozását és a kötethez tartozó illusztrációk elkészítését.

11 Ettől kezdve majdnem minden útjára magával vitte kameráját. Egy évvel később minisztériumi felhatalmazás alapján, már a Bártfán újonnan alapított Sárosvármegyei Múzeum anyagának összegyűjtésével foglalkozott, majd 1905-ben elvállalta Felső-Magyarország műemléki topográfiájának elkészítését.

12 Az általa lejárt és feldolgozott műemlékek száma olyan nagy volt, hogy gyakorlatilag eredményeinek megduplázását érte el azzal, hogy fényképlemezekre rögzítette a legfontosabbnak ítélt emlékek képeit, lehetőséget nyújtva a rajtuk szereplő dolgok összehasonlítására és további elemzésére.

13 Évente átlagban öt-hat hónapot töltött utazással és terepmunkával, amit általában két-három hetente szakított meg az exponált üvegnegatívok biztonságba helyezése és előhívása miatt. Ilyenkor visszatért a család eperjesi, tátrafüredi vagy bártfai műtermébe, ahol fotográfus bátyjai vagy azok segédei végezték el a laborálássál és a nagyítással kapcsolatos munkákat. Pályaválasztásában fontos szerepet kapott a család generációkon keresztül nyomon követhető utazó kedve. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után, 1890-ben a család sokat utazó háziorvosát mintaképének tekintve, először az orvosi hivatást választotta.

14 Felsőfokú tanulmányai megkezdésére 1890. szeptember 4-én érkezett meg apjával együtt a fővárosba, ahol a világvárosi hangulat első kábulata valósággal lenyűgözte az ifjút.

15 Egyetemi évei nem alakultak szerencsésen, mert tanulmányait az egyre súlyosbodó hallóideg-sorvadása miatt először 1891-ben kellett megszakítania, majd 1895-ben végleg fel kellett adnia. Az utolsó években már magyar és német irodalmat, művészettörténetet, majd archaeológiát tanult. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélyével annyit sikerült elérnie, hogy az egyetem orvosi karán elvégzett három félévének beszámításával abszolutóriumot nyerhessen a pesti bölcsészkaron. Ettől kezdve saját erejére támaszkodva képezte magát tovább, de a konkrét munka hiánya és a jövő bizonytalanságai egyre nagyobb szorongással töltötték el az ifjúr.

16 Pestet otthagyva apja bártfafürdői villájában élt néhány évig, és annak némi rosszallása ellenére az írással próbálkozott. Első tárcája a Hazánk című konzervatív napilapban jelent meg, Erzsébet királyné bártfafürdői látogatásával kapcsolatban.

17 Ekkor használta először a Tarczai György írói álnevet, Sáros megye egyik legősibb, de akkorra már kihalt családjának a nevét. 1895-től kezdve szépírói munkásságának egyik fő színtere volt a Rudnyánszky Gyula, majd Kaposi József által szerkesztett Magyar Szemle, ahol cikkei mellett — az előbb említett Tarczai néven kívül — Cornelius-t, olykor pedig „C" és „D" betűket találunk. A Katolikus Szemlében „X" betűvel jegyezte magát. Szépirodalmi szerzőként is hamar nevet szerzett magának, bár a letűnt kotokat és helyszíneket felidéző művei elsősorban nem irodalmi értékeikkel, hanem különleges témaválasztásukkal keltettek feltűnést.

18 Az ehhez szükséges adatokat részben művészettörténeti kutatásainak köszönhette. Innen merítette az ötleteket és mindazokat a történelmi ismereteket, amelyek megelevenítése - az Eperjesen, Bártfán, Lőcsén és Budán játszódó novelláinak és regényeinek nagy számát tekintve — láthatóan új dimenziókat nyújtott számára. 1900-ban kapta az első irodalmi kitüntetést, tagja lett a Szent István-Társulat irodalmi osztályának. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen mélységben vett részt az irodalmi közéletben, de gyakran tűnt föl a húszas években a Central kávéházban a Nyugat asztalánál, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Horváth Henrik, Schöpflin Aladár, Király György társaságában.

19 Pályafutásának, íróvá válásának gyökereiről ő maga így írt: „De bármily rossz utakon jártam, akárhogy 3. kép Ifj. Divald Károly levele, 1896., magántulajdon