Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés

megviselt a szekérrázás és egyéb kényelmetlenség, soha fáradtság nem vett erőt rajtam, amíg kilátásom volt arra, hogy útközben akár művészeti emlékre, akár szép tájakra bukkanok. Különösen azonban a járatlan utak mentén épült régi templomok még ismeretlen s általam is csak sejtett emlékei csigázták föl fáradhatatlan utazókedveme. Utazásaim Felső-Magyarországon valósággal fölfedezőutak voltak s céljuk nem kevésbé lelkesített, mint az idegen földrészeket bejáró kutatókat a maguk persze több dicsőséggel járó célja."

20 (4. kép) Felfedezőútjainak legnagyobb meglepetése az volt, hogy hosszú évtizedes lappangás után ő találta meg azokat a szárnyasoltár-töredékeket és szobrokat, amelyeket a 19. századi restaurálások során — arra való hivatkozással, hogy nem eléggé gótikusak - egyszerűen kidobtak, vagy durván átalakítottak. A lomtárakban, padlásokon és ládákban összezsúfolt műtárgyak értékével általában az egyház sem volt mindig tisztában. Az élelmes osztrák és német műkereskedők könnyen jutottak felbecsülhetetlen értékű műkincsekhez anélkül, hogy tulajdonosuk a valós érték századrészét megkapta volna. A középkori egyházi felszereléseket vadonatúj darabokért cserébe vitték ki az országból. Nyilvánosságra kerültek a szakszerűtlen és kontár restaurálások is, mint ahogy a műtárgyak — főként a szárnyasoltárok 4. kép ' Strázsa, falukép a templommal, 1904. (kat. szám: 964.) pusztán használatból eredő sérüléseit — festékhiba, kopás, szakadás, korhadás — sem hagyta szó nélkül. Kétségtelenül növelte a hatást, hogy a legriasztóbb példákat saját maga készítette fényképekkel tudta alátámasztani. Divald fényképészi tevékenységének specialitása volt, hogy főként a templomok belső berendezéseire összpontosította figyelmét, ötvöstárgyakra, padokra, epitáfiumokra, szobrokra, miseruhákra és főként az oltárokra. (5. kép) Mivel technikailag komoly felkészültséget igényelt a legkülönbözőbb anyagok és textúrák hiteles reprodukciója, a kutató igyekezett megfelelő technikai felszereléssel felvértezni magát, és olyan gyorsan és leleményesen dolgozni, amennyire csak a körülmények engedték. Erre szüksége is volt, mert általában sötét templomokban dolgozott, sokszor hosszú órákat töltve el a fényképezéssel. Egy szárnyasoltár felvételi ideje 15 perctől akár egy óráig is eltarthatott. A hosszú expozíciós idő oka elsősorban a gyenge világítás és a zselatinos negatívlemezeknek a mainál jóval kisebb érzékenysége volt. Miközben kamerája dolgozott, ő jegyzetelt vagy a tájban gyönyörködött. Amikor csak tehette, a mozgatható tárgyakat a szabadtéren örökítette meg a jobb megvilágítás és a műtárgytöredékek optimális elhelyezése érdekében. A felvételi idő ebben az esetben néhány másodpercet vett csupán igénybe.

21 Divald Kornél a látottak hűséges tolmácsolása