Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés
Munkásságának érdekes motívuma, hogy tudományos eredményeit a szépirodalom területén is kamatoztatta, történelmi és művészettörténeti ismereteit felhasználva a középkori városok hangulatát idéző regényeket és novellákat írt. Az új század küszöbén - 1900-tól kezdve - már e kétfajta tevékenység párhuzamos együtthaladásának lehetünk a tanúi. 1 Érdekes, de jellemző apróság, hogy 1916-ban is szinte ugyanannyi időt töltött a Vitus mester álma című regényéhez szükséges adatgyűjtéssel és a megírásával, mint a topográfiai és a fényképészi munkájával. 2 Munkásságának ismeretében nem túlzás azt állítani, hogy Divald Kornél a századelő tudományos életében tevékenykedő generáció azon tagjai közé tartozott, akik egy polihisztor kíváncsiságával és életszemléletével gyakorolták hivatásukat. Már életében köztudott volt, hogy saját ambícióit és az állami megbízások kötelezettségeit összehangolva, egyéni módszer és lépték szerint kutatta a Felvidéket. 1900 és 1919 között gyalogosan, szekéren, ritkábban pedig vasúton közlekedve járta be Szepes, Sáros, Hont, Bars, Liptó, Árva, Zólyom, Turóc, Trencsén és Gömör megyék szinte valamennyi települését. A templomok legkisebb zugait is átvizsgálva a figyelmét felkeltő ingóságok közül mindent leírt és több százat lefényképezett. Ezzel párhuzamosan a legrosszabb állapotban lévő műtárgyakat az állam nevében megvásárolta vagy ajándék és letét formájában megszerezte. Gyűjtései nyomán nyitotta meg a kapuit 1907-ben a bártfai, 1909-ben a besztercebányai és 1912-ben a Selmecbányái múzeum. Divald módszerének külön érdeme volt, hogy kutatási eredményeinek nagy részét — saját fényképfelvételeinek kíséretében — különböző műfajú Írásokban folyamatosan közzétette. 3 Fényképészeti munkásságának részletei mégis a legutóbbi időkig ismeretlenek maradtak, mert neve elsősorban Felső-Magyarország építészeti és művészeti emlékeinek topográfiai és művészettörténészi feldolgozásával forrott össze. Kéziratos és fényképes hagyatékának 4 összevetésekor derült fény arra a tényre, hogy az alapvetően pozitivista adatgyűjtésen nyugvó tudományos módszerét - jó szövetségesként — kiválóan egészítette ki a fényképezés. Számára a szövegírás és a képírás együttes alkalmazása jelentette az igazi tudományos módszert. Templomi enteriőrök, berendezési tárgyak és építészeti emlékek százait örökítette meg művészettörténész-szemmel, a kor legmodernebb képrögzítő eszközének segítségével. Saját írásaiból is kitűnik, hogy pontosan tisztában volt ennek a tevékenységnek a fontosságával. Ennek a tudásnak a megszerzésében óriási segítséget kapott apjától, id. Divald Károly város- és tájfényképésztől, aki a 19. század közepén elsőként készített fotográfiákat a MagasTátra - addig csak metszetek, festmények és útleírások alapján ismert — tájairól és fürdővárosairól. Művészettörténész fia úgyszintén önálló utat választottsaját területén. Bizonyos történelmi távlatból visszatekintve, minden egyes helyesen regisztrált adat és fénykép ma már felbecsülhetetlen értékű összekötő kapocs a képeken szereplő középkori emlékek és helyszínek között, és fontos kordokumentum a rájuk vonatkozó vizuális és történeti tudásanyag szempontjából. /. kép • Id. Divald Károly és családja az 1860-as években (albumin, 9x12 cm, magántulajdon)