Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

MURÁDIN JENŐ: Egy műgyűjtő gyáriparos. Diamant Izsó (1886-1945)

EGY MŰGYŰJTŐ GYÁRIPAROS. DIAMANT IZSÓ (1886-1945) MURÁDIN JENŐ Magyar Műemlékvédelem, XIV. 2007 © KÖH Műemlékvédelmi Tudományos Intézet Budapest Jelentősebb magángyűjtemény aligha volt a két világháború közötti Erdélyben, mely értékben és változatosságban fölért volna a Diamant Izsóéval. Mikor kolozsvári villanegyedi házát (melyet Josef Hoffmann tervezett) 1944-ben a Gestapo ideiglenesen lefoglalta, majd lakatlanul sorsára hagyta, a környékbeli lakók még heteken át hurcolták szét a könyveket, képeket, bútorokat. Áldozatul esett ez a gyűjtemény is a történelem viharának, éppúgy, mint az erdélyi főúri kastélyok, melyeket valamivel később, a frontátvonuláskor égettek föl, vagy lakóik kitelepítésekor raboltak ki. Mindezen érték virtuálisan létezik; ha egy-egy darab az ismert kollekciókból előbukkan néha, az mindössze csak a részből az egészre való következtetést engedi meg. Diamant Izsó és felesége hiába próbáltak a Budapesten a tomboló nyilasterror elől elrejtőzni, csak pár hónappal élték túl a gyűjtemény pusztulását. Bár a műgyűjtő és menedzser Diamant neve korántsem ismeretlen kora társadalmában, és művészeti írásait is számon tartják

1 műgyűjtői munkássága pályaképének mélyebb föltárását igényli. VÁGÚJHELYRÓL KOLOZSVÁRRA Diamant Izsó 1886. február 25-én született a Nyitra vármegyei, ma nyugat-szlovákiai Vágújhelyen. Az akkor mintegy ötezer lelket számláló nagyközségben, a Vág mentén megtelepedett zsidó közösség élénkítette a kevés földből nehezen élő szlovák lakosság kereskedelmét és iparát. (Ma már csak a zsidó temető 16-19. századi sírkövei emlékeztetnek a szlovák tengerben egykor életképes, s lélekszámában is jelentős zsidóság jelenlétére.) A Diamant családnak bőrkereskedése volt a helységben, majd hárman összeállva vasüzemet, sodronyszeggyárat létesítettek. Ezt a rudimentálisan felszerelt és lassan fölfejlesztett kisüzemet egyébként a vidék ipartörténetében ma is számon tartják, mint olyan vállalkozást, mely hagyományát teremtette meg a helybeli szeg- és sodronygyártásnak. Diamant Izsó a pozsonyi Felső Kereskedelmi Iskolában végezte tanulmányait, majd egy ideig egy budapesti vegyészeti gyár irodájában dolgozott. A századelő magyar szellemi mozgalmaiba bekapcsolódva tágult szemhatára, irányult érdeklődése a művészetek felé is. 1908-ban tért haza, majd szeretett apja halála után 1911től átvette a vállalat vezetését. Tevékenységének két öszszefüggő iránya már ekkor, a világháború előtti években kimutatható. Közkönyvtárat szervezett Vágújhelyen, irodalmi előadásokat tartott, exlibris-kiálIításokat rendezett. Megkezdte gyűjtőmunkáját is, bár akkor még jóval szerényebb keretek között. Jeles magyar grafikussal, Divéky Józseffel készítteti a vágújhelyi közkönyvtár exlibrisét. (1. kép) Ugyancsak Divéky tervez könyvjegyet a feleség, 1. kép. A vágújhelyi közkönyvtár ex librise. Tervezte: Divéky József