Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - BÓNA ISTVÁN: Válogatás az elmúlt évek homlokzatrestaurálásaiból

összes pilaszter, a teljes timpanon, az összes homlokzati ablakkeretek (7. kép), és az attika nagy része. A nem kő felületeket kő imitációjú, festetlen, strukturált kőporos vakolat borította. (8. kép) Ezt eredetileg kváder imitációjúra alakították ki. Távolról a teljes homlokzat kőhatásúnak tűnt. A kőillesztéseket fekete festéssel is hangsúlyozták. (9. kép) A koronázó párkány profilja gazdagabban volt tagolva, mint ahogy az ma látszik. Egyes elemeket később vakolattal elsimítottak. (10. kép) Igy már érthető a következő ítélet:„f nem szép, de nem is igen czélnak megfelelő [...] épület folyvást közeledik a teljes elkészültéhez [...] sa hatalmas kőtömeg egész dicsőségben uralkodik a körötte görnyedező apró vityillók fölött'."

3 A fenti idézet szerint az épület kőhatású volt. Ez megegyezik azzal, amit a kutatás során találtunk: az összes fontos architektúra elem valóban nyers kőfelületű volt, a tégla falsíkokat kőhatású, festetlen vakolat borította, kváder imitációval. Tehát valóban, az épület úgy nézett ki, mintha kőből épült volna, hasonlóan a klasszicizmus egyik-másik főművéhez. Szebeni Nándor a kutatás idején azt gondolta, hogy a festés színe utánozhatta a kőét.

6 Ez akkor elég kézenfekvőnek látszott. Hogy az épületet a 19. században nem szerették volna festettnek látni, azt jól mutatja az a javaslat 1892-ből, hogy a homlokzatot nemes anyaggal kellene beburkolni. A tatarozáskor a most látható megoldás mellett az szólt, hogy bár Pollack eredeti tervein szerepel a kváderozás, de Klösz fotóin ez nem látszik. (11. kép) Ezért az volt az elfogadott álláspont, hogy a kváderozás nem valósult meg. Ez első hallásra elfogadhatónak tűnik, hisz az ismert tervekhez képest a kivitelezés során jelentős változtatások történtek. Ugyanakkor a homlokzat kváderozott volt az 1960-as évek elejéig. A kváderozás tehát most nem került vissza azzal a magyarázattal, hogy a legkorábbi állapotban nem kváderoztak, az valamikor később készülhetett. A jelen festes ideológiája az volt, hogy az egész homlokzatot kő színűre fogják festeni, így megvalósul Pollack eredeti szándéka. Hogy az épület most kőnek néz-e ki, azt mindenki magában eldöntheti. Dr. Demeter Zsuzsanna jóvoltából szerencsém volt a Kiscelli Múzeum fotóarchívumában tanulmányozni az eredeti régi képeket. Heidenhaus 1859-es felvételén első látásra nincsenek kváderek. (12. kép) Ugyanez a helyzet Klösz 1878-as képén is. Egy névtelen fényképész 1880 körül készült képén viszont határozottan látszanak a kváderek (13. kép), és az attika kőburkolata is, de főleg az árnyékos részeken. Ez látható egy másik, az 1880-as évek elejéről származó fotón is. (14. kép) Ugyanakkor a vakolat mindkettőn viseltesnek tűnik. Hogy lehet ez? Két éve még nem volt kváder, most meg már kopott is? A megoldáshoz az vitt közelebb, hogy feltűnt: a kváderek az árnyékos részeken látszanak igazán jól. A beszkennelt Heidenhaus és Klösz képek árnyékos részeit digitálisan módosítva elő lehetett hívni egy kváderszerű struktúrát. Tehát, bár szabad szemmel nem látszanak, a kváderek igenis ott vannak a képeken. (15-16. kép) Mi magyarázhatja ezt a hirtelen ugrást 1880 körül? Az okot a fényképezés technikájának fejlődésében kell keresnünk. Teljesen véletlenül Gadányi György fotóművész hívta fel a figyelmemet egyik előadásán egy olyan lehetőségre, melyet később együtt megtárgyaltunk, és közösen nagyon valószínűnek minősítettünk. Hermann Vogel Wilhelm (1834-1898) újfajta fotóemulziókat dolgozott ki 1873-ban. Az addigi emulziók csak a kék fényre voltak igazán érzékenyek. Minél kékesebb volt egy felület, annál több részletet voltak képesek visszaadni belőle. A két első fénykép teljesen szemből világítva ábrázolja az épületet, tehát a meleg napfény dominál rajtuk, a plasztikák kisimulnak. Ez mintegy „lemossa" a finom részleteket. Az árnyékokat viszont részben az ég kék reflexfénye világítja be, ezért ott több esély van ugyanezen részletek leképzésére. Ez részben meg is valósult, csak digitálisan „elő kellett varázsolni" őket! Ez magyarázza azt a tényt is, hogy az 1880-as évek végén készült fénykép megvilágított felületein nyoma sincs a kvádereknek, az árnyékokban viszont ezek tisztán látszanak. (17. kép) A két korábbi felvétel (Heidenhaus, Klösz) megvilágítása az itt fényben fürdő részekéhez hasonló. A három-négy legkorábbi kép biztosan a Vogel előtti emulzióval készült. A későbbi képek már a Vogel utáni korszakból valók, a kiterjesztett spektrális érzékenységű anyagok már gond nélkül visszaadták a finom részleteket. Ezért a későbbi képeken mindenütt láthatjuk a kvádereket. Az itt leírt állításaim bizonyítása nem lesz egyszerű dolog. A homlokzati vakolat nagy részét ugyanis a legutolsó helyreállításkor leverték, hogy új, nagyszilárdságú vakolattal helyettesítsék azt. Erre többek között azért volt szükség, hogy alkalmazni lehessen a festésre kiválasztott szilikát-diszperziós festéket, melyet egy történeti vakolat nem képes hordozni. Szerencsére a főpárkány profilozását és a főhomlokzat bal oldali részét meghagyták, így a későbbiekben talán meg lehet majd azokat kutatni. 2006-ban, az időszakos kiállítótermek rekonstrukciójához egy külső lépcsőt építettek a hátsó, Múzeum utca felé eső sarokhoz. Ehhez a pilaszterekbe be kellett fúrni. A vakolat alatt mindenütt követ találtak, tehát a pilaszterek még a hátsó homlokzaton is valódi kőből voltak, nem imitációból!