Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

MURÁDIN JENŐ: A kőfaragástól a szobrászatig. Klősz József (1843-1922)

általánossá. Ezért említjük e tanulmányban is ebben a formában. Családalapítása után előbb a Pap utcára nyíló Esterházy utcában (21. szám), majd a Malomárok mentén húzódó Kisszamos utcában (6. szám) lakott. Végül a kertes Tisztviselő telepen, a Nicolae lorga utca 6. szám alatt volt utolsó lakása. A 19. század derekán egészen rendkívüli munkalehetőséget kínált a kolozsvári iparosoknak a város főterén álló Szent Mihály-templom monumentális tornyának építése. Közel negyedszázadon keresztül dolgoztak rajta pallérok, kőművesek és nagy számban kőfaragók. A gótikus plébániatemplom egykori barokk tornya villámcsapás és földrengés miatt annyira megsérült, hogy 1763-ban le kellett bontani. Úgy állt, sokáig csonkán az épület, míg a következő évszázadban mozgalom nem indult egy új torony fölépítésére. Kedves István kolozsvári plébánosé az érdem, hogy ez meg is valósulhatott. A több benyújtott terv közül egy neogótikus változatot fogadtak el, amely igen szerencsésen a 14. századi templomépület csúcsíves I 1. kép. Kolozsvár, a Szent Mihály-templom és neogótikus harangtoronya. Fénykép, 1860-as évek elemeinek, díszítő formáinak fölhasználását követte. 1837ben kezdték el az alapozást, és 1859-ben jutottak el a 80 méter magas torony befedéséig. Ezután a díszítő munkálatok még egy ideig eltartottak, véglegesen 1862-ben fejeződtek be. A hatalmas építmény a templom impozáns tömegével együtt mindmáig emblematikus meghatározója Kolozsvár városképének. (1. kép) A torony nagyrészt azokból a kövekből épült, melyet a városfalak és bástyák egy részének lebontásából nyertek. Erre történeti szempontok sajnálatos figyelembe vétele nélkül a városi hatóság adott engedélyt. Kőfaragók, kőművesek elsődleges feladata az volt, hogy az így kitermelt tömböket felhasználhatóvá tegyék. A munka befejező fázisaként került sor a fiatornyok kifaragására, a díszítmények terv szerinti megalkotására. Ebben a munkában vállalt részt a fiatal Klősz József, tapasztalt kőfaragó mesterek irányításával. A tizenéves fiatalember ekkor szerezte azt a kézügyességet és gyakorlatot, melynek egész pályája során a legnagyobb hasznát vette. Mesterei pontos minták alapján kőrózsák faragását bízták rá. Ezek a kőrózsák és kúszólevelek csipkézik és oldják-légiesítik a torony hatalmas, robusztus tömbjét.

6 A toronyépítésnél szerzett tapasztalat segítette hozzá a pályakezdő Klősz Józsefet megrendelések sorához. Leginkább a temető művészete, a sírkőfaragás biztosított számára munkát. így voltak ezzel mások is abban a korban. Még az a feltevés is megkockáztatható, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben olyan feltűnően sok neogótikus sírkő eredetét éppen a helyi kőfaragóknak a torony felépítésénél szerzett gyakorlata és a stílusformáló példa magyarázza. Klősz József már a kezdetektől vidéken is kapott ilyen megrendeléseket. 1867-ben, a szászrégeni temetőben szucsági kőből, a Trombitás család síremlékét készítette el. Ennek érdekessége az, hogy a rajzát, a kivitelezési tervet Gerenday Antal készítette.

7 Gerenday akkoriban tervezte nagy erdélyi sírkőraktárának megnyitását, melyre a következő év nyarán került sor.

8 Az 1867-es év különösen fontos volt Klősz pályáján. Ekkor alkotta meg első önálló plasztikai munkáját, és az a kiegyezés felszabadult hangulatában azonnal fölállításra került. Széchenyi István szobráról van szó, amely sok éven át Kolozsvár egyik terét díszítette. Széchenyi szobrát, egy büsztöt, Klősz nem megrendelésre készítette. Számolt azonban kétségkívül a lehetőséggel, hogy köztéri fölállításának komoly esélyei lehetnek. Történt, hogy 1865-ben nagyobb térrendezésre került sor Kolozsváron. Kikövezték, megnagyobbították a városfalon kívüli egyébként is tágas teret, az egykori Barompiacot, melyet egyúttal Széchenyi térre kereszteltek el. Felújították a régi kutat is, amely a tér közepén állott. A kút díszessé formált kerete lett az a hely,