Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

MURÁDIN JENŐ: A kőfaragástól a szobrászatig. Klősz József (1843-1922)

A KŐFARAGÁSTÓL A SZOBRÁSZATIG. KLŐSZ JÓZSEF (1 843-1 922) MURÁDIN JENŐ Magyar Műemlékvédelem, XIV. 2007 © KÖH Műemlékvédelmi Tudományos Intézet Budapest Pályaképének összefoglalása a historizmus erdélyi szobrá­szaténak előzményeire és kibontakozására vet fényt. Szülővárosában, Kolozsvárt Klősz József hosszú ideig, mind az emlékmű- és épületszobrászatban, mind a sírem­lékplasztikában egyedül képviselte a téralakítás e művé­szetét. S bár munkásságának értékeit elfedték a későbbi mozgalmas idők, a millenáris évek nagy megvalósult munkái, életútja a korszakra jellemző helyzetképet mutat­ja föl. Legfőképpen azt, hogy a köztéri szobrászat felívelő szakaszában is mindvégig jelen voltak az iparos rétegekből kiemelkedő mesterek, kőfaragók, vállalkozók, vagy éppen, mint az ő esetében, az olykor művészi szintet megütő, szobrászi ambíciókat melengető alkotók. Kőfaragás és szobrászat a Kárpát-medence keleti régi­óiban a 19. század derekán, de még később sem válik szét élesen egymástól. Ha feltűnnek kivételes tehetségek, bi­zonyos, hogy a lendületesen fejlődő magyar főváros, Pest elszívja őket a vidékről. De akár Pesten, a nagy lehetősé­gek színterén sem olyan egyszerű és egyértelmű a váltás, a szabadfoglalkozású művész, akadémiai iskolázottságú szobrász mindenképp kívánatos autonóm térnyerése. Gerenday Antal (1818-1887) példája erre a legszemlélete­sebb. A nagy kőfaragó műhelyt és sírkő lerakatokat fönn­tartó Gerenday emlékművek sorát, alakos ábrázolású sír­emlékeket, de akár köztéren fölállított büsztöket (Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor) tervezett és kivitelezett. 1 Az erdélyi Klősz József pályája is ebbe a képletbe illik bele. Ugyanolyan célok és ideálok lelkesítették, mint az egy nemzedékkel idősebb Gerendayt, akivel még munka­kapcsolatba is került. Különbség az, hogy mögötte nem állott nagyvállalkozói háttér, ilyen elképzelései és lehető­ségei nem is voltak. Megbízatásai során építészekkel, kőfa­ragó műhelyekkel működött együtt. Klősz József, „egy helybeli polgár fia" 2 Kolozsvárt, 1843­ban született. Családjáról keveset tudunk, de ami kiderül, az mintegy képletszerűen vetíthető rá a város átalakuló társadalmának népmozgalmi viszonyaira. Azon a szépen faragott sírkövön, melyet a szobrász a Házsongárdi temető lutheránus sírkertjében szüleinek ál­lított, az apa még Michael Kloesz néven szerepel. Német a felirat, gót betűs a véset. Ám fél évszázaddal később, amikor a szobrász is megtért az anyaföldhöz, a kövön a német szöveg alján már magyar a felirat: Klősz József. Olyanformán írva, ahogyan az elhunyt élete nagyobb ré­szében a nevét használta. Német származása anyai részről is egyértelmű (anyja neve Akeszmann Terézia), de ő már más kultúrában, magyar érzelemben illeszkedett kora tár­sadalmába. Korántsem egyedi eset az övé. Az erdélyi szász települések tömbjétől elszigetelt régióban, Kolozsváron és környékén az asszimiláció a polgárosodás korában erősen fölgyorsult. Messze távolodtak azok az idők, amikor még a magyar-szász aránylagosság gyakorlata határozta meg a városvezetés egyensúlyát. A kolozsvári németség aránya a 19. század végére 4 százalékra esett vissza, 3 majd tovább apadt. Öntudatos városépítő polgárság lakta Erdély szellemi központját, Kolozsvárt. Mindegy, hogy milyen rétegből jött, nemzetsége, nyelve is közömbös, amikor tehetett valamit élettere jobbításáért. Azok a kezdeményezések, melyek a 19. század második harmadától fölgyorsították a korszerű városkép kialakítását, szinte egyszólamú közös­ségi akaratból történtek. A város főterének színeváltozá­sa, a Fellegvár vagy a Sétatér rendezése, Szépítő Egyletük látványos működése mindannyijuknak közös ügye volt. Igencsak jellemző a város német közösségéből kiemelke­dő Schütz János (1814-1877) esete, aki a 1848-as időket követő abszolutizmus nyomasztó légkörében 50 ezer fo­rintnyi önkéntes megajánlást gyűjtött egybe Kolozsvár fő­terének rendezésére, a Szent Mihály-templom körüli épü­letek lebontására. Róla és a hozzá hasonlókról mondta a Kolozsvárt nyomorgató Urban ezredes:„Rosszabbak, mint az igazi magyarok" 4 Ö akár példaképe is lehetett a kőfara­gó iparosságból magasabb szintre lépett Klősz Józsefnek. A Kloesz (Klősz) családot Kolozsvár házbirtokosai között találjuk a 19. század derekán. Kloesz István a Belmagyar ut­cával párhuzamos Hosszú-szappany utca 383. szám alatt lakott, mely ház és telek az 1869-es új utcaszámozás szerint a 23-as számot kapta. 5 A háztulajdonosi státus bizonyos polgári rangot jelentett, ha nem is feltétlenül jó módot. Klősz József helyi mesterektől tanulta a kőfaragást. Nyomon követhető névhasználatának változása és beazo­nosítható lakhelye, illetve műhelye is a város különböző részein. Míg megbízatásai során először családjuk német nevén szerepel, azután egyre inkább a Klész, Klösz vagy Klősz néven találkozunk vele. A róla szóló írásokban a ma­gyaros kiejtésnek jobban megfelelő Klősz névváltozat vált

Next

/
Oldalképek
Tartalom