Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)
Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.
ügyosztályvezető úr közlése szerint a műemlékvédelmi törvény benyújtása mindaddig, amíg a tudományos élet területén tervezett reformok kérdése el nem dől, nem időszerű. Erre való tekintettel az ügyiratot irattárba tesszük." Az ügyosztályvezető úr már tudott valamit, mert az 1948. évi XXXVIII. törvény alapján hamarosan létrejött a Magyar Tudományos Tanács, melynek alelnöke 1948. december 14-ével az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Ortutay Gyula lett. 112 Az akta irattárba került, és ott is maradt, végleg. EPILÓGUS 1. - AZ EMLÉKEZET ÉS AZ EMLÉKEZŐK A törvény nem merült teljes feledésbe. 1960-ban Dercsényi Dezső két írásában is foglalkozott vele érintőlegesen. „Forster Gyulától kezdve Gerevich Tiborig mindenki, aki korszerű műemlékvédelmet akart, új törvényt kívánt, követelt, mely valóban lehetőé teszi, elősegíti, megoldja nemzeti kincseink védelmét. [...] A törvényjavaslat valóban elkészült, de még minisztériumi tárgyalásra sem került. Ellenben az Elnöki Tanács első feladatai közé tartozónak ismerte - hisz megalakulása után pár hónappal törvényerejű rendelet kiadásával meg is oldotta - ezt az évtizedes problémát." 113 Majd ugyanabban az évben még egyszer:„Érthető, hogy a kérdésben járatos szakemberek, báró Forster Gyulától kezdve Gerevich Tiborig állandóan hangoztatták új műemléki törvény szükségességét, de mint az események mutatják, eredménytelenül. Sajnos eredménytelen maradt a Tanácsköztársaság ilyen irányú kezdeményezése is, s mint az élet annyi más területén, az 1919-ben megkezdett munka befejezése 1949-re maradt." 111 Aztán húsz év múlva egy kicsit másképp emlékezve írt: „A MOB-ban ki is dolgoztunk egy törvénytervezetet, sőt az 1942. évnek végén a Nemzeti Szalonban kiállításon mutattuk be az újjászervezett magyar műemlékvédelem eredményeit. Erre az szolgáltatott alkalmat, hogy Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter tárcája költségvetésének tárgyalásakor bejelentette az új műemlékvédelmi törvényjavaslat elkészültét, közeli benyújtását. Ma már a fenti évszám eléggé nyilvánvalóvá teszi, hogy a törvényjavaslat sohasem kerülhetett a parlament elé. Már csak azért sem, mert benne a magántulajdon korlátozása és a műemlék tulajdonosok kötelessége kellő mértékben érvényesült. Nem volt könnyű dolog ezeket az elveket keresztülvinni a felügyeletet gyakorló minisztérium, még kevésbé az igazságügy-minisztérium illetékesei előtt, noha az alapelvek lényegében megegyeztek a legfrissebb, az 1939-es olasz műemléki törvényben szereplőkkel. Az egyeztetési tárgyalásokat a háború után is folytattuk, természetesen akkor már más szellemben, bár az alaptétel változatlanul fennállott, hiszen a műemléki értékű ingatlanok - de az ingók, a műtárgyak is, amelyek szintén szerepeltek a javaslatban - java része magánosok, legfeljebb az egyházak tulajdonában voltak. A törvényjavaslat 1946-ban, majd 1948-ban újra a minisztérium elé került, törvénnyé azonban csak az új alkotmány 1949. augusztus 20-i életbe lépése után válhatott." 115 Barcza Géza 1969-ben nagyobb tanulmányt szentelt a műemlékvédelmi törvények történetének. Ő volt az utolsó, aki a MOB irattárban található Gerevich-féle 1942-es tervezetet használta. Akkor azok az 1946-os ügyiratok mellett voltak letéve. Az ügyiratok azonban azóta lappangnak, a jelzett helyen nem találhatóak. Bárki, aki érintette a későbbiek során Gerevich-tervezetét, azokra a részletekre volt kénytelen hagyatkozni, melyeket Barcza Géza egyébként tárgyszerű tanulmányában idézett (valószínű, hogy a különböző javaslatok nem voltak megtalálhatók a MOBirattárban, mert azokra Barcza egyszer sem utalt). Ahogy a tervezetet értékelő - bár a kor frazeológiáját magán viselő -végső summájára is ez volt jellemző:„A javaslatnak a műemlékvédelemre vonatkozó előírásai, a védelem formái (köztük a műemlék környezetének védelme), a műemléki hatósági engedélyezés kialakított rendszere a korszerű műemlékvédelem elveit tükrözik, s a jogi szabályozásban nem találhatók fel az eddigi mértékben a magántulajdon szentségét védelmező megkötöttségek. Véleményem szerint ez a törvényjavaslat nem testületi munka eredménye, hanem azt valamely lelkes - nem jogászi képzettségű - műemléki szakember a korszerű műemlékvédelem igényeiből kiindulva készítette. Véleményem szerint a kapitalista társadalom viszonyai között ebből a javaslatból ilyen tartalommal nem lett volna törvény, mert a magántulajdon védelme érdekében szükségszerűen olyan módosításokra került volna sor, melyek a jelenleg is korszerűnek ható tartalmat lényegében megváltoztatták volna." 1 ,D EPILÓGUS 2. - EGY RENESZÁNSZ KISMŰVÉSZ ÉS EGY „RENAISSANCE ÁLLAMFÉRFI" Gerevich Tibor 1948 szeptemberének első napjaiban levelet kapott Beöthy Ottótól, az Országgyűlési Könyvtár igazgatójától, az Országos Könyvtári Központ elnökétől: „Mélyen tisztelt Professzor Úr, folyó évi július hó 12.-én kéréssel fordultam Professzor Úrhoz »Antonio Abondio« című munkájának továbbítás céljából való megküldése tárgyában.Tekintettel arra, hogy a mai napon telefonon közölt értesítésük szerint a kérdéses levél - jóllehet az Országos Könyvtári Központ hiva-