Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Elmélet - Dávid Ferenc – Sedlmayr János - Horler Miklós: Vita a műemlékvédelem elveiről és módszereiről

poszt-modern építészet. A Magyar Építőművészek Szövetségének elméleti sorozata. Szerk. Kévés György. Budapest é. n. soksz. 7. 7 Frodl Walter: Elmélet és gyakorlat egysége. A magyar műemlékvédelem centenáriumára. Műemlékvédelem XVIll. 1974. 131. 8 A kiegészítés anyagában és formájában való megkülönböztetését első ízben Giuseppe Valadier alkalmazta a római Titus-diadalív restaurálásánál 1821-ben. 9 Jencks Charles: 6. jegyzetben i. m. 81. 10 Az ICOMOS HL Közgyűlése és Kollokviuma 1972. június 25-30. Az ICOMOS Magyar Tagozatának Kiadványai 2. Budapest 1974. 11 A műemlékvédelem és a posztmodern építészet viszonyára vonatkozó nézeteimet részletesebben 1.: Horler Miklós: A történelmi környezet jövője és a posztmodern építészet. Magyar Építőművészet 1986. 5. sz. 17—18. A MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELMI GYAKORLATBAN ALKALMAZOTT ELVEK ÉS MÓDSZEREK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI AZ ORSZÁGOS MŰEMLÉKI FELÜGYELŐSÉG ÁLLÁSFOGLALÁSA 1. A magyar műemlékvédelem mai elvei és módszerei történelmi hagyományaink alapján, azok továbbfejlesztésével alakultak ki és szorosan kapcsolódnak az 1964-ben elfogadott nemzetközi okmány: a Velencei Carta koncepciójához. Az elmúlt 25 évben követett irányvonal alapján megvalósult műemlék-helyreállításaink jelentős részének magas tudományos és művészi színvonala, elvi következetessége mind a belföldi, mind a nemzetközi közvélemény elismerését és megbecsülését eredményezte. Á különböző munkaterületek szoros együttműködésén alapuló belső elvi szilárdságot épp ezért továbbra is őrizni és erősíteni kell. A műemlékvédelmi munka gyakorlati tapasztalatai és az építészeti környezetünk értékeinek védelme iránt egyre fokozódó társadalmi igény ugyanakkor időszerűvé teszi bizonyos elvi és módszertani kérdésekben az újabb állásfoglalást, illetve az eddigi elvek és módszerek újabb iránymutatásokkal kiegészített közreadását. 2. A műemlékvédelem azon az elvi alapon áll, hogy az építészeti környezet egésze lényegileg történeti és állandó fejlődésben van. Ezt a fejlődést úgy kell irányítani, hogy a múltból fennmaradt valódi értékeket megőrizve, azok harmonikusan beilleszkedjenek az állandó fejlődésben lévő együttesekbe. Ebből következik, hogy a műemlékvédelem alatt álló épületek és együttesek sora az idővel és a tudomány fejlődésével újabb és újabb értékekkel egészül ki. A műemlékvédelem feladata az épített környezet legértékesebb elemeinek és együtteseinek az érvényben lévő jogszabályok szerinti védelmét biztosítani. Az építészeti környezet egészének korunkban megindult újraértékelése felveti a műemlékként nem védett hagyományos környezet széleskörű védelmét is. Ennek megvalósítása az építésügyi és városfejlesztési politika irányítása mellett csak a társadalom széles rétegei és a tanácsok önkormányzati szervei közös erőfeszítéseivel lehetséges. Ehhez a műemlékvédelem szervezete, kialakult elveivel és módszereivel, csupán segítséget nyújthat, valamint gondoskodik a műemlékvédelem és a települési környezetvédelem követelményeinek összhangjáról és azok együttes érvényre juttatásáról. 3. A műemlék-helyreállítás elsősorban a fennmaradt történeti, művészeti és hagyományértékek védelmét, azok jobb megértését, valamint a műemlékek új funkcióra való alkalmassá tételét és a környezetbe való beillesztését szolgálja. A műemlék-helyreállítást továbbra is a tudományos kutatáson, valamint a korábban rögzített elveinken és módszereinken alapuló alkotó munkának tekintjük. Különleges megfontolások szükségesek a műemlékekhez tartozó falfestmények, festett faszobrászati művek és egyéb szobrászati, valamint ipannúvészeti alkotások konzerválása és restaurálása terén. Ugyancsak sajátos terület a történelmi kertek védelme, amelynek módszereit az élő növényzet természeti adottságai befolyásolják. A továbbiakban kifejtett elvi