Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Elmélet - Dávid Ferenc – Sedlmayr János - Horler Miklós: Vita a műemlékvédelem elveiről és módszereiről

„A műemlékeket restauráló építésznek ugyanis az a feladata, hogy az épület konzerválását elvégezve a töredékes régit kiegészítve új egészet alkosson. ...E kiegészítést a műemlékvédelem lassan már évszázados felismerése szerint meg kell különböztetni az eredetitől." (Dávid Ferenc írásából részlet) VÁLASZ DÁVID FERENC 1984. NOVEMBER 22-ÉN ELHANGZOTT FELSZÓLALÁSÁRA Dávid Ferenc művészettörténésznek írásban és szóban közzétett felszólalása a magyar műemlék-helyreállítási elvekkel illetve a gyakorlatunkkal kapcsolatosan elgondolkoztató. Megválaszolása nem könnyű, mert - elméleti okfejtéseinek nagy részét mi építészek is évtizedek óta ugyanúgy valljuk, sőt annak megfelelően dolgozunk. Mindig szem előtt tartottuk például a meglévő régi megtartását és kiemelését, a kiegészítések megkülönböztetését, a környezetre kiterjedő figyelmet stb. stb. Mindezt - úgy hiszem - nemcsak elméletben szorgalmaztuk, hanem gyakorlatban is (közösen) megvalósítani igyekeztünk; - írásmüvének alapja szerintem csak látszólag valamely újféle korszellem, a posztmodern gondolkozás, azt inkább az elmúlt 20-30 év megvalósult gyakorlata, jobban mondva: hibái sugallták. Mindnyájan elismerhetjük, hogy ilyen hosszú idő alatt és számos elkészült munkát végigmérve több hiba, sok kifogásolnivaló akad. Még egy alkotó életműve is nagy skálán mozog, sok építész munkássága pedig még nagyobb különbségeket mutató eredményhez vezet. A hibákat a gyakorlati nehézségek is tetézik (anyagok, szerkezetek, választékhiány stb.)- Úgy tűnik nekem, hogy e hibákat kifogásolva készült elsősorban a „dekrétum" még akkor is, ha ettől eltérő, elvi alapon indult is el. - Egy elméleti munka és a megvalósult gyakorlat összehasonlítása igen nehéz, majdnem lehetetlen. Talán nem is igazságos: munkák nélküli elmélet általában jobbnak tűnik eleve. Jó lenne, ha az új (posztmodem) elveken nyugvó műemlék-helyreállításoknak egy-két példáját már láthatnánk is, ehhez szívesen kijelöltetnék néhány kisebb értékű emléket. Addig inkább csak elméletet kell elmélettel összehasonlítanunk, illetve csak azt szabad. - Nehéz a válasz nekünk azért is, mert objektívek szeretnénk maradni, noha munkáinkba „beleszerettünk". A módszer változtatása még akkor is nehéz lenne, ha a javaslatokkal egyetértenénk. Bizonyos azonban, hogy az észrevételek így-úgy befolyásolhatják a gyakorlatot. Dávid Ferenc írásművét sokszor áttanulmányozva egyelőre alig változott első benyomásom. Mégpedig az, hogy tények és elfogadható megállapítások után a következtetések, a javaslatok már nem azok függvényei és ezáltal vitathatók is. Elismerem például, hogy általam mottóként választott mondatai igazak - ez volt ezideig egyik fő alapelvünk -, hogy minden erővel törekedni kell a meglévő értékek megtartására, amelytől aztán a kiegészítésnek el kell térnie. Ezen az alapon készült számos befejezett helyreállítás, a jó példák és még a „brutálisak" is. De mi lesz (lenne), ha a „rekonstruktőri működés" elburjánzik, ha a „mimikri" érvényesül majd? Panoptikumtól undorodunk! Elismerem és igaz, hogy sokszor és őszintén hangoztattuk a műemlék-helyreállításoknak soha nem létezett új állapotát. De igaz a megállapítás is: egymás utáni részletek általában nem kerültek egymás mellé úgy, ahogy a helyreállítási tevékenység után az megtörtént. Meglévő, töredékes épületek, megkutatott és helyreállított műemlékek másként jelentkeznek, mint annak előtte. Ezt inkább tudomásul kell venni és a minél helyesebb értékelést segítségül hívni, mintsem mimikrivel elkendőzni. Vallottuk és valljuk, hogy minden építészeti, restaurátori beavatkozás alkotás is egyben (Ritkán: műalkotás). E kijelentés látszólag túlzott öntudatról tanúskodik. Mégis feltétlenül kimondandónak tartom, mert így kell (kellene) lennie! Jó minőségű helyreállítást csakis akkor várhatunk, ha megfelelő alkotók dolgoznak, ha érezzük az alkotásban rejlő felelősséget, ha igényesek vagyunk magunkkal szemben is. De szerintem nemcsak az építész be-