Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Horler Miklós: Raymond Lemaire 60 éves

KAY MOM) LIMA MU ; 60 ÉV KS 1981 május 28-án az Adriai tenger parti napfényes Barlettában, az ICOMOS hatodik közgyűlése alkalmából rendezett nemzetközi kollokvium elméleti szekciójában a világ minden tájáról öszszegyült munkatársai, barátai és tisztelői szerető körében ünnepelte 60 éves születésnapját Raymond Lemaire, az ICOMOS egyik megalapítója, első főtitkára, majd elnöke és díszelnöke. Kissé jelképes és talán sorsszerű, hogy a világ műemlékvédelmének fáradhatatlan szervezője, irányítója és tanítója otthonától és hazájától távol, az általa alapított nemzetközi szervezet munkája közben érte meg a férfikor e jelentős évfordulóját. Az utolsó két évtizedben szemünk előtt jött létre a Műemlékek és Együttesek Nemzetközi Tanácsa néven ismert szervezet, az Ö és elhunyt nagy barátja: Piero Gazzola közös munkája eredményeképp, és fejlődött az egész világot átfogó UNESCO intézménnyé. A műemlékvédelem gondolatának az épített emberi környezet összefüggésében való korszerű értelmezése, a védelem filozófiájának egyetemes érvényű kikristályosodása, s mindennek az öt világrészben való meggyökerezése elválaszthatatlan az ő nevétől és személyétől. Európa egyik legrégibb szellemi műhelyében: a leuveni egyetemen nevelkedett, ahol Rotterdami Erasmus tanította a humanizmus eszméit s ennek az egyetemnek tanáraként állt az erasmusi örökség: az emberiséget összekötő emelkedett eszmék s a szellem békés fejlődése szolgálatába. Hivatásául az épített emberi környezet alakítását választotta, korán felismerve ebben a humánum magasrendű önkifejezésének és egyszersmind az emberi személyiség formálásának egyik legfontosabb eszközét. így lett alkotó építész és urbanista s ugyanakkor az építészet történetének és elméletének kutatója s ezen az „egyetemességét" máig megőrzött egyetemen egyszerre két különböző fakultás professzora: az alkalmazott tudományok fakultásán az építészképzésé, a filozófiai és bölcsészeti fakultáson a művészettörténeté és archaeologiáé. Ezekből a gyökerekből, ebből a szellemi környezetből aztán magától értetődően következett a modern építészet és városépítés, valamint a hagyományosan értelmezett műemlékvédelem szoros egymásrautaltságának felismerése. A második világháború romjaiból újjáépülő Európa erőfeszítései közepette meglátta azokat a veszélyeket, melyek az emberiség egyetemes értékeit jelentő történelmi városok építészeti örökségét fenyegetik. De meglátta azt is, hogy ezek ellen a veszélyek ellen csak a közös örökség iránti felelősségen alapuló közös cselekvéssel lehet felvenni a küzdelmet. Ettől a felelősségtől indíttatva szervezték meg Piero Gazzolával az 1964. évi velencei kongresszust s hozták létre ennek eredményeként a műemlékvédelem korszerű alapelveit megfogalmazó Velencei Cartát, és a közös cselekvés intézményes kereteként az ICOMOS-t. Az azóta eltelt két évtizedben Raymond Lemaire életének és aktivitásának nagy részét ennek az ügynek szolgálatára áldozta. Bámulatos sokoldalúsággal és frissességgel volt képes áttekinteni a feladatokat, az összefüggéseket, a cselekvés útját és lehetőségeit. Munkája nyomán szinte évről-évre terjedt a korszerű műemlékvédelem eszméje a világ minden részében s ugyanakkor vált mind intenzivebbé és sokrétűbbé a múlt századból örökölt műemlékvédelmi diszciplína. Az ICOMOS dinamikus fejődésnek indulva sorra kapcsolta be az építészeti örökség védelmébe a tudomány és a technika legkülönbözőbb ágait: az urbanisztikát, a kőkonzerválást, a fotogrammetriát, a néprajzot, a kertészetet, az informatikát, a társadalomtudományokat és a nemzetközi összejövetelek sorozatával adott útmutatást a világméretűvé váló erőfeszítések számára. Raymond Lemaire kezdetben mint a szervezet főtitkára, majd mikor elválaszthatatlan barátját